belépés / regisztráció
2019. július 21. vasárnap
Aktuális lapszám

Mindig csapatember voltam és az is maradok

„Több, mint 15 éve ismerjük egymást, hiszen mindketten egyegy nagy, csővezetéki rendszereket forgalmazó cég vezető pozícióban lévő képviselői voltunk. Neved számomra összekötődött a hazai épületgépész piac mindennapi eseményeivel és ezért is volt meglepő az a hír, hogy a hosszú és sikeres pályafutásod új szakaszba ért, ugyanis a tavalyi év végétől már nem üzletág vezetőként, hanem tanácsadói szerepkörben segíted a REHAU céget. Itt az idő, hogy tisztázzuk a félreértéseket!” – indítom a beszélgetés fonalát Kugler Gézával.

 

Kezdjük egy kis visszatekintéssel! Pontosan mikor és hogyan kerültél a REHAU-hoz?

1998-ban. Előtte évekig voltam Németországban, így nem ismertem a hazai épületgépész piacot, a hazai körülményeket. Miután hazatértem, egy ismerős ajánlására kerestem meg a REHAU-t. Igazából nem is tudtam, hogy milyen feladatkörre, pozícióra jelentkezem és a bemutatkozó beszélgetés során az akkori és a mai ügyvezető, Zoltán István egy óra után elhelyezett magában és kaptam egy ajánlatot tőle, ami az épületgépészeti üzletág vezetői pozíciója volt. Így 1998 márciusában kezdtem el itt dolgozni.

A PEXa termékrendszerek bevezetése, terjesztése kísérte végig a pályafutásodat. Hogyan gondolsz a kezdeti időszakra és mi változott meg azóta?

Szerintem a mi munkánkban nagyon sok minden megváltozott. A 90- es évek második felében, a határok megnyitása után a különböző épületgépészeti rendszerek sorban jöttek be Magyarországra. Minden új termékre nagyon nagy fogékonyság volt a szakma részéről. A részletek megoldása, az anyagok kiválasztása, az ajánlott rendszerek oktatása, megvalósítása került a tevékenységünk középpontjába. Tehát olyan kérdésekkel foglalkoztunk, amelyek ma már nálunk is magától értendők.

A 90-es években nehéz volt a felsőkategóriás rendszerek tömeges, nagytételű értékesítése, mi a helyzet ma?

Azt gondolom, hogy a prémium kategória nem csak magának a terméknek a minőségi jellemzőit jelenti, hanem e termékek mögött van egy szolgáltatási csomag, a know-how, amelynek része a termék, az azzal kapcsolatos folyamatos fejlesztés és újítás, része az összes garanciális feltétel. De hozzátartozik még a munkatársak elérhetősége, hogy a termék raktáron van és rendelkezésre áll, illetve, hogy részletes műszaki információs anyagokkal, engedélyekkel rendelkezik. Vagyis, ha már prémium termékekről beszélünk, akkor ezek együttesére kell gondolni.

Az elmúlt közel 16 év alatt vezető pozícióban voltál. Mi az, amit a hosszú idő alatt úgy érzel, hogy a te nevedhez kötődik?

Nem egy-egy létesítményt emelnék ki, hanem egy szemléletet, a rendszermegoldást. Ezért sokat dolgoztunk, mert ez megbízhatóságot, hoszszú élettartamot garantál, a felhasználót helyezni előtérbe a biztosított komforttal. Nehéz egy személyhez kötni a dolgokat, mindig is csapatember voltam és az is leszek. 16 év alatt jó néhány programot hoztunk létre, talán az elsők között voltunk, akik a saját telephelyünkön 1000 fős létszámmal szerveztünk REHAU Szakmai Napot. Azokat az ismereteket, amelyeket mi a kollégákkal birtokoltunk, el tudtuk vinni a szakma szereplőihez és sikerült a REHAU számára egy teljes, átfogó kapcsolatrendszert kiépíteni (tervezők, kivitelezők, más gyártó cégek, oktatási intézmények felé). Példa erre a pécsi egyetem megújuló energiás, vagy a BME komfortlaborja, amelyek létesítésében jelentős szerepet vállaltunk.

Hogyan ért és miként fogadtad a felmentésedet és a felajánlott tanácsadói munkakört?

Vezetőimmel folytatott megbeszéléseken fogalmazódott meg, hogy váltsunk olyan irányba, ami számomra és a vállalat számára is új lehetőségeket teremt. Így került sor arra, hogy az üzletág vezetését egy fiatalabb kollégának teljes felelősséggel átadom, de ugyanakkor én is a REHAU csapatában maradok.

Hány évet dolgoztatok együtt Szebellédi Tamással?

Amikor úgy 6-7 évvel ezelőtt a REHAU úgy határozott, hogy a megújuló energiák területén többféle rendszermegoldást ajánl, ezeket a termékeket palettára veszi, akkor Tamás volt az, aki kifejezetten erre a feladatra került hozzánk. A vállalatunk később úgy döntött, hogy mégsem ebbe az irányba fog fordulni fejlesztéseivel, így felmerült a kérdés, hogy hogyan tovább. Ekkor kapott Tamás új feladatkört.

Szabadabbá, talán kötetlenebbé váltál! Most mit fogsz csinálni a többletidődben?

Viszonylag egyszerű a válasz. Amit üzletág vezetőként a napi hajtásban nem tudtam elvégezni, azokat az elmaradt feladatokat szeretném bepótolni.

Lipthay Sándor
Príma Energia értékesítési tanácsadó
Prímagáz Hungária Zrt.

A szerzõ egyéb cikkei:

  Hotelek, kempingek, nyári fesztiválok HMV-rendszerei

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam