belépés / regisztráció
2020. december 5. szombat
Aktuális lapszám

Lezajlott a K 2016 szakvásár Düsseldorfban

A nemzetközi műanyag- és gumiipar kimagasló formában mutatkozott be a seregszemlén. Az iparág fejlődésének kedvez a világszerte bővülő és színvonalas minőséget megkövetelő végfelhasználói piac. Az ágazat rendkívül jó gazdasági konjunktúrája és a kedvező kilátások pozitívan hatottak az iparág világviszonylatban is legnagyobb vásárára, és ez megalapozta a kitűnő hangulatot a düsseldorfi K 2016 összesen 3.285 kiállítója körében.

 

A vállalatok arról számoltak be, hogy számos új érdeklődővel és megrendelővel vették fel a kapcsolatot, így a nyolc vásárnap alatt sok esetben már szerződéskötés is született. A kiállítók a látogatókkal folytatott üzleti tárgyalások folyamán egyöntetűen nagyfokú beruházási hajlandóságot tapasztaltak. Ezen kívül a nemzetközi részvétel még magasabb arányának és a látogatók magas szakmai hozzáértésének is örvendhettek. Megállapították, hogy átlagon felüli számban látogattak el a K 2016 szakvásárra csúcsvezetők és cégtulajdonosok.

A K 2016 szakvásár 230.000 szakmai látogatója a világ több mint 160 országából érkezett a nyolc vásárnapon a csarnokokba.

A látogatók körében végzett felmérés eredménye szintén megerősíti a kiállítók véleményét a nemzetközi látogatói részarány további növekedésével kapcsolatban: a látogatók mintegy 70 százaléka érkezett Németországon kívülről. A külföldi látogatók több mint 40 százaléka a tengerentúlról jött. A várakozásoknak megfelelően az Ázsiából érkezett szakértők alkották a legnagyobb csoportot a külföldi látogatók körében, sőt részarányuk nőtt is: közel 30.000 szakember képviselte Dél-, Kelet- és Közép-Ázsiát. Az indiai vendégek bizonyultak ismét a legnagyobb létszámú csoportnak, és jelentősen nőtt a Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkezett látogatók száma.

Szinte állandó, a külföldi látogatók mintegy 6 százalékos csoportját alkotja az Egyesült Államokból és Kanadából érkező szakemberek csoportja.

Az európai országokból ideutazó vendégeket tekintve több mint 10.000 látogatóval Olaszország áll az élen, majd Hollandia (mintegy 9.500), Franciaország (kb. 6.700) és Belgium (mintegy 6.300) következik. Érzékelhetően nőtt az érdeklődés Törökország, Magyarország és Görögország részéről.

Rendívül magas szinten mozog minden ország vonatkozásában a vezetők aránya a látogatók körében, hiszen mintegy kétharmaduk a csúcs- és középvezetők körébe tartozik. A K szakvásár a legtöbb cég számára igazi mérföldkő abban a döntési folyamatban, hogy milyen beruházást hajtanak végre: a látogatók mintegy fele úgy nyilatkozott, hogy a tervezett beszerzéseket megelőzően kivárja a szakvásárt.

A szakmai látogatókat lenyűgözte az új technológiai fejlesztések sokasága, amelyeket az alapanyag-gyártók, gépgyártók és a félgyártmányok, valamint műszaki alkatrészek gyártói mutattak be. A látogatók több mint 70 százaléka erősítette meg, hogy tájékozódott az újdonságokról és trendekről.

Az energia, az anyagok és az erőforrások hatékony felhasználása volt a K 2016 szakvásár meghatározó témája, de szintén nagy érdeklődésre találtak az új anyagok, az innovatív újrahasznosítási technológiák, a bioműanyagok és az additív gyártás új alkalmazási területei. Az okos, gyors és rugalmas berendezéseket és szolgáltatásokat kimagasló számban keresték a vevők. Az Ipar 4.0 témája nem csupán az előadásokat és vitaköröket uralta, de a gyakorlatban is megtalálható volt számos standon. A gép- és berendezésgyártás több mint 1.900 kiállítóval a K 2016 szakvásár legnagyobb kínálati csoportja volt, és a megkérdezett szakmai látogatók bő kétharmada több megnevezhető terület közül ezt emelte ki az első helyen.

A látogatók minden fontos felhasználó iparágból érkeztek – az építőipartól és a járműgyártástól kezdve a csomagolóiparon, valamint az elektro- és orvostechnikai iparágakon át a mezőgazdaságig. A megkérdezettek ismételten kitűnőre értékelték a 19 vásárcsarnokban bemutatott kínálatot: 97 százalékuk biztosította a rendezőket arról, hogy teljes mértékben elérték a látogatáshoz fűzött céljaikat, 96 százalékukra pedig mély benyomást tett a K 2016 kínálata.

A soron következő K szakvásárt 2019. október 16. és 23. között rendezik Düsseldorfban.

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam