belépés / regisztráció
2020. december 2. szerda
Aktuális lapszám

Bor és épületgépészet Villányban

Ha valaki ma úgy sétál végig a villányi pincesoron és a környező utcákon, hogy utoljára valamikor az 1980-as években járt itt, olyan érzése támadhat, hogy ez nem ugyanaz a település. Az egymás mellett sorakozó pincészetek a borok mellett a legkülönbözőbb gasztronómiai ajánlatokkal várják vendégeiket. A vezető borászatokat üzemeltető családi vállalkozások pedig 3- és 4-csillagos szállodai, éttermi, konferencia- és wellness szolgáltatásokat nyújtó ajánlataikkal halmozzák el az akár több napra is idelátogató családokat, baráti társaságokat, cégeket.

 

A Bock József vezetésével működő pincészet már több mint tíz éve kibővített szolgáltatással – az Óbor Étteremmel és a négycsillagos Ermitage Hotellel – várja vendégeit. Mindeközben a vállalkozás évről évre bővíti és fejleszti mind a borászattal, mind a vendéglátással kapcsolatos tevékenységét.

A fejlesztéseknek – amelyekben az épületgépészeti szerelésekhez is kizárólag kiváló minőségű gépeket, berendezéseket és szerelvényeket használnak – eddig négy üteme valósult meg, az ötödik jelenleg is folyamatban van.

Az első ütemben (2000-ben) egy négyszintes, többfunkciós épületet építtetett meg a tulajdonos, Bock József. A két földalatti szinten a palackos és hordós borok tárolására szolgáló készáru raktárt alakították ki, a földszinten kapott helyet a borfeldolgozó technológia, az emeleti szinten pedig négy apartman-helyiség áll a vendégek rendelkezésére. Ennek az épületnek a hőellátását egy 60 kW teljesítményű Buderus Logano G 234 X öntöttvas tagos kazán biztosítja. A használati melegvíz igény kielégítésére egy 500 literes bivalens tárolót építettek be, amelynek fűtését egyrészt a tetőn elhelyezett 5 db Buderus Logasol SKN 3.0 típusú napkollektor, másrészt – szükség esetén – a gázkazán végzi. A különböző funkciójú helyiségek különböző hőmérsékletű fűtővizet igényelnek, eltérő időszakokban. A fűtési rendszert is ennek megfelelően alakították ki. Az egyes fűtési körökbe beépített szivattyúk és keverőszelepek vezérlését a kazánra szerelt Logamatic 4211 szabályozókészülék végzi. A készülék központi kezelőegységén (MEC2) elvégezhető valamennyi beállítás, így minden egyes fűtőkörhöz saját fűtési jelleggörbe és időprogram rendelhető. Szintén e szabályozókészülék „hatáskörébe” tartozik a használati melegvíz termelés szabályozása, amely a nap által biztosított energiát a lehető legoptimálisabb módon hasznosítja, a gázkazán melegvíz termelésre fordított működési idejét minimálisra csökkentve.

A konferenciaturizmus fejlődéséhez igazodva a 2002-ben induló második ütemben valósult meg egy konferenciaterem és egy konyha-étterem egység kialakítása, kilenc további apartman megépítésével együtt. A koncepció követte az első ütemnél alkalmazott elveket – különböző funkciók, különböző fűtővíz hőmérsékletek, különböző fűtési időprogramok, napenergia hasznosítása. Hőtermelőként egy 60 kW teljesítményű Buderus Logano plus GB 112 típusú kondenzációs gázkazánt építettek be. A használati melegvíz termelés annyiban különbözik az első ütemben épült épületben alkalmazott megoldástól, hogy itt a tetőre szerelt 5 db Logasol SKN 3.0 típusú napkollektor egy 500 literes, Logalux SL 500/2 típusú termoszifon tárolót fűt. A termoszifon tároló (Buderus szabadalom) egyik előnye a hagyományos, két fűtőcsőkígyós tárolóval szemben az, hogy a napkollektorok által felfűtött használati melegvíz a tároló felső, készenléti részébe kerül, és így rövid időn belül használatra kész meleg víz áll rendelkezésre. A másik előny, hogy a termoszifon cső kialakítása révén felhős és napsütéses idő váltakozása esetén a különböző intenzitású napsugárzásból adódó, a kollektorok által így különböző hőmérsékletűre fűtött melegvíz rétegek nem keverednek egymással. Ezáltal a szolár rendszer működése esetén a tárolóban mindig felül lesz a legmelegebb réteg, amíg annak teljes térfogata egyenletes hőmérsékletű nem lesz. Szükség esetén a gázkazán a tároló felső, készenléti részét egy hagyományos fűtőcsőkígyón keresztül fűti fel. A rendszer szabályozását szintén a Buderus 4000 sorozatú szabályozórendszeréhez tartozó, Logamatic 4121 szabályozókészülék végzi. A MEC2 kezelőegységgel a beállítások valamennyi, a 4000 sorozathoz tartozó készülék esetén azonos módon végezhetők el. Ez a kezelőegység a szabályozókészülék működése közben is levehető és felhelyezhető, így egy üzemeltetőnek akár egyetlen MEC2 is elegendő több kazánház kezeléséhez. A kondenzációs kazán hatásfokának lehető legmagasabb értéken tartása érdekében a konyhai légtechnikai kör magas hőmérsékletű fűtőkalorifereinek hőellátására beépítettek egy 44 kW-os Buderus Logano G 234 X típusú öntöttvas tagos kazánt is.

A fejlesztés 2009-ben a wellness részleg kialakításával folyatódott (harmadik ütem). A hő- és használati melegvíz termelő berendezések kiválasztásakor az épületrész fűtése, a medencék és a használati melegvíz termelés hőigényének biztosítása, valamint ezek működésének összehangolása volt a fő feladat. A hőellátást egyrészt egy 100 kW teljesítményű Buderus Logano plus GB 162 típusú kondenzációs fali gázkazán biztosítja. Ennél a részlegnél – ahogy a beruházás korábbi ütemeiben is – fontos szempont volt a megújuló energiák hasznosítása, ezáltal az energiamegtakarítás, továbbá a környezetvédelem. A gázkazánon kívül beépítettek kettő, 38 kW teljesítményű Buderus Logano S121 típusú faelgázosító kazánt is. A kazánok kettő, egyenként 1000 liter térfogatú puffertárolón keresztül kapcsolódnak a fűtési rendszerhez. Ezáltal biztosítható a faelgázosító kazánok magas hatásfokának eléréséhez szükséges egyik feltétel, a magas hőmérsékleten történő üzemelés. Az osztóra szerelt fűtőköri keverőszelepek segítségével előállítható az adott fűtőkör számára szükséges hőmérsékletű fűtővíz (amely a faelgázosító kazán üzemelési hőmérsékleténél alacsonyabb). A használati melegvíz termelése egy Logalux SL 500/2 termoszifon tárolóban történik (a második ütemben beépítettel azonos típus).

További hőtermelőként az épület tetejére felszereltek 10 db Buderus Logasol SKN 3.0 síkkollektort. Ez a kollektor felület egyrészt a használati melegvíz termeléséhez, másrészt a medencefűtéshez szolgáltat hőenergiát. A teljes fűtési rendszer szabályozását – fűtőkörök szabályozása, HMVtermelés szabályozása, szolár rendszer vezérlése – egy Buderus Logamatic 4121 és kettő Logamatic 4122 szabályozókészülékből álló egység végzi. A Logamatic 4122 egy kiegészítő szabályozókészülék, amelynek felszerelésére a fűtési rendszer összetettsége miatt volt szükség.

A következő évben – a beruházás negyedik ütemeként – került sor a bortároló és ügyviteli épület kialakítására egy újabb kazánházzal, amelybe kettő darab 75 kW-os, szőlővenyige bála eltüzelésére is alkalmas bálaégető kazánt építettek be. Ennek a kazánháznak és a hozzá tartozó hőközpontnak a kialakítása úgy történt, hogy a szezonálisan nagy mennyiségben keletkező szőlővenyige eltüzelésekor keletkező hőenergia a wellness épületben is hasznosítható legyen. Tervezéskor ennek az igénynek a kielégítése is jelentette az egyik fő megoldandó feladatot. A két kazán a hőközpontban elhelyezett kettő, egyenként 1000 literes puffertárolón keresztül továbbítja a hőenergiát a fűtési osztó, majd ezen keresztül az épületek különböző fűtési körei felé. Ebben a kazánházban a fűtési rendszer szabályozását egy Buderus Logamatic 4323 szabályozókészülék végzi. Ez a készülék egy hőközponti szabályozókészülék, amely csak a szekunder rendszer szabályozását végzi, a kazánoldallal nincs kapcsolatban. Az egyes fűtőkörök paramétereinek beállítása az eddigiekhez hasonlóan a MEC2 központi kezelőegységgel történik.

Jelenleg – ötödik ütemben – egy panzió épület kivitelezése van folyamatban. Ide rövidesen beépítenek egy 65 kW teljesítményű Buderus Logano plus GB 162 típusú kondenzációs gázkazánt, egy 1000 literes bivalens HMV-tárolót, továbbá négy Logasol SKN 4.0 típusú síkkollektort, a rendszer szabályozására pedig egy Logamatic 4121 szabályozókészüléket. Ennek az épületnek az átadására még ebben az évben sor kerül.

A már elkészült négy rendszer gépészeti tervezését az Adonyi és Társa Kft. és a Stojanovits Bt. végezte, az ötödik ütem terveit a Lazio Color Kft. készíti. A teljes épületgépészeti kivitelezést a bólyi Bachesz és Társai Kft. végezte, illetve végzi jelenleg is. Az építtető, a tervezők és a kivitelező rendszerszemléletű együttműködése az épületek problémamentes és gazdaságos működését eredményezi. A Buderus készülékek beüzemelésével, szervizelésével, karbantartásával kapcsolatos ügyfélszolgálati teendőket a pécsi Hortherm Kft. látja el. Az üzemeltető komoly hangsúlyt fektet a beépített készülékek gyártói által előírt üzemelési feltételek folyamatos ellenőrzésére, továbbá azok karbantartására, ezáltal biztosítva a rendszerek kifogástalan működését, illetve hosszú élettartamát.

Hornyák Tibor
épületgépész mérnök

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam