belépés / regisztráció
2019. november 20. szerda
Aktuális lapszám

Debütáló zarándoklat Csíksomlyón

A csíksomlyói zarándoklat többünknek jelentett már felejthetetlen élményt, írásban nehezen átadható lelki feltöltődést. Az alábbiakban Szabó Sándor, tengerentúli református püspök feleségének élménybeszámolóját közöljük a 2013-as évi búcsúról.

 

Csíksomlyó rövid története

A csíksomlyói búcsú a székelyek 1567-ben kezdődött, katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. A magyar katolikus és keresztény hívők, vagyis több százezer résztvevő jelenlétében, minden év pünkösdjén tartják meg a búcsút és az azt lezáró szentmisét az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában, illetve a szabadban, a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben.

A római katolikus egyház hívei Csíksomlyón teljes búcsút nyerhetnek, ugyanis az a bűneit megvalló és bűnbánatot tanúsító hívő, aki a gyónás szentségének kegyelmi állapotában meglátogatja a kegyhelyet és ott meghallgatja a szentmisét, az elnyeri a bűnei megbocsátása után visszamaradt büntetések teljes elengedését is. A ferences rend obszerváns ága által alapított Máriakegyhely templomában van elhelyezve a híres kegyszobor, a sugárkoszorúval övezett Mária, aki a földgömbön és a holdsarlón áll, feje körül tizenkét csillagból álló glória. A 227 cm-es, aranyozott, festett hársfa szobor eredetileg egy szárnyasoltár központi alakja lehetett. A kegyszobor keletkezésének időpontja a 16. század eleje.

Az 1990-es évekre a kegytemplom és a körülötte lévő térség nem tudta már befogadni a több százezerre duzzadt búcsúsok tömegét. Ezért 1993-ban oltáremelvényt építettek a hegy nyergében és azóta oda irányítják a keresztaljakat (kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településük nevét jelző felirat mögé felsorakozó zarándok csoportokat) és a világ különböző részeiből érkező hívők csoportjait.

Hihetetlen várakozással és vágyakozással készültem életem első csíksomlyói zarándoklatára. Gyakorló katolikus családba születtem és 37 évesen az Úr rendelt mellém egy fantasztikus társat egy református lelkész személyében. Szülőhazámtól távoli földrészre kerültem, Kalifornia lett a hazám, ahol férjem az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke. Mi magyarok vagyunk, távol a hazától. Nem magyarkodunk, hanem kultúránkat, anyanyelvünket, hagyományainkat mélyen tisztelve élünk, és próbáljuk átadni azt a jövő magyar generációjának.

Ilyen múlttal indultam haza Kaliforniából, hogy részese legyek ennek a várva várt hatalmas eseménynek. Könnyeimet törölgetve szálltam fel a Csíksomlyó expresszvonatra, úgy éreztem, más dimenzióba kerültem. Mosolyogtunk és köszöntünk egymásnak, mint régi barátok. A zarándokút során barátokra találtam, akikkel azóta is van közös téma, mert ugyanarról beszélünk, ami megfogta lelkünket, amiért valamennyien erre a csodálatos útra vállalkoztunk, és ami örök emlék marad mindnyájunk számára. Megtapasztaltuk, hogy hiába rohan körülöttünk a világ és mindent elural a technika, minket semmi sem tudott és nem tud eltántorítani a krisztusi szeretettől, mert tudjuk, hogy igazán csak erre lehet építkezni. Mindezt megerősítette bennem az állomásról állomásra megélt testvéri szeretet, ahol erdélyi magyar testvéreink fogadtatása példaértékű volt. Pici gyermekektől az aggastyánig magyar jelképeinket felmutatva vártak és ujjongtak nekünk. El sem akartam hinni, hogy a 21. században, 2013 ragyogó májusában én ennek részese lehetek. Amikor a vonat a csíkszentimrei állomáson megállt, úgy szálltam le a vonatról, mintha életem legfényesebb, legszebb helyére érkeztem volna. Mert az is volt, és így éreztem.

Kart karba öltve értünk el szálláshelyünkre. Szállásadónk, Mária szeretettel várt minket, másik öt útitársammal együtt. Másnap hajnalban énekszóra ébredve szívem dobbanását a torkomban érezve, reggelink elfogyasztása után indultunk fel a „Nagy Nyeregbe”, hogy részt vegyünk a misén. Igazi embertengerbe érkeztünk. Magyar zászlóinkat fújta a szél, a nap szikrái olykor megcsillantak fejünk fölött, mint a glória. Boldogan, mosolyogva, beszélgetve kaptattunk fel a hegyre. Rend, fegyelem, békesség és figyelmesség egymás iránt jellemzett mindenkit. Senki sem türelmetlenkedett, nem tülekedett, nem méltatlankodott, nyugodt békés csatasorban haladtunk egymás mellett. Az emberek tudják a helyüket, senki sem szemetel, minden ember figyel a másik emberre. Fontosak vagyunk egymásnak. Én még ilyet soha, sehol nem tapasztaltam, pedig immáron 29 országot megjártam. Elképzelni sem tudtam, hogy lehet ezt ilyen kulturáltan, több mint 700 ezer emberrel megtenni? A Nyeregbe érve az embertömeg – mint színes kavalkád – rajzolódott ki a szemem előtt. Mindenki azért jött, amiért én is, hogy egymás hite által erősödjünk, hogy a szeretet, mint a ránk hulló nap sugár melege árassza el szívünket, hogy feltöltődjünk magyarságunkkal és tudjunk feltölteni másokat is, hogy elég legyen mindez addig, amíg jövőre újra eljövünk, eljövök, mert jövök. Mert jönni kell! Van miért! Amit máshol sehol sem kaphatok meg, nem vehetek meg, itt ajándékba kapom, hogy éljek vele és belőle, és feltétlenül jusson másoknak is általam. A csodát meg kell élni és tudni kell vele gazdaságosan élni!

A mise után megújulva, erőre kapva, akár a saskeselyűk hada gyűrűzött le a zarándokhad. Leírhatatlan, semmihez nem hasonlítható csoda. Másnap Gyimesbükk a maga rendőri hatalmával fogadta a zarándok magyarságot. Mintha a „szekusok” álltak volna sorfalat mellettünk. Ők nem veszik jónéven, hogy a magyarok az ezeréves határhoz tartanak szép rendben, emberi magatartással. A karhatalom öt méterenként biztosítja a terepet, várják, hátha valaki hibázik, vagy netalán belekényszerítik, hogy hibázzon. De itt az emberek között, csak hit és elszántság uralkodik, látni, hallani azt, amiért idejöttünk. Mi hazajöttünk, hiszen a miénk volt ez egykoron. Sajnos a határokat rossz döntés alapján, rossz helyen húzták meg. Akkor még sokan nem is sejtették, hogy a szívnek, a szeretetnek, a hitnek nincsenek határai. Jó ezt itt is megtapasztalni, hogy ezek az emberek ezt így is érzik.

A Nap újra szikrázó sugaraival követi lépteinket. De sajnos véget ért ez a nap is, újra felvirrad ránk a következő, amikor búcsút veszünk kedves házigazdánktól, és attól a tájtól, ami négy napon keresztül az otthonunk volt.

Az állomásra begördült értünk a vonat, könnyeink pedig patakokban folynak. Ölelés, ígéret, hogy jövőre újra itt leszünk. Visszavárnak, hazavárnak a mi magyar véreink. Nehéz elhinni, hogy robog velünk a vonat, van miről beszélnünk a hosszú út során, lesz is. Az állomásokon várakozó, bennünket köszöntő testvéreink kenyérszeleteket, vizet és helyi újságokat nyújtanak át részünkre. Istenem, hát igaz? Minden igaz? Teljesült! Ha sokat is kellet várni rá, ha megpróbáltatások árán is, de megérte. Soha, de soha nem feledem ezt a négy napot. Csíkcsomlyó visszavár!

Szalay Attila

A szerzõ egyéb cikkei:

  Szenzáció az Egerszalóki „Pamukkale” Sódomb
  Világhírű radonterápia az Alpok gyomrában
  Síró torreádor a madridi arénában
  Integrált ipar Hannoverben – lengyel partnerséggel
  Egyre népszerűbb Lengyelország
  A testet-lelket gyógyító Székelyföld

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam