Az elv régóta ismert: nagy felületű lamellás hőcserélők az elszívó és befúvó ágban, amelyek zárt csővezetékkel, szivattyúval és esetleg szabályozó szeleppel vannak összekötve. Az elszívott ágban a közvetítő közeg felmelegszik, és ez a hő aztán az előfűtőként elhelyezett, befúvó gépben található hőcserélő segítségével felmelegíti a friss levegőt (1. ábra). Különálló befúvó és elszívó gép esetén, vagy amikor nincs levegő visszakeverés, érdemes megfontolni a hővisszanyerő rendszer használatát más célokra is.

Az elszívógépben található hőcserélőből nem túlzottan magas hőmérsékletű közeg érkezik, ezt tudjuk például hőszivattyúval, napkollektorral vagy valamilyen technológiából származó, alacsonyabb hőmérsékletű hulladékhővel is melegíteni. Ha szükséges, a kaloriferek teljesítményét azok többszörözésével megemelhetjük. A berendezés többi részével, a fűtő-és hűtő kaloriferekkel, szűrőkkel stb., nem foglalkozva, hővisszanyerőnk most valahogy úgy fog kinézni, ahogy az a 2. ábrán látszik.

Ha alaposabban végiggondoljuk a rendszert, felfedezhetjük, hogy általában nincs szükség a szellőzőgépben lévő hűtő és fűtő kaloriferek együttes működtetésére, és anyag- és helytakarékossági okokból megpróbálhatjuk a hővisszanyerő rendszert felhasználni fűtésre, vagy hűtésre is. Az előbbi megoldást „tovább fejlesztve” elláthatjuk a rendszert hűtő energia bevitelére szolgáló lemezes hőcserélővel is (3. ábra).

Sőt, ha még további lehetőségeket is szeretnénk felfedezni, gondolkodhatunk az adiabatikus hűtés, a víz elpárologtatása által nyerhető hűtő energia felhasználásában is (4. ábra).

Az adiabatikus hűtésnek az elszívott levegő állapota, azaz a harmatpontja szab határt. Nagy valószínűséggel ekkor is szükség lesz a hűtőgépre, de elektromos energiát mindenképpen tudunk megtakarítani.

Vannak olyan esetek is, amikor több szellőzőgépünk van, ezek egymáshoz képest szétszórtan helyezkednek el, de olyan nagy – és esetleg egymástól jelentősen eltérő – térfogatáramokat mozgatnak, hogy érdemes a hővisszanyerésben gondolkodni (5. ábra).

Itt elég bonyolult rendszert kell építenünk: a több hőforrás – jelen esetben elszívógép – akkor működtethető hatékonyan, ha optimálisan magas hőmérsékletet állítunk elő a hővisszanyerő visszatérő ágában. Ehhez minden gépnél külön térfogatáram szabályozásra lesz szükség, hogy ne hűtsük vissza szükségtelenül a hőhordozót, illetve minden egységen a lehető legmagasabb hőmérsékletet érjük el. A közös szivattyú miatt a befúvó ágban is szabályozó szelepekre lesz szükség, a teljesítmény és az egyes berendezések eltérő légszállításának összehangolására.

A fent tárgyalt lehetőségek sok esetben jó megoldást adnak, segítségükkel helyet és beruházási költséget takaríthatunk meg. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy alkalmazásuk komoly gazdasági megfontolásokat követel: a nagyméretű hőcserélők miatt az áramlási ellenállás, és ezért a szivattyúmunka is jelentősebb lesz. Mindig össze kell hasonlítani az egyes megoldások bekerülési és üzemeltetési költségeit a készülék teljes élettartamára vetítve, és ennek alapján meghozni a megfelelő döntést.

***

1. ábra. Közvetítő közeges hővisszanyerő – ahogy eddig ismertük
2. ábra. Megemelt hővisszanyerő felület és fűtőenergia bevitele
3. ábra. Hűtés és fűtés közvetítőközeges hővisszanyerő segítségével
4. ábra. Adiabatikus hűtés
5. ábra. Több szellőzőgép egyetlen hővisszanyerő rendszeren