belépés / regisztráció
2019. november 22. péntek
Aktuális lapszám

Világhírű radonterápia az Alpok gyomrában

A víz önmagában is maga az élet! A gyógyító termálvíz – különösen radon tartalmának köszönhetően – világhírűvé tette a Gastein-völgy térségét, sógoraink egyik büszkeségét. Ennek három gyöngyszeme (Bad Gastein, Bad Hofgastein és Dorfgastein) a fejedelmi hegyek által körülölelve, a Hohe Tauern Nemzeti Park lábánál található.

A rómaiak, akik kifejezetten nagyra értékelték az itt felszínre törő termálvíz jótékony hatását, több mint kétezer évvel ezelőtt telepedtek le a Gastein-völgyben. A kelták aranyat bányásztak Gasteinben, amely az azt követő évszázadokban jelentős mértékű jómódot biztosított a helyieknek, és a kereskedelem élénküléséhez vezetett. A „Gastein” név első hivatalos említésével egy 1203-ból származó okiratban találkozhatunk, ám a gasteini gyógyforrások jó híre a XVI. században érte el első tetőpontját. Az ezt követő évszázadokban azonban az aranybányászat csökkenésének köszönhetően, és a különböző természeti katasztrófák, mint például a pestis, abbamaradt a gasteini termálfürdők fejlődése. Csak III. Habsburg Ferdinánd főhercegnek köszönhetően indultak újra fellendülésnek a fürdők. A Tauernvasút XX. század elején történő megépítésével azonban (az addig csak ló vontatta járművel megközelíthető gyógyüdülőhely volt) könnyedén elérhetővé vált. Gastein az európai politika meghatározó helyszíne lett, a bismarcki időkben pedig a „diplomaták fürdője” volt. Az ide látogató illusztris vendégek, mint például I. Ferenc József császár és felesége, Erzsébet császárné, Bismarck herceg, Grillparzer, Schubert, Schopenhauer és még sokan mások tették az itteni gyógyfürdőket modern, illetve nagyvilági fürdőkké. A XX. század háborúi által kiváltott komoly visszaesés következményeként már 1945/1946 telén megkezdték az első sílift építését a Graukogelen. Ezzel a gasteini völgyben új korszak vette kezdetét: a téli sport időszaka.

Egyre népszerűbb a barlangrendszer és mire is jó a radon

A Gasteiner Heilstolen néven ismert radonterápiás centrum magyar fordításban a hegy gyomrában lévő bánya vájatra utal, ahol immáron hatvan esztendeje végzik az egyre népszerűbb gyógykezelést, naponta mintegy ötszáz fős kapacitással. A két és fél kilométeres barlangrendszert úgy képzeljük el, hogy a start után 1340 méterről (természetesen a szabvány szerinti tengerszint magassághoz viszonyítva) közel kétezer méterre érkezünk a hegyi kisvasúttal. A hangulatos jármű nyolcszemélyes sárga kabinokból áll össze. Egy belső fennsíkon alakítottak ki öt megállóhelyet, mivel a legmélyebb ponton már 42 °Con száz százalékos a relatív páratartalom. Az egyes számú stáción, 37 °C-on még csak hetven százalékos a pára, idáig juthatunk el az első alkalommal, ugyanis az ajánlott kúra három hétig tart, maximum 12 alkalmas kezeléssel, fokozatosan érve el a leghatásosabb, ötös számú csúcsot. A hőmérséklet és a páratartalom tehát a távolság függvényében változó, viszont a radon tartalom mindenütt azonos.

A jégkorszakban a sziklarepedésekbe jutott víztömeg és a Föld gyomrában ma is szunnyadó láva óriási hőmérsékletének találkozásakor a fémek, illetve egyéb mikro- és nyomelemek kicsapódtak. Ezeket érc formájában hozták a felszínre, e helyen pedig közel négyszáz esztendeje még aranyat és ezüstöt bányásztak. A II. világháború idején felfedezték – az aranybányászatnak köszönhetően – a gyógyhatást, ugyanis javult az ott dolgozók egészségi állapota. Ezért elkezdték tudományosan is vizsgálni a levegő összetételét.

A csapadék mintegy 1800 méteres magasságban szivárog a talajba, ezt követően kb. 2000 méteres mélységbe süllyed, ahol felmelegszik és ezer méterrel a tengerszint felett ismét a felszínre tör – összesen 16 különböző forrásból, amelyek hozama naponta öt millió liter termálvíz.

A radon egy radioaktív anyag, de az enyhe, természetes mértékű radioaktivitás a testre – kúra formájában – kizárólag pozitív hatást gyakorol. A nemesgáz radon kiválik a termálvízből és a légutakon, valamint a bőrön keresztül jut be a szervezetbe. Itt kb. három óra alatt kifejti gyógyító hatását, majd ezt követően az emberi test teljesen lebontja. A radon javítja az immunrendszert, míg a természetes meleg élénkíti a vérkeringést. A gyógyulás folyamatát tovább erősíti a gasteini régió magaslati fekvése. Az emberi test hozzáidomul a magassághoz, több vörösvérsejtet termel, és jelentős mértékben növekszik a szervezetben az oxigén leadási képessége.

A radon, a meleg és a páratartalom tökéletes kombinációja teszi a gasteini gyógybarlang klímáját a reumatikus megbetegedések egyik leghatékonyabb természetes gyógymódjává.

A gyógybarlangba látogató vendégeknél a fájdalmak tartós csillapítása és a gyógyszerek mennyiségének csökkentése áll az előtérben. A sikerráta csaknem kilencven százalék. A gasteini gyógybarlang egész világon egyedülálló klímája aktiválja a sejtregenerációt, valamint segíti a gyógyulást elősegítő és gyulladáscsillapító hírvivő anyagok működését. Helyreállítja a szervezet védekező rendszerének egyensúlyát. A terápia a panaszok és fájdalmak csökkentése mellett kitűnően alkalmas az immunrendszer egészségének megőrzésére is. A különleges kúra emellett a különböző légúti megbetegedések és bőrbetegségek esetén is jótékony hatással bír.

Az 1952 óta működő gyógybarlang a világ egyetlen „gyógykórháza”, amely egyben a világ legnagyobb terápiás központja is a Bechterewkórban szenvedők számára. Évente több mint háromezer páciens érkezik Bechterew-kórral a különleges kúrára. A terápia hosszan tartó jótékony hatását híres nemzetközi egyetemek legmodernebb tudományos tanulmányai is megerősítették.

Jól megtervezett praktikum

A bejelentkezéskor egy kérdőívet kell kitöltenünk az egészségi állapotunkra vonatkozóan (német vagy angol nyelven), majd az ott dolgozó tucatnyi orvos egyike személyesen hívja be rendelőjébe a pácienseket vérnyomásmérésre és szívkontrollra – egyfajta ellenőrzésként a nagy túrára való alkalmasságot illetően. Csak ezután következhet az átöltözés, majd indulhatunk is a kisvasúthoz, merthogy csengetnek a beszálláshoz.

Ahogy egyre beljebb jutunk az Alpok gyomrába, a szaunahatás is fokozódik a hőmérséklet és páratartalom emelkedésével szinkronban. Az egyes stációkon megállva ki-ki az előírtaknak megfelelő helyen száll ki a közel egyórányi relaxálásra – mindezt gyertyafényű megvilágításban, fekvőágyakon pihenve, a személyzet felügyelete mellett tehetjük. Ahogy az hasonló körülmények között lenni szokott, egyesek belealszanak az amúgy néma csendbe, amelyet egy kulturált ébresztő hang szakíthat meg. Ekkor beszállunk a hangulatos vonatocskába, és irány a kijárat. Érkezés után a cirbolyaerdőre néző panorámás pihenőteremben fejeződik be a program, ahol átlagosan fél órákat töltenek el a vendégek.

Üdülés felsőfokon

Több mint 350 kilométernyi jelzett túraútvonal, számtalan hegyi kerékpáros ösvény és lovas túraút, valamint csodálatos fekvésű golfpályák is várják az aktív kikapcsolódásra vágyókat. Természetesen az élmények – miként mindenütt a csodálatos Ausztriában – itt is a bőség zavarával jellemezhetők. Címszavakban: Klammstein vára, a függőhíd, az Alpen Therme élményfürdő, a térség szimbólumaként ismert városközponti vízesés, a császári korszakból származó imperiál stílusú épületek, illetve kaszinók – sok egyéb mellett.

A hegyekben pedig kulináris élmények várnak az üdülővendégekre: 1200 és 1800 méter közötti magasságban közel félszáz alpesi kunyhóban kínálnak saját készítésű finomságokat a kirándulóknak.

A Hohe Tauern Nemzeti Park lábánál magasodik a fejedelmi Gasteinhegyvonulat. A kellő változatosságról olyan tematikus túraútvonalak gondoskodnak, mint a biotópok és energiapontok útvonala, vagy a gomba tanösvény a Fulsecken, a Geomantie útvonala a Gasteiner Ache mentén, vagy a mondák útja Dorfgasteinban.

A Gastein-völgyben minden adott egy élményekkel teli és gondtalan kerékpáros üdüléshez is: kerékpárkölcsönzők, üzletek bő kínálattal és minden igényt kielégítő útvonalak. Gastein különösen a hegyi kerékpárosok és túrabiciklisek számára kínál szerteágazó útvonalhálózatot, kis forgalmú mellékutak és hegyi ösvények széles választékával. A Gasteinvölgyi kerékpárút kifejezetten családbarát, kényelmes választásnak számít, hiszen legszebb helyeire és legérdekesebb látnivalóihoz kalauzolja a kirándulókat. A gasteini túrakerékpár- útvonal a völgyben kanyarog, így könnyedebb kikapcsolódást ígér. A Klammsteintől déli irányba kiinduló kerékpárút kezdetben enyhén emelkedik, majd Bad Gasteinhez érve egy komolyabb emelkedő következik, amely leküzdése után Kékestető magasságba jutnak fel a kerekesek. A Gastein túrakerékpárútvonal északon a Tauern-kerékpárútba torkollik, és így része az Alpok- Adria kerékpárútnak (nevezetesen a Salzburg és Velence közötti, az Alpokat észak-déli irányban átszelő nemzetközi kerékpárútvonalról van szó).

A gasteini termálfürdőkben és a Solarbadban elegendő hely várja a nagyobb családokat is.

Szalay Attila

A szerzõ egyéb cikkei:

  Szenzáció az Egerszalóki „Pamukkale” Sódomb
  Síró torreádor a madridi arénában
  Debütáló zarándoklat Csíksomlyón
  Integrált ipar Hannoverben – lengyel partnerséggel
  Egyre népszerűbb Lengyelország
  A testet-lelket gyógyító Székelyföld

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam