belépés / regisztráció
2020. december 1. kedd
Aktuális lapszám

Véletlenül lettem épületgépész, de nem bántam meg

A CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. több vezető munkatársát ismerem, akikkel volt módom eddig beszélgetést folytatni, a velem szemben ülő Juhász Ákos, műszaki előkészítési vezetővel azonban most találkozom először, ezért szeretném őt bemutatni.

 

Tehát ki is az a Juhász Ákos? Mondanál magadról, a végzettségedről és a CLH-nál végzett tevékenységedről egy rövid ismertetőt?

Gépészeti szakközépiskolában végeztem technikusként 2002-ben, Kiskunfélegyházán. Ezt követően a Pécsi Pollack Mihály Főiskolán folytattam a tanulmányaimat, amit 2006-ban fejeztem be épületgépész mérnökként. Ezután nagyon gyorsan találtam munkahelyet Csongrádon a Termicon Zrt.-nél, így kerültem a légtechnika területére. Itt vállalkozási mérnökként dolgoztam, ahol légtechnikai rendszerek kivitelezésével foglalkoztam, az ajánlat elkészítésétől az átadási dokumentációig bezárólag mindennel, mint pl. saját gyártású termékek gyártásba adása, alvállalkozók munkájának szervezése, helyszíni szerelésvezetés, anyagok beszerzése, megvalósulási tervek, mérések, mérési jegyzőkönyvek készítése, és még sorolhatnám, vagyis a kivitelezéssel kapcsolatos feladatok teljeskörű ellátásával. Sajnos 2011 végén ez a cég, az addigi formájában befejezte tevékenységét. Ekkor ismerkedtem meg Prokop Miklóssal, a CLH akkori ügyvezetőjével, aki elhatározta, hogy a csongrádi légkezelő gyártás sok-sok évtizedre visszanyúló tradícióját mindenképpen meg szeretné tartani. Megkérdezett tehát, hogy tudnám- e vállalni az akkor alakuló Aeroprodukt Zrt.-nél a légkezelőgyártás műszaki előkészítésének, és az alakuló irodának a vezetését. Természetesen igent mondtam, és attól fogva az Aeroproduktnál dolgoztam egészen tavaly márciusig, amikor is Csongrádon megépült a CLH légkezelőgyára. Ekkor lényegében a teljes légkezelő gyártó részleget átemelték a CLH-ba, így egyértelműen az én utam is ide vezetett.

A tevékenységi körömet összefoglalva: a házon- és cégcsoporton belüli légkezelő rendelések műszaki előkészítésének, gyártásba adásának koordinálása, a megrendelt műszaki tartalmak felülvizsgálata, a légkezelő rendelések nyilvántartása, a gyártási határidők meghatározása, tulajdonképpen egyfajta összekötő feladat a cég kereskedelmi és mérnökiroda részlege és a gyártórészleg között. Ezen kívül segítem a mérnökiroda tevékenységét az egyedi kivitelű légkezelők méretezésével és árazásával is. Továbbá a cég számos fejlesztésében is részt vállalok. Ilyen például a légkezelő méretező szoftverünk fejlesztése.

Tehát 2006-ban, közel 10 éve csatlakoztál az épületgépészek nagy családjához. Nem bántad meg?

A középiskola alatt az üzemgépészeti vonalat képzeltem el magamnak, de miután elkerültem Pécsre, ott egy „elhibázott” tantárgyfelvétellel kiderült, hogy épületgépésznek szakosodtam. Úgyhogy lényegében véletlenül alakult így. Persze akkor tudtam volna módosítani, de mégis úgy döntöttem, hogy belevágok, amit azóta sem bántam meg.

Eddigi munkáid során voltál kivitelező, műszaki előkészítő, légkezelő berendezések tervezője, ajánlatkészítő, azaz számos területet tekintettél át. Miért éppen a mostani munkaterületeden kötöttél ki?

Tulajdonképpen ezt is az élet hozta. Lényegében sodródtam az eseményekkel, illetve alkalmazkodtam a velem szemben támasztott változó igényekhez, és éltem a lehetőségekkel. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, mégis több okból is úgy érzem, hogy ezen a területen is megtaláltam a számításaimat. Egyrészt a mostani munkaköröm is tele van szakmai kihívásokkal, és időnként igen nagy kreativitást és komoly csapatmunkát igényel. Másrészt, ami talán a legfontosabb, minden túlzás nélkül mondhatom, hogy a szakma hazai legjelesebb képviselőivel dolgozhatok együtt, így a közös munkával napról-napra bővülő tudásra is szert tehetek.

De visszatérve a korábbi munkakörömre, a kivitelezés persze sokkal mozgalmasabb életvitelt, és nagyobb rugalmasságot igényelt és egészen más szakmai kihívásokkal állított szembe, ami bizonyos értelemben talán még jobban is tetszett.

Ez idő alatt olyan átfogó ismereteket és tapasztalatokat szerezhettem a szakmáról, amit napjainkban is tudok kamatoztatni. Ezúton meg is ragadnám az alkalmat, hogy köszönetemet nyilvánítsam mindazoknak az embereknek, kollégáknak, akik lehetőséget adtak, tudásukkal, támogatásukkal és türelmükkel pedig segítették szakmai fejlődésemet.

Az előzőek szerint szereted a változatosságot, a komplett, felelősségteljes munkavégzést. Olyan érzésem van, hogy itt viszont az állandóságot szereted. Úgy érzed, hogy megtaláltad az igazi, a jó munkahelyet?

Igen, valóban szeretem a változatosságot, de a munkahelyeim száma tulajdonképpen a cégcsoportban történő változásokból, átalakulásokból adódik, tehát a látszat ellenére mégiscsak az állandóságra törekszem.

Hogy milyen az ideális munkahely a számomra? Egy igazi jó munkahely legyen: stabil, tervezhető, kiszámítható. Legyen szakmailag elismert és a fejlődés útján járjon. Mindenképpen fontos az előrelépés és a szakmai fejlődés lehetősége. De még ugyanilyen fontosnak tartom a munkaközösséget is, és persze a sort még hosszasan folytathatnám. De első közelítésben talán ezek a legjelentősebb ismérvei egy jó munkahelynek.

Milyen a viszonyod a kollégáiddal és a főnökeiddel?

Kimondottan jónak érzem a kapcsolatunkat. Annak ellenére, hogy hivatalosan még csak másfél éve vagyok a cégnél, a kollégák többségével elég régről ismerjük már egymást. Mivel együttműködésünknek már története van, ezért kifejezetten gördülékenyen és hatékonyan tudunk együtt dolgozni a mindennapokban. De a legfontosabb számomra, hogy itt egy igazán jó, összetartó közösség tagja lehetek.

Vidéki származású vagy, látszólag a vidéki emberek nyugalmával, csendességével. Tudsz azért néha-néha indulatos, hirtelen haragú is lenni?

Igen, sajnos előfordul. Esete válogatja, hogy éppen kivel sikerül időnként ingerültebbnek, kevésbé segítőkésznek lennem. A terheléstől, az adott napi feladataim fontossági sorrendjétől függően megtörténhet, hogy engem is rosszabb passzban találnak meg a munkatársak.

Egy műszaki előkészítő folyamatosan találkozik a piac igényeivel. Milyen módon tudod a megrendelők jó, vagy rossz döntéseit befolyásolni? Mennyire keresettek a légkezelő berendezéseitek?

Az ügyfelek döntéseire személy szerint nekem nincs közvetlenül ráhatásom, mivel a megrendelőkkel, beruházókkal, tervezőkkel elsősorban mérnökirodánk és üzletkötőink tartják a kapcsolatot. Viszont gyakran előfordul, hogy már ajánlati stádiumban is be kell kapcsolódnunk a mérnökirodai kollégák munkájába. Ilyenkor, és természetesen a gyártás előkészítés alkalmával is a gyári műszaki előkészítő csapattal a legjobb tudásunk szerint dolgozunk, hogy minden igényt kielégítően teljesítsük a műszaki elvárásokat. Időnként azonban előfordul, hogy egy-egy műszaki tartalom kiigazításra szorul. Természetesen ilyenkor megtesszük a javaslatainkat, és így az egyeztetések után a már mindenki számára megfelelő műszaki megoldás születik meg.

Terhelésünk a rendelés állomány tekintetében, a hazai piac mai viszonyainak megfelelően elfogadhatónak mondható. Vannak azonban kiugróan nagy rendelésállományú hónapjaink is, ilyenkor a gyárban dolgozó kollégák sokszor erőn felül teljesítenek. Ár-érték arányban a berendezéseink hazai viszonylatban nagyon jónak mondhatók, még úgy is, hogy Európa legnevesebb légkezelő alkatrész gyártóinak termékeit tervezzük és építjük be berendezéseinkbe. Ezért is és azért is nagyon keresettek a készülékeink, mert a háttérszolgáltatásaink minden igény kielégítésére törekednek, kiváló a változó piachoz való alkalmazkodóképességünk és folyamatosak a fejlesztéseink.

Az utóbbi 10 évet tekintve, amióta a piacot ismered, milyen változásokat, tendenciákat látsz, vélsz felfedezni a területeden? Egyébként erős a verseny?

A számos külföldi érdekeltségű, illetve hazai gyártó és forgalmazó cég jelenléte igen kiélezetté teszi a versenyt a piacon. Az árérzékeny versenyt még tovább nehezítik a hatályos, légkezelők energiahatékonyságára vonatkozó EU-s szabályozások (1253/2014) is. Természetesen a mai világban nem is lehet más a tendencia és az irány ezen a területen, mint a berendezések energiahatékonyságának növelése. Viszont véleményem szerint ezek a feltételek nem csak cégünknek, de a piac többi szereplőjének is komoly kihívásokat jelentenek. Mi szeretjük a kihívásokat, és megteszünk mindent annak érdekében, hogy alkalmazkodjunk a változó piaci igényekhez, trendekhez.

Ha egy leendő vásárlót kell meggyőznöd arról, hogy a termékeiteket válassza, mit mondanál, hogyan érvelnél, hogy feltétlenül mellettetek döntsön?

Nagyon fontos itt megemlíteni az építőelemes légkezelőink kapcsán az új méretválasztékunkat, és az új méretező szoftverünk bevezetését. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a piacon Európában is egyedülállóan széles méretválasztékunkból hihetetlen nagy rugalmassággal, típus megoldásokkal fogjuk tudni lefedni ügyfeleink igényeit.

Te, mint előkészítési vezető, mikor vagy elégedett az elkészített terméketekkel?

Ha csak a szűk területemet nézem, akkor azt mondanám, hogy akkor vagyok elégedett, amikor tudom, hogy a legyártott berendezés teljesíti a tervezett és elvárt paramétereket. Tágabb értelemben véve pedig természetesen akkor, amikor az ügyfelünk is maradéktalanul elégedett.

Csak a hazai piacra dolgoztok, vagy létezik nálatok az ún. „több lábon állás”, és külföldre is értékesítetek termékeket?

Alapvetően a hazai piacon értékesített légkezelőkről beszélünk, de próbálunk valóban több lábra állni. Vannak ígéretes lehetőségeink és partnereink pl. Romániában és Szlovákiában, illetve a cég illetékes szervezetei is dolgoznak a külföldi partnerkapcsolataink kiépítésén, további bővítésén.

Zárszóul egy a magánéletedre vonatkozó kérdés: mit csinál a szabadidejében egy sikeres műszaki előkészítési vezető?

Igyekszem sporttal, vagy pihenéssel tölteni a szabadidőmet, szeretek kerékpározni, de kevésbé mozgalmas elfoglaltsággal, mint például olvasással is szívesen töltöm az időmet. Szívesen mozdulok ki és találkozom, beszélgetek a barátaimmal. Hosszú hétvégéken pedig szülőhelyemre, Kiskunfélegyházára, a családomhoz, és otthoni barátaimhoz is szeretek hazalátogatni.

Milyen terveid, vágyaid vannak a jövődet illetően?

Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elégedett vagyok a munkakörömmel és a beosztásommal, de a jövőt és a későbbi lehetőségeket úgyis az élet hozza majd. Összegezve: szeretem a munkámat, és ami fontos, hosszú távon gondolkodom a CLH-val.

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam