belépés / regisztráció
2020. december 5. szombat
Aktuális lapszám

Rettig Hungary Kft. az ISH-n

A Magyar Installateur is kint járt a frankfurti ISH-n, ahol elbeszélgettünk néhány neves nemzetközi cég hazai képviselőjével és megtekintettük a kiállításon bemutatott újdonságaikat is. Az első beszélgetőtársam az ISH forgatagában kedves barátom, Bárányos László volt, aki a Rettig Hungary Kft. cégvezetője.

 

Milyen érzésekkel jöttél, mit vártál és mit láttál itt a kiállításon?

Elsősorban a konkurenciát veszem górcső alá, azt próbálom kifürkészni, hogy merre mozdul el a piac, speciálisan azokban a termékkörökben, amelyekkel mi is foglalkozunk. De különösen azért jöttem nagy elvárásokkal ide, mert ez az ISH az első, amikor a Rettig Csoporton belüli két nagy márka, a Vogel&Noot és a Purmo egy standon állít ki. Két évvel ezelőtt még külön voltunk, most már viszont együtt, de azért jól elszeparáltan, elválasztva a két brandet. Én úgy érzem, hogy ez a közel 800 m2-es, kétszintes stand méltón képviseli a cégcsoportunk nagyságát az európai piacon. Valamennyi termék, amit itt bemutatunk, a legmagasabb műszaki követelményeknek is megfelel és mindegyikben van némi újdonság, amivel a jövőben szeretnénk a piacon nagyobb forgalmat elérni.

Volt már magyar látogatótok? És kire számítotok még?

A mai nap folyamán magyar látogatónk még nem volt. De várjuk a nagykereskedők, a MART és a Szatmári Kft. menedzsmentjét. Elképzelhető, hogy a Szerelvénybolt vezetői is meglátogatnak minket. De, ami számunkra talán még fontosabb, hogy különböző gyártók buszokkal szerveznek tervezőknek, kivitelezőknek gyárlátogatással egybekötött kirándulást az ISH-ra, és ilyenkor mindig szívesen látjuk vendégül az „étlen-szomjan kódorgó”, magyar szóra kiéhezett szerelőket, kivitelezőket és tervezőket, akik nagyon hálásak tudnak lenni egy-egy jó szóért, egy pár virsliért, egy tál gulyásért és az itt kiszolgáló csinos lányok látványáért. Remélem, hogy a hálájuk a termékeink beépítésében és forgalmazásában fog megmutatkozni.

Volt már módod egy sétára ebben a csarnokban, ahol főleg a fűtéstechnikáról van szó? No és láttál olyan terméket, amit szívesen látnál saját magatoknál is?

Hosszú évek óta, mióta az ISH-n vásárszolgálatot teljesítek, az én hagyományos köröm a férfi mosdó és a stand között van. Alkalmanként pedig a szabad téren, amikor titokban elszívok egy-egy szál cigarettát. Szerintem én azért vagyok itt ezen a standon, hogy a partnereinknek, vevőinknek, a magyaroknak, akik a mi termékeinkkel foglalkoznak, tájékoztatást, felvilágosítást adjak, bemutathassam az új dolgokat és vendégül láthassam őket. Hiszen számunkra ez a kiállítás, mint Európa legnagyobb szakkiállítása, egy ünnep. Egy olyan rendezvény, ahol megünnepeljük az együttműködést. Tehát őszintén, én még nem mentem körbe a csarnokban és valószínűleg nem is fogok.

Az elmúlt alkalommal látványos show műsort rendeztetek a standotokon. Most is készültök valamivel?

Igen, hosszú évek óta hagyomány volt nálunk, hogy akrobaták, zsonglőrök, táncosok, énekesek és mutatványosok különböző show műsort adtak több alkalommal is a nap folyamán. Ebben az évben ezt nem tervezzük. Most mi magunk, a vásárszolgálatot adó kollegáimmal együtt adjuk a show műsort, úgyhogy ez, a mi beszélgetésünk is most egy „one man show”. Úgy gondolom, hogy a termékeink önmagukban csalogatóak.

Mikor lennél a frankfurti ISH kiállítással elégedett?

Én mindig elégedett vagyok ezzel a kiállítással. Jó látni és megtapasztalni, hogy az a cég, ahol a kollégáimmal Magyarországon dolgozunk, milyen jelentős nemzetközi kapcsolatokkal és tekintéllyel rendelkezik. Hiszen a világ minden részéről érkeznek ide kollégák (Kína, Japán, Új-Zéland, Amerika, Dél-Amerika) és ez azt mutatja, hogy milyen erős nemzetközi cégnél dolgozunk. Na, ez az, ami engem elégedetté tesz! Otthon is, remélem, megvan a megfelelő szerepünk és tekintélyünk a szakmában, de jó ezt megtapasztalni, érezni a kiállításon, hogy igenis ennek a multi cégnek – amit úgy hívnak, hogy Rettig ICC –, nemzetközi szintéren is jelentős szerepe van.

Egy kicsit túl tekintve a vásáron, mikor lennél elégedett a hazai piac teljesítményével 2015-ben? Milyen terveid, vágyaid vannak ezen a területen?

A terveim és a vágyaim nem ugyanazok. Vannak terveim, amelyeket a jelenlegi forgalmunk jóval meghalad és vannak vágyaim, amelyeket pedig soha nem fog teljesíteni a magyar piac. Én úgy látom, hogy elindult felfelé egy trend, ami bízom benne, hogy valahol, valamikor el fogja érni azt a szintet, ami 2008-ban már megvolt. De ettől ma még messze vagyunk. Én inkább realista vagyok, úgyhogy akkor lennék elégedett, ha azt a piaci részesedést, amit ma Magyarországon a Rettig Csoport két márkája, a Vogel&Noot és a Purmo képvisel, cégünk meg tudná tartani és együtt nőnénk az esetleg egyre növekvő piaccal.

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam