belépés / regisztráció
2020. december 4. péntek
Aktuális lapszám

ISH 2013

Nagyon kedves meghívást kaptunk egy bécsi sajtótájékoztatóra Benkő Judittól, az F-H Consult Kft. vezetőjétől, a Messe Frankfurt GmbH hazai képviseletétől. Ez azért is fontos volt számunkra, mert „gőzerővel” folynak az ISH kiállítás előkészületei Frankfurtban, és így első kézből kaphattunk felvilágosítást, tájékoztatást a vásárról. Ez a kiállítás az épületgépész társadalom jelenleg talán legnagyobb, legértékesebb rendezvénye, így hazánkból is nagyon sokan látogatnak el erre a látványos bemutatóra. 

 

A sajtótájékoztatón öt ország közel 40 újságírója vett részt és elsőként Iris Jeglitza-Moshage (Senior Vicepresident der Messe Frankfurt GmbH) üdvözölte a megjelenteket.

„A 2013-as évben a kiállítás főtémája a természeti források megőrzése az energia, a hő, a víz és szellőzés területén. Maradtunk a két szokásos szimbólumunknál: a víz és a föld, hiszen végső soron minden ezekre vezethető vissza.

A vásár mindig is a legkülönbözőbb és legszínesebb kínálatot vonultatta fel a fűtés, klímatechnika, megújuló energiák és természetesen a vizes élményvilág, pl. a fürdők területén.

Az ISH 53 éves lesz idén. Ilyen hosszú idő után azonban mindig felmerül a kérdés, hogy a kiállítás még mindig be tudja-e mutatni a piacon lévő teljes kínálatot és annak újdonságait? Avagy: minden piacvezető, technológiavezető cég megjelenik a kiállításon? A válasz, egyértelműen igen! Az ISH mindig igyekszik megismertetni a csúcstechnológiákat a közönséggel, hiszen egy vásárnak az a feladata, hogy megmutassa, mi az adott korban a legmodernebb. Így pl. a szaniter termékeknél 2013-ban fontos szerepet kap majd az ún. „high&design”. Már hagyományos, hogy a cégek az ISH-ra gyártják le az újdonságaikat, ott mutatják be őket a látogatóknak, sajtónak és döntéshozóknak, magának az iparnak, a kereskedelemnek és természetesen az építészeknek.

A 2011. évben 230 000 látogató volt és 2 400 kiállító, ezeket a számokat várjuk 2013-ban is, hiszen ebben a szakmában ez a legnagyobb kiállítói számmal rendelkező vásár, ami a világon létezik.”– mondta Jeglitza- Moshage a bevezetőjében.

Doris Höland (Assitenz Messe Frankfurt) a kiállítást követő, gazdagító keretprogramokat ismertette: „Az ISH Water részben egy ún. Wall and Floor című különleges bemutatóval készülünk, a fürdővel kapcsolatos témákat egységként kívánjuk kezelni: a csempéktől kezdve a járólapig mindent meg lehet majd nézni. A „bathroom workshop” keretein belül pedig tervezők, kivitelezők fognak előadásokat tartani, és természetesen a fürdőszoba legújabb trendjei is megtekinthetők lesznek.

Az ISH Energy szektorban egy „FIT” (Forum für Immobilien-Energie und Technik) elnevezésű kommunikációs platform lesz az ingatlanpiac résztvevői és a műszaki szakemberek számára. A fűtés és napjainkban a fával történő fűtés népszerűsége miatt Kazánfórumunk (Ofenforum) is lesz, no és hagyományosan megszervezzük a Klímafórumot is.”

A sajtótájékoztató következő előadója Günther Mertz ügyvezető (Fachverband Gebäude-Klima) volt, aki az ellenőrzött lakásszellőzés alapkövetelményeiről, a jól hőszigetelt lakások következményeiről, a hatékony és energiatakarékos klíma- és szellőzőrendszerekről, a geotermikus és a szolárral üzemelő klímarendszerekről, valamint az ISH-ra szervezett Aircontec klímafórumról tartott előadást.

A német alapossággal megszervezett sajtótájékoztató lehetőséget nyújtott a hosszabb távú személyes kapcsolatok kiépítésére, ápolására és természetesen az azt követő kellemes időtöltésre is. Köszönet érte, találkozunk az ISH kiállításon!


ISH 2013. Március 12–15.

Nyitvatartás: 9:00-18:00-ig
Kiállítás helye: Messe Frankfurt, Frankfurt am Main
Belépőjegyek:

  • Előrevásárolt napijegy: 17 €, a helyszínen: 35 €
  • Előrevásásárolt többnapos jegy: 46 €, a helyszínen: 75 €
  • Kedvezményes belépőjegy: 10 €
  • Csak az utolsó napon: 17 €
  • Családi jegy (két felnőtt, max. 3 gyerek): 21 €

Jegyek elővétele online: www.ish.messefrankfurt.com 

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam