belépés / regisztráció
2019. november 14. csütörtök
Aktuális lapszám

XXI. Magyar Épületgépészek Napja

21. alkalommal rendezték meg a Magyar Épületgépészek legnagyobb ünnepét, 2016. december 1-2. között, a Budapesti Műszaki Egyetemen. A szervezők az idén is kétnapos programmal várták a látogatókat.

 

Az eseményen a hangsúly azon volt, hogy 65 éves lett az épületgépész mérnökképzés. Az első napon, december 1-jén tehát az oktatásról szólt minden program. A jelenlévők köszöntését dr. Józsa János, BME rektor, Prof. dr. Czigány Tibor, BME dékán, Barsiné Pataky Etelka, az MMK elnök asszonya, a Dán Műszaki Egyetemről Bjarne Olesen professzor, valamint a Szent István Egyetemről dr. PhD habil. Halász Györgyné, és Török László, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. vezérigazgatója tartotta.

A 65 éves jubileum történetével foglalkozó emlékeket Prof. Emeritus Bánhidi László, Móczár Gábor és dr. Chappon Miklós idézte fel, a jelenlegi tanszéket pedig dr. Kajtár László mutatta be. Az oktatás napjának programja a tanszékkel szoros kapcsolatot tartó szakemberek méltatásával és a tudományos életben tevékenykedő doktoranduszok előadásával folytatódott.

Az ülést követően a jelenlévők megkoszorúzták a tanszékalapító dr. Macskásy Árpád professzor mellszobrát. Ezt követően több szekcióban a Tervpályázat, Tudományos Kutatómunka és Diploma díjak győzteseinek kihirdetése történt.

A rendezvény második napján az MMK kötelező szakmai továbbképzése keretében külföldi, és az illetékes minisztériumi előadók gazdagították a programot, ezt követően a „kéményesek”, „hűtősök” és a „naposok” kiscsoportos szakmai rendezvényei és a VGF szaklap által szervezett, szabadtéri Gépész Forma-1 verseny következett. Sajnos ezeken az eseményeken a látogatottság már kisebb volt, mivel a szakmai cégek kiállítása részben elvonta a megjelentek figyelmét. Mintegy 60 épületgépész kiállító tisztelte meg a rendezvényt jelenlétével és adott lehetőséget a megjelent szakembereknek a beszélgetésekre, szakmai konzultációkra. Ezeknek a társaságoknak köszönte meg nyitó beszédében Kassai Ferenc MMK alelnök és Prof. Czigány Tibor BME dékán azt a támogatást, amely a rendezvény sikerét biztosítja évről-évre. A kiállítás késő délután „lázas” sietséggel ért véget, mert mindenki készülődött az est fénypontját jelentő bálra, amelyet hagyományosan a Hotel Intercontinental báltermében rendeztek meg. Itt adták át az Év Embere díjakat, a kiválasztottak 2016-ban a következők lettek:

  • Az Év Épületgépész Tervezője: Szakál Szilárd
  • Az Év Épületgépész Oktatója: Herczeg Levente (BME ÉPGET)
  • Az Év Épületgépész Mérnöke: Netoleczky Károly (Treff-terv)
  • Az Év Épületgépész Kivitelezője: Prokop Miklós,
  • Az Év Épületgépész Márkaképviselője: Gulyás Gyula (Viessmann Fűtéstechnikai)

Szaklapunk nevében minden győztesnek gratulálunk!

A díjátadás után elérkezett az igazi, várva-várt bál, amikor mindenki önfeledten szórakozhatott a táncparketten, vagy a kulináris élvezeteknek hódolhatott. Úgy gondoljuk, hogy a rendezvény jól sikerült, és az élményeket elraktározva készülhetünk a következő évre. Találkozzunk 2017-ben is!

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam