belépés / regisztráció
2020. december 2. szerda
Aktuális lapszám

Keresettek a klímaszerelőknek szóló képzések

A regisztrációs lehetőség 2016. márciusi megnyitása óta több mint hatszázan jelentkeztek a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság által elindított klímagáz képzésekre.

 

Az érdeklődők országszerte 18 szakképzési centrum közül választva, a lakóhelyükhöz közel szerezhetik meg a tevékenység végzéséhez szükséges tudást és az azt igazoló okmányt. A képzések minimális létszáma kezdetben 10 fő volt, újabban azonban kisebb létszámmal, akár 5 fővel is indulnak tanfolyamok, hogy a képesítési tanúsítványok a nyári időszak előtt megszerezhetők legyenek.

A fluortartalmú üvegházhatású gázokat, vagy az ózonréteget lebontó anyagokat tartalmazó, azokkal működtetett termékek és berendezések (pl. hűtő-, légkondicionáló és hőszivattyúberendezések, tűzvédelmi rendszerek) telepítése, beüzemelése, karbantartása stb. Magyarországon jogszabály alapján képesítéshez kötött. A képzéseket sikeresen teljesítők a hatóság által kiállított személyképesítési igazolást kapnak, amely 5 évig jogosít fel fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal végzett tevékenységek végzésére.

A képzési kínálatban elérhető ötféle lehetőség közül a legtöbb jelentkező a klímagáz, illetve a megújító képzést választja. A képesítéssel rendelkezők okmányuk érvényességét egy, vagy három évvel hosszabbíthatják meg hatósági vagy megújító képzés keretében. Megújító képzésre eddig közel 200 fő jelentkezett. Hamarosan további 60 fő oktatása kezdődhet meg Budapesten, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen.

A szakképzési centrumokban képesített oktatók várják az érdeklődőket, akik naprakész tudást szerezhetnek. Jelentkezni a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság honlapján elérhető Klímagáz adatbázison keresztül lehet, ahol a regisztráció után az ingyenes tananyag is elérhető.

Bővebb információ a http:// nkvh.kormany.hu/ oldalon található.

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam