belépés / regisztráció
2020. december 5. szombat
Aktuális lapszám

Egyedülállóan magas hatásfokú szivattyúval leptük meg versenytársainkat

„Ismeretségünk sok évre nyúlik vissza és talán mondhatom azt is, hogy „régi motoros” vagy a szakmában. Amikor 2010-ben sikerült interjút készíteni veled, akkor úgy jellemeztelek, hogy az épületgépész szakma egyik őszinte támogatója vagy és a piaci szereplők „jó emberként” tekintenek rád. Én ezt most is így látom!” – indítom a beszélgetést Andics Gáborral, a WILO Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával.

 

Lassan 20 éve vezeted a kft.-t, ami alapvetően szokatlan, mert főleg a nagy nyugati cégek gyakran cserélik le az első számú vezetőiket. Te hogyan tudtál az élen maradni? A „jó embert” felismerték a tulajdonosok is? Mi a sikeresség titka?

Én nem tudok ehhez a „jó ember” jelzőhöz mit hozzáfűzni, nem is hiszem, hogy ezt értékelik, inkább az előírt, elvárt teljesítményt kell nyújtani folyamatosan, ennek alapján hoznak döntést a tulajdonosok az ügyvezető igazgató esetében is. Eddig elfogadták az eredményt, nyilvánvalóan ezért tartottak meg.

Az viszont igaz, hogy nem sok cég van nálunk, ahol 1994 óta ugyanaz az ügyvezető áll a cég élén.

Visszagondolva, az anyavállalatunk is jelentős változásokon és fejlődésen ment keresztül 1994 óta, hiszen egy elsősorban német piacra dolgozó, főleg az épületgépészekre koncentráló középvállalatból nagy nemzetközi céggé nőtte ki magát, amely továbbra is az alapító család tulajdonában maradt. Ez nem csak termékfejlesztéssel, hanem személyi változással, szervezeti átalakulásokkal is járt és ezek a folyamatok még ma is léteznek.

A vezetésed 20 éve alatt nyílván voltak jobb és kellemetlenebb évek is. Hogyan álltok manapság?

A WILO Magyarország egy egészen kicsi vállalatból nőtte ki magát a mostani állapotáig, jelenleg 29-en vagyunk és 2,7 milliárd forint forgalmunk van, ami a mai magyar viszonyok között nem olyan rossz. Minden szempontból nagyon sokat és szépen fejlődtünk: szakmailag, emberileg, szervezetileg, szervezéstechnikailag. A Wilo Magyarország dolgozóinak jó része egy kemény mag körül csoportosul. Viszonylag kicsi, vagy alacsony a fluktuáció nálunk. Ahogy növekedtünk új kollégák jöttek, de a régiek sem hagytak el bennünket.

Milyen takarékossági intézkedéseket hoztatok a gazdasági válság nehézségeinek elkerülése érdekében?

Nekünk nagyon jól elkülöníthető három tevékenységi körünk van: épületgépészet, vízi közművekkel kapcsolatos berendezések és szolgáltatások, valamint az iparvállalatok. Amit tettünk, az nem feltétlenül a válságra való előkészülést jelentette, de mi ún. profitcenterekbe szerveztük magunkat és ez nagyon sokat segített akkor is, amikor változó, romló gazdasági körülmények között kellett dolgoznunk, hiszen így ezeket a kisebb egységeket egyenként lehetett szemlélni. Eltérően attól, ahol nagy osztályok vannak, itt a vezető számára nem csak a forgalom számít, hanem megvan az ún. költségfelelősség is. Egészen más szemléletet lehetett elvárni a vállalatunk középvezetőitől, ha profitcenter vezetők voltak, mintha csak osztályvezetők lettek volna. Ez határozottan segített bennünket akkor is, amikor rugalmasan kellett reagálnunk a változó körülményekre.

Mindig a szakma egyik „mecénásának” számítottatok, jelenleg azonban visszafogottabbaknak tűntök. Ez tudatos döntés, vagy csak így alakult?

Valóban mi, és személy szerint én is nagyon fontosnak tartom, hogy egy olyan jellegű vállalat, mint a WILO, Magyarországon is úgy viselkedjen, mintha ez lenne a vállalat központja. Miután nagyon kevés szivattyús vállalat létezik nálunk, akik magas forgalommal és jó feltételekkel rendelkeznek, nekünk pl. társadalmi kötelezettségeink is vannak, ezért voltunk mi mindig szívesen partnerei az egyetemeknek, főiskoláknak, akár olyan módon is, hogy bizonyos munkákat megrendeltünk tőlük. Sőt úgy is, hogy segítettünk a Műegyetemnek az anyavállalatunkkal együttműködni. Valóban, mindig nagyon fontosnak tartottam a társadalmi beágyazottságot.

Lehet, hogy ez nem egyértelmű kifelé, de mi nagyon sok szakmai szervezetnek vagyunk a tagja: a MÉGSZtől kezdve a Távhőszolgáltatók Szövetségén keresztül a hőszivattyús szervezeten át, pl. a MAVÍZ-nek, ahol aktívan is részt veszünk a munkában. Én magam a MAVÍZ ipari tagozatának a vezetőségében vagyok 10 éve. Személy szerint én is, és a WILO Magyarország is nagyon fontosnak tartja a szakmai szervezetekkel való együttműködést. Ez az a fórum, közeg, ahol valóban szakmai kérdésekről tudunk beszélgetni. Ez az, ahol mi valóban hozzá tudunk tenni ahhoz, hogy Magyarországon a szakmaiság előre lépjen és ne csak arról beszéljünk, hogy mi az olcsóbb 1 vagy 3%-kal. Mert mi úgy gondoljuk, hogy igenis nagyon komoly szakmai tartalma van a munkánknak és nagyon fontos külső és belső elvárás saját magunkkal szemben, hogy értékes és a szűkebb tevékenységi körünkön túlmutató szakmai támogatást nyújtsunk a partnereinknek, akik ebben a szakmában együtt dolgoznak velünk, legyen az tervező, kivitelező vagy üzemeltető.

Mi tehát célcsoportokat határozunk meg és ennek alapján tervezzük meg a munkánkat. A közepes és nagy kivitelező cégekkel, vagy tervező irodákkal való folyamatos kapcsolattartás nagyon jól megoldható, hiszen nekik is szükségük van a velünk való együttműködésre. A WILO egy nagyon innovatív vállalat, rendkívül sok fejlesztés és találmány fűződik a nevéhez. Ez egy folyamatos munka. A WILO-nál 18 mérnökünk van, ami igen jelentős szakmai erőt képvisel.

Ahol a kapcsolattartás nem, vagy nagyon nehezen valósítható meg, az a kis kivitelezők és a kis családi házak tervezőinek tábora, hiszen ők nem mindig fordulnak hozzánk, mi pedig nem feltétlenül fedezzük fel őket. Ezért nagy segítség nekünk, ha különböző szakmai szervezetekkel el tudjuk őket érni előadások, szimpóziumok szervezésével, amelyen mi részt veszünk. A szakmédiával kapcsolatban pedig a takarékosság elvét követjük, hiszen nagyon fontos nekünk a személyes párbeszéd a célcsoportunkkal, ez pedig igazából csak az imént említett rendezvényeken tud megvalósulni.

Ha már a marketingkérdést is érintettük, az évben több nagykiállításon is részt vettetek. Az ISH-n az anyavállalatok, a Construma – Hungarothermen pedig a ti cégetek is jelen volt. Mennyire térül meg a beruházás, vagy esetleg ez csak egy szükséges image javító lépés volt?

Én úgy látom, hogy a regionális, országos kiállítások szerepe folyamatosan csökken. Ez sajnos olyan tendencia, ami megfigyelhető az egész világon, így Magyarországon is. Nyilván nagyon sokan nem örülnek ennek és nem is értenek vele egyet, de ettől függetlenül ez így van. Nő a szerepük viszont a nagy nemzetközi világkiállításoknak, ilyen az ISH, vagy nekünk a vízgazdálkodási vásár, az IFAT is. Ezért nekünk minden év vásári év, hiszen ha nincs ISH, akkor van IFAT. Ezek a kiállítások lehetőséget biztosítanak a nagy gyártók, fejlesztők számára, hogy jelentős bemutatókat tudjanak tartani, Magyarországon ez nincs így, ezért van az, hogy mi tulajdonképpen kivonultunk a hazai vásárokról, már nagyon sok éve nem veszünk részt kiállítóként. Hozzánk sokkal közelebb állnak a konferenciák, kongresszusok, mivel ezeken a rendezvényeken a szakmaiságot tudjuk bemutatni. Ezt megtettük most is: kiállítóként nem voltunk jelen a Construmán, csak egy információs standunk volt, viszont fontos szerepet játszottunk a konferencián.

Mennyire volt aktív a WILO, milyen új termékekkel rukkoltatok ki? Mikor jelennek meg ezek a hazai piacon?

Az EU nagyon támogatta, később elő is írta a szivattyúk energiatakarékossá tételét célzó fejlesztéseket és kutatásokat. Ennek keretében születtek olyan európai uniós jogszabályok, amelyek meghatározták azt, hogy milyen ütemezésben, milyen energiatakarékos szivattyúkkal kell megtörténnie a bevezetésnek az egész EU-n belül. A WILO anyavállalata nagyon fontos szerepet játszott ebben a folyamatban. A kezdetektől kezdve részt vett az alakításában, az egész szabványosítási eljárásban, a nemzetközi tárgyalásokban és természetesen a termékfejlesztésben, ahol az a célunk, hogy hatékonyabb, kisebb anyag-, és energiafelhasználású, környezetbarátabb termékeket gyártsunk. Ennek a WILO mindig is az élén járt. Most is ez történik mind az épületgépészet, mind az ipari, mind a vízművek számára gyártott berendezéseknél. Most, ami talán a leginkább az érdeklődés középpontjába került, az a Stratos GIGA nevű gyártmányunk, ugyanis ez a termék olyan egyedülállóan magas hatásfokot tudott megvalósítani, ami a versenytársak közül messze kimagaslott az ISH-n is. Ez csak egy a sok közül, mert a mi munkáink nagyon széles körben zajlanak, és sok termékcsoportot érintenek.

Eddig a céges életről beszélgettünk, de mi történt a privát életedben?

Semmi. Még mindig az első feleségemmel élek, nem vagyok nagypapa, vagyis teljesen eseménytelen az életem. Nem vagyok még nyugdíjas sem, mert még nem értem el az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Itt a lehetőség, üzenhetsz a szaklapunk oldalain kollegáidnak, versenytársaitoknak!

A mindennapi életben úgyis elég gyakran találkozunk a versenytársakkal, ha most nem is nagy, de kis projektek kapcsán és kommunikálunk. A munkatársainkkal is találkozunk rendszeresen, úgyhogy különösebbet nem üzennék.

Milyen vágyaid vannak? Mit szeretne egy húsz éve igazgatói székben ülő ember még elérni?

Az én számomra sohasem az volt a fontos, hogy valamiféle mérföldköveket érjek el vagy ugorjak át, hanem hogy saját képességeim szerint azt a feladatot, amit végzek a lehető legjobban tudjam teljesíteni. A munka a WILO Magyarországnál számtalan lehetőséget kínált nekem, hiszen ebből a szempontból nagyon előnyös, ha egy kicsi vállalatnál kezd az ember és a miénk nagyon kicsi volt a történetünk kezdetekor, mindenféle munkát lehetett ott végezni, nem voltak osztályok, nem voltak külön szabályok, hogy mivel foglalkozzunk vagy mivel ne. Nagyon érdekes és szép feladat volt. Úgy érzem, hogy a WILO Magyarország még most is, bár már sokkal nagyobb lett, mint volt, lehetőséget kínál arra, hogy a legkülönbözőbb helyeken és módon tegye próbára az ember innovatív képességeit. Azt tartom talán a legfontosabbnak, hogy új gondolatokkal, ötletekkel, elképzelésekkel próbálja az ember megvalósítani saját magát és találja meg a választ a környezeti kihívásokra.

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam