belépés / regisztráció
2020. december 2. szerda
Aktuális lapszám

Sikeresen lezajlottak a wire&Tube 2014 szakvásárok Düsseldorfban

Az acélpiaci konjunktúra 2014-es élénkülésének hullámán a kiállító vállalatok a Düsseldorfi Vásárvárosban két vezető világvásáron, a wire 2014 és a Tube 2014 keretében mutatták be termékújdonságaikat. Az acélés színesfémipar mindig is megbízható előjelzője volt minden más iparágnak: ha ennek a két ágazatnak jól megy, akkor ez a gazdaság egészének is javára válik.

 

„A szakvásárokat megfelelő időben rendezték: számos vállalat most akar beruházni, hogy elfoglalja a helyét a jövő versenyében” – mondta el Joachim Schäfer, a Messe Düsseldorf ügyvezetője. „A wire és a Tube esetében ismét nőtt a kiállítók száma, és jelentősen nőtt az eladott kiállítási terület is” – fejezte ki örömét Schäfer úr.

Világméretű együttműködési hálózatokkal és globális jelenlétükkel mutatkoztak be a kiállítók a világ 104 országából a Rajna-parti vásárcsarnokokba sereglő 72 000 szakmai látogató előtt. A szakemberek az elsőszámú seregszemléken, a wire Nemzetközi Huzal- és Kábelipari Szakvásáron, valamint a Tube Nemzetközi Csőipari Szakvásáron tájékozódtak a huzal-, kábel- és csőfeldolgozó ipar legújabb gépeiről, berendezéseiről és termékeiről. Összességében a kiállítók mintegy 98 százaléka értékelte kitűnőnek a két szakvásárt. A standot állító vállalatok a két szakvásáron összesen több mint 108 000 négyzetméternyi nettó kiállítási területet foglaltak el.

A wire 2014 szakvásáron első ízben jelent meg összefogott módon a hálóhegesztő gépek kínálata (Mesh Welding Machinery): mintegy 20 vállalat mutatta be kapcsolódó termékeit. Az alakítástechnológia (Fastener Technology) és a rugógyártási technológia (Spring Making) legújabb eljárásait is itt ismerhették meg a szakmai látogatók. A huzal-, kábel- és üvegszálipari gépekhez, a huzal- és kábelgyártáshoz, valamint a kereskedelemhez kapcsolódó valamennyi alkalmazással kapcsolatban szintén a wire 2014 keretében szerezhettek új információkat az érdeklődők.

A Tube 2014 kiállításon a „Mannesmann. A Cső” jelmondattal mutatkozott be a Salzgitter AG. „A kedvező fogadtatás és a látogatók nagy érdeklődése bizonyította, hogy a Mannesmann világszerte a kiemelkedő minőségű acélcsövek szinonimája” – mondta Bernhard Kleinermann, a Salzgitter AG kommunikációs igazgatója a vállalat sikeres düsseldorfi megjelenéséről. A kezdetektől fogva a kiállítók közé tartozó düsseldorfi STAPPERT Deutschland GmbH számára is kihagyhatatlan a részvétel a Tube-on. „A rozsdamentes csövek vonatkozásában a Tube a legfontosabb szakvásárunk” – erősítette meg Silke Löser, a STAPPERT kommunikációs vezetője.

A nemzetközi vásárlátogatók aránya hagyományosan magas: a wire esetében a látogatók 66 százaléka érkezett Németországon kívülről, öszszesen 70 országból Düsseldorfba, míg a Tube szakkiállításon ez a szám 55 százalék, Németországon kívül 62 országból érkeztek az érdeklődők. 2016-ban a wire és Tube szakvásárokat ismét párhuzamosan, április 4-8. között fogják megrendezni Düsseldorfban.

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam