belépés / regisztráció
2019. november 22. péntek
Aktuális lapszám

Síró torreádor a madridi arénában

Spanyolország nevének hallatán legtöbbünknek a nagy múltú focicsapatok (Real Madrid és Barcelona) világsztárjai, a flamenco táncosok, a mór kultúra csodálatos emlékei, és kuriózumként leginkább a bikaviadalok jutnak eszünkbe. Az egyik leghíresebb turistacsalogató eseményen a madridi arénában egy kétórás program keretében három istenként tisztelt torreádor hat bikát ölt meg a turisták szeme láttára.

 

A bikaviadalok kapcsán mindig felvetődik a kérdés, hogy ez a hagyomány sport vagy állatkínzás – merthogy esélyegyenlőségről itt szó sincs. Sokan úgy vélik, hogy mivel az ember próbára teszi magát fizikailag és szellemileg egyaránt, a bikaviadal akár sportnak is tekinthető. Mások szerint viszont fájdalmat okozva, mintegy negyedórás, kínzó gyilkolás folyik az arénában. Megjegyezzük, hogy a spanyol állatvédelmi törvényben szerepel a bikaviadalok betiltása. Mindezek ellenére az állam támogatja azokat a nagy nemzeti ünnepeket, amelyeknek szerves részét képezik a bikaviadalokkal és bikafuttatásokkal teli programsorozatok.

A bikaviadalok annyira egyediek, hogy minden régióban másképp űzik azokat. A legáltalánosabb felállás, amikor három matador két-két bikával küzd meg.

A legfontosabb, hogy a matadoroknak meg kell felelniük annak az elvárásnak, miszerint a rangidősé az első bika (spanyolul „toro”) és így tovább, kor szerint. Az állatok általában 4–5 évesek, bő öt mázsát nyomnak, fekete színűek és nagy, hegyes szarvaik vannak. A bikaviadal a „paseillo” éneklésével veszi kezdetét, aki ezt követően kíséretével átlovagol a stadionon, majd megáll az elnöki szék előtt, ahol jelképesen megnyitják az ajtót a bikáknak. Közvetlenül ezután jönnek a matadorok, a három zászlótartó („banderie”), a pikadorok, akik leszúrják a bikát a viadal végén, végül a fiatalok, akik majd öszvéreikkel kivontatják a legyilkolt áldozatot.

A bikaviadalnak általában három része van. Az elsőben előjátékként piros köpennyel bosszantják a bikát, a másodikban lóhátról, lándzsával döfködve ingerlik őket, végül a „face to face” harc következik. Ebben a változatban a matadorok lóhátról szúrják bele hegyes, kampós végű (hogy a húsban maradjon) acéljaikat a bika marjába és gerincébe, amitől az állat lassú szenvedésbe kezd – ugyanis tucatnyi lándzsa szükségeltetik az elvéreztetéséhez. Persze az egész koreográfia ennél jóval bonyolultabb, amit a világhírű író, Hemingway több regényéből is megismerhetünk.

A ringben egyébként drámai küzdelem zajlik, mert a bikákba párosával beledöfött, úgynevezett banderillák célja a lelassítás, aminek következtében az állat egyre lejjebb tartja a fejét, viszont ez a rész nem tarthat tovább öt percnél, különben a bika bizonytalanná és kiszámíthatatlanná válik, és ekkor komoly veszélyt jelenthet a matadorra.

Ki is az a matador? Ő az utolsó felvonulásig lényegében passzív résztvevője a küzdelemnek, csak figyel, ugyanis tanulmányozza az állat viselkedését. Érdekes módon a bikának ez irányú lehetőségei nincsenek: ugyanis gyalogos embert soha nem látott, sőt lovasokat is csak elvétve az úgynevezett ranchon, ahol nevelkedett. Mivel tanulékonysága így is veszélyeket rejt, a küzdelem soha nem tart tovább negyedóránál, mert az állat kiismeri ellenfeleit. Például nem a mozgó köpenyekre, hanem a mögötte lévő emberre támad. A középkorban olyan bikákat is a ringbe engedtek, amelyek már túléltek viadalokat. Mivel azonban ezek az állatok olykor már több embert is megöltek, törvénybe iktatták, hogy a bikák csak egyszer kerülhetnek ringbe.

A madridi arénában a kétórás program három hősének legidősebbje egy híján ötven évével is nagy sikert aratott, de amit a legfiatalabb produkált a maga 27 évével, – bő egy évtizeddel ezelőtti debütálását követően –, arra minden bizonnyal még sokáig emlékeznek majd a spanyol médiumok. Az alicantei Andy Cartagena szinte őrületbe kergette a publikumot. Az utolsóként felvonultatott, hatodik bikával történt a nem szokványos, drámai küzdelem. Amikor ugyanis a matador nagy ívű mozdulatokat végez a skarlátvörös köpenyével (muletával), a fáradó bika szinte érezhetően rádöbben: a harc az életéért folyik és ezért egyre elszántabban küzd. Ezúttal azonban csoda történt, mert a matadornak többszöri kísérletre sem sikerült a kivégzés. Mert a koreográfia szerint a matador az állat fejét a muleta segítségével kényszeríti lefelé és a szarvak közé behajolva, a két lapocka közé szúrja be a kardját. Ez a gyilkos szerszám pedig nem elég hosszú ahhoz, hogy elérje a szívet, ezért a cél az aorta elmetszésével azonnali halál okozása. Ekkor következett hősünk, aki puszta kézzel fordult szembe a toróval (a szintén hősnek nevezhető bikával), és a torreádor földre mutogató kézmozdulataira fokozatosan rogyott térdre az állat. Ezt követte a végső leszámoló döfés. Az ominózus kihurcolás „Bravo toro!” felkiáltás közepette történt nagy tiszteletkörrel, amelyet követett az igazi ováció. Az amúgy szimpatikus Andy a közeli palánkra roskadt, arcát hosszú percekig fedve, mélyen elérzékenyülve. Nagy dolog történt a madridi ringben, a matador elsírta magát.

A bikaviadalok története

Bár meglehetősen vitatott esemény a bikaviadal, ezt mégis világszerte tipikus spanyol hagyományként ismerik. A bikaviadal nem létezne, ha nem volnának vad bikák, amelyek elsődleges telephelye a régi időkben Spanyolország volt.

A középkorban a várurak kiváltsága volt a bikával lóhátról csatát vívni. A bikaviadalok a 18. században játszottak először fontosabb szerepet a spanyol kultúrában. Ekkor a nemesség új szórakozásra vágyott, és a régi, lóhátról űzött bikaviadalokat felváltotta a földi küzdelem, amikor a résztvevők tulajdonképpen az erejüket és a fürgeségüket fitogtatták. Ez volt az az idő, amikor a nemesség kiváltságos sportjából tömegsport lett a bikaviadal. Kezdetben nem voltak szabályok, ezek csak az igen gyors és tehetséges matador, Francisco Romero idejében alakultak ki. Ő volt a felfedezője a hagyományos piros köpenynek is, ami azóta is jelképe a bikaviadaloknak. Érdekességként megjegyezzük azonban, hogy tévhit, miszerint a bikák „allergiásak” a vörös színre. Valójában a kendő mozgása vadítja meg őket. A bikák egyébként sem érzékelik a színeket, így a kendő vörös színe sokkal inkább a közönség számára szimbolizálja a kicsorduló vért.

 

Szalay Attila

A szerzõ egyéb cikkei:

  Szenzáció az Egerszalóki „Pamukkale” Sódomb
  Világhírű radonterápia az Alpok gyomrában
  Debütáló zarándoklat Csíksomlyón
  Integrált ipar Hannoverben – lengyel partnerséggel
  Egyre népszerűbb Lengyelország
  A testet-lelket gyógyító Székelyföld

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam