belépés / regisztráció
2020. december 1. kedd
Aktuális lapszám

XI. Mart Oktoberfest

Idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Mart Kft. Oktoberfest vevőtalálkozóját Dunakeszin, a cég központi telephelyén. A nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényre közel 700 épületgépész szerelő, kivitelező látogatott ki, és a gyönyörű, napsütéses időben egy kellemes délutánt töltött el a házigazda Mart Kft., valamint 34 beszállító partnerének társaságában, akik idén is számtalan érdekes és szórakoztató játékkal csalogatták standjaikhoz az érdeklődőket.

 

A rendezvény elsődleges célja az, hogy a Mart Kft. olyan élményt nyújtson a vendégei számára, amelyre szívesen emlékeznek vissza, és a következő rendezvény alkalmával ennek az élménynek a hatására újra kilátogatnak majd Dunakeszire. Az Oktoberfest vevőtalálkozó másik sajátossága – és talán sikerének is kulcsa –, hogy ugyanazokkal a programelemekkel várja a vendégeit, amelyeket már megszoktak tőle és szeretnek. A jól bevált és közkedvelt bajor ételkülönlegességekkel, sörökkel, töki pompossal, nevettető színpadi programmal, az elmaradhatatlan tombolával és a színes, nyüzsgő játékokkal. Természetesen szakmaiság is vegyül a felszabadult szórakozásba, hiszen a beszállító partnerek számára lehetőség nyílik standjaikon népszerűsíteni az általuk képviselt márkát, bemutatni termékeiket, akár konkrét termékkihelyezéssel, vagy reklám- és szakmai kiadványok segítségével, és mindezt természetesen a képviselő kollégákkal folytatható személyes konzultáció teszi még hatékonyabbá.

A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a www.mart.hu honlapon.

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam