belépés / regisztráció
2020. november 29. vasárnap
Aktuális lapszám

TERC sajtótájékoztató

Molnár Miklós Konrád, a TERC Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója, március 23-án a székházukban köszöntötte a sajtó képviselőit abból az alkalomból, hogy elindult az Építésügyi Tudás Műhely új szolgáltatás.

 

Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnök Kamara elnöke tartotta a bevezető beszédet:

„Az építésügy egyik megszállottjaként jelenthetem ki, hogy hazánkban botrányos az otthonteremtés helyzete: az egyik oldalon egy nagyon komoly lakásépítést kellene elkezdeni, a másik oldalon viszont a régi lakások komplex felújításait kellene végrehajtani. Fontosnak tartom kihangsúlyozni a komplex felújítást, ahol nem csak a nyílászárók cseréjéről és a szigetelésről beszélünk, hanem a gépészeti felújításról és az intelligens házak létrehozásáról is. Mi partnerek vagyunk a digitális Magyarország létrehozásában, az ilyen irányú képzések végzésében is, ezért az MMK felajánlja az együttműködését a TERC képzési programjához.”

Ezt követően Pete Zoltán, az ÉVOSZ ügyvezető igazgatóhelyettese méltatta a létrehozott Építésügyi Tudás Műhely (ÉTM) jelentőségét, amelynek a létrejötte rendkívül fontos és egyben hasznos lehetőség a vállalkozók számára, „hiszen ők eléggé kiszolgáltatott helyzetben vannak abból a szempontból, hogy az utóbbi időben rengeteg jogszabályváltozás történt. Ezeket nyomon követni, ezekről megfelelő információt szerezni a vállalkozásoknak nem egyszerű. A tudástár lehetőséget biztosít arra, hogy egy helyen minden építésügyet érintő információ rendelkezésre álljon. Ez pedig kiemelten fontos a hazai kis- és középvállalkozások számára.” Kiemelte az oktatás, szakképzés fontosságát. „Örvendetes, hogy ezzel a területtel is foglalkozik az ÉTM, hiszen bármilyen magasztos célt tűzünk ki magunk elé, ha nincs olyan ember, aki ezt megvalósítsa, akkor ezeket a célokat igen nehéz lesz elérnünk. Sajnos az utóbbi időben egyre inkább csökken az építőipari szakképzést választó fiatalok száma, a mostani aktív építőipari szakember- garnitúra 40 év fölötti átlag életkorral rendelkezik, úgyhogy a közeljövőben hatalmas munkaerőhiányra számíthatunk. Várhatóan az építőipar fellendül, kijut a mély gödörből és ekkor még nagyobb szerepe lesz az utánpótlásnak. Ezért rendkívül fontos, hogy az új duális képzési rendszerben minél több vállalkozást meg tudjunk győzni arról, hogy igenis foglalkozzanak a fiatalok gyakorlati képzésével.” Gratulált a hasznos információkat nyújtó tudástárhoz és megerősítette, hogy az ÉVOSZ vállalja, hogy a tagságához eljuttatja a tudástár elérhetőségével kapcsolatos információkat.

Az elkövetkezőkben Magyar Mária, az Építésügyi Tudás Műhely megalkotásának, létrehozásának történetéről és az abban résztvevő munkatársak tevékenységéről tartott részletes tájékoztatást. „Olyan virtuális korzót akartunk létrehozni, amelybe minden szakember, aki az építésügyben dolgozik, beleadhatja a tudását. A gondolat, hogy egy ilyet megvalósítsunk, több szakember fejében fogant meg, hiszen nagyon sok írott és digitális termék foglalkozik ma az építésüggyel, de amelyik komplexen mutatná be és vizsgálná, illetve az összefüggésekre is rámutatna, olyannal nem találkoztunk. Elindult tehát a gondolkodás, hogy mit és hogyan szeretnénk létrehozni és abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a TERC Kft., mint eddig is az építőipar szellemi centruma, rendkívül nagy fogadókészséget mutatott ennek a megvalósítása iránt. Így készítettünk egy olyan átfogó összeállítást, amiből azóta is profitálnak a szakemberek.”

A tudástár a teljes építési folyamatot átfogja: a területrendezéstől az építmény üzemeltetéséig, az építmény életciklusának végéig azokat a tevékenység folyamatokat, amelyekkel munka van azért, hogy egy épület megvalósuljon. Nem csak az épület vonatkozásában kezeli az építésügyet, hanem a sajátos építményfajtákat is áttekinti, pl. a közlekedési építmények: út, vasút, vagy a közművek, a bánya építmények stb.

Abban különbözik a többi hasonló terméktől, hogy az építésügy és minden építésügyi folyamat összes résztvevőjét szeretné megszólítani és elérni valamilyen formában.

Meg kell említenünk még az ún. vendégkönyvet, amely egy virtuális fórum, ahol a szakmai résztvevők egymással is kommunikálhatnak, megoszthatják azt az ismeretanyagot, ami a másik munkájához szükséges. Javaslatot lehet tenni, kérdéseket lehet megfogalmazni.

Zárszóul Molnár Miklós Konrád, a TERC Kft. nevében kinyilvánította azt a szándékát, hogy mindazon szervezetekkel, szövetségekkel, egyesületekkel készségesen köt együttműködési megállapodást, akik az építésüggyel kapcsolatban állnak.

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam