belépés / regisztráció
2020. november 30. hétfő
Aktuális lapszám

Havi 40 kilogramm gázfogyasztás felett ajánlják a szakemberek

Palackcsoporttal tartósabb, biztonságosabb az ellátás. Ha valaki 40 kilogrammnál több gázt fogyaszt havonta, annak korábban legalább kéthetente ki kellett cserélnie a palackot akkor is, ha a hagyományos, 23 kilogrammos PB-t, vagy az új palackok közül a 25 kilogrammos propánt használta. Ezért fejlesztette ki a Prímagáz a palackcsoportos megoldást, amelyet 2 vagy 4 darab, egyenként 25 kilogrammos palack sorba kötésével hoznak létre. Ennek alkalmazásával kiküszöbölhető a gyakori palackcsere, ugyanakkor a tartálytelepítés költségeit is megspórolhatja a felhasználó.

 

Rugalmas megoldás született arra az esetre, ha valaki több gázt fogyaszt, mint havi 40 kilogramm. A palackos felhasználóknak ilyen volumen mellett meglehetősen gyakran kellett a palackok cseréjével foglalkozni. Amellett, hogy időt, energiát, útiköltséget vesz igénybe a csere, állandó figyelmet is igényel, hogy mindig legyen töltött palack készenlétben. Ha a kényelmesebb megoldást választották, és gázfutártól rendeltek, akkor is mindig figyelni kellett arra, hogy időben leadják a megrendelést. A háztartási fogyasztási volumen esetén a tartálytelepítés még nem kifizetődő, hiszen utóbbiak közül a legkisebb is 3 köbméteres – mondta Kirilly Tamás, a Prímagáz műszaki igazgatója.

Így működik

A palackcsoport kettő vagy négy, egyenként 25 kilogrammos palack összekötésével jön létre. A Príma Comfort típusú palackok propángázt tartalmaznak, a köpenyük acélból készült. (A propán előnye, hogy extrém hideg, téli körülmények között is biztonságos kiszolgálást tesz lehetővé.)

A palackok flexibilis tömlővel csatlakoznak egy váltószelephez, amely arra szolgál, hogy ha a csatlakoztatott két palack kiürül, akkor késedelem nélkül átvegye a helyét a következő csatlakoztatott két palack, így folyamatosan működjön a rendszer. A négypalackos rendszer (100 kg gáz) esetében a megrendelő választhat, hogy kézi vagy automatikus szabályzót szeretne.

A kézi váltás hátránya lehet, hogy bizonyos felhasználási területeken problémát okoz, ha működés közben fogy ki az éppen használatban lévő palack. Ilyen lehet például a főzés vagy a vízmelegítés. Mindkét esetben kellemetlen, ha meg kell szakítani a tevékenységet, amíg elvégezzük a cserét. Ha ilyen célokra használják a gázt, akkor célszerűbb az automata szabályzó használata, amely azonnal átvált a következő, töltött palackra, amikor a nyomás lecsökken abban a palackban, amit éppen használtunk.

Praktikusabb, mint a tartályos megoldás

A palackcsoport előnye, hogy bár nagyobb gázmennyiség tárolásáról van szó, nem kell külön hatósági engedélyt kérni hozzá és nincs telepítési díj sem, mint a nagyobb gázterű tartályok esetén. Nagy gáztartály telepítése kisebb fogyasztási volumen mellett azért nem kifizetődő, mert tervezést, szakhatósági engedélyeket igényel, bérelni kell a kihelyezett eszközt. A tartályban lévő gáz hosszú idő, például csak egy év alatt fogy el, és akkor egy összegben kifizették az éves gázmennyiség árát. A palackcsoport mellett szól a gyorsaság is. A tartály telepítése akár 6-8 hetet is igénybe vehet a felméréssel, engedélyeztetéssel, szereléssel együtt. A palackcsoport létrehozása ezzel szemben napok alatt megoldható. A tartályos ellátáskor számos műszaki feltételt kell figyelembe venni, nem mindegy, hogy kültéri, vagy belső elhelyezés lehetséges, illetve földalatti, vagy felszíni tartályt telepíthetnek. A palackcsoportos rendszer sokkal rugalmasabb kivitelezést tesz lehetővé, ráadásul könnyebben mozgatható, ellentétben egy minimum 3 köbméteres tartály fixen telepített.

Természetesen a palackcsoport esetében is oda kell figyelni a cserék időpontjára, de egyszerre több palackot is rendelhet a felhasználó, így a korábban heti rendszerességű tevékenységgel elég havonta egyszer, vagy még ritkábban foglalkozni. Akár az egyes gázpalackok esetében, itt is választható a kiszállítás, ami azért is célszerű, mert a gázfutárok külön kérésre meg is vizsgálják a palackcsoportos rendszert, ellenőrzik a működést és segítenek a cserében, ha szükséges.

A vezető elmondta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a konstrukció iránt. Ahogy várható volt, a lakossági felhasználók hamar felismerték a rendszer előnyeit. Az érdeklődők között találunk családiház-tulajdonosokat, de vásárolják víkendházak fűtésére, vízmelegítésre, temperáló fűtésre is. Az eddigi tapasztalatok szerint teljesen megbízhatóan, fennakadás nélkül működik a megoldás.

Csak legálisan töltött palackkal vagyunk biztonságban

A palackcsoportok üzemeltetése során az általános biztonsági előírásokat kell betartani, ebben az esetben éppen olyan biztonságos az üzemeltetése, mint egy-egy palacké. Ügyelni kell arra, hogy csak hivatalosan töltött palackokat használjunk, amelyen a palástba ütött jelzés tanúsítja, hogy megfelelt az időszakos műszaki ellenőrzésen. Semmiképp se használjunk feketén töltött gázpalackot, az esetleges olcsóság súlyos következményekkel járhat, akár közvetlen életveszélyt is jelenthet. A legális cseretelepeken, illetve a gázfutároknál beszerzett palackok biztonságosak. A szerelvényeket, csatlakozókat, tömlőket csak szakember cserélheti, javíthatja. Fontos, hogy a palackcsoportokat csak száraz, esőtől védett helyen lehet üzemeltetni – tette hozzá Kirilly Tamás.

A palackcsoport felépítése

A Comfort Maxi típusú palack 25 kilogramm propángáz tárolására alkalmas, normál csatlakozóval forgalmazzák. A tartályokat tömlők kötik össze, ezek pedig egy központi váltóberendezésben találkoznak. A váltószelep gondoskodik arról, hogy ne legyen kimaradás akkor sem, amikor egyik palackból éppen kifogy a gáz.

A palackcsoportok típusai:

  • PrímaComfort Mini: egy palackcsoportos rendszer (2 db 25 kg-os propán töltetű palack)
  • PrímaComfort Midi: két palackcsoportos rendszer kézi váltóval (4 db 25 kg-os propán gáztöltetű palack)
  • PrímaComfort Maxi: két palackcsoportos rendszer automata váltóval (4 db 25 kg-os propán palack)

***

1. ábra. Kettő vagy több gázpalack palackcsoportos rendszerben történő telepítése

Kirilly Tamás
műszaki igazgató
Prímagáz Zrt.

A szerzõ egyéb cikkei:

  Sokoldalú energiaforrás
  PB-gáztartályok telepítése és alkalmazási lehetőségei

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam