belépés / regisztráció
2019. július 21. vasárnap
Aktuális lapszám

Beszámoló az MMK ÉgT Fürdő és Uszoda Létesítmények (FUL) Szakosztály októberi szakmai napjáról

A fürdőlétesítmények tervezésével, kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozó mérnököket tömörítő FUL Szakosztály 2013. október 30-án tartotta szakmai napját. A szakosztály fontos célja, hogy tagjai számára kifejezetten a fürdőkkel foglalkozó, a kamarai továbbképzési rendszerbe is beleilleszthető szakmai programokat nyújtson.

 

A szakmai napon 8 előadást hallgathatott meg a kamara által ingyenesen rendelkezésre bocsátott, 50 fős termet zsúfolásig megtöltő hallgatóság. A súlyponti témák az alábbiak voltak:

  • a szűrés szerepe a fürdők vízkezelésében,
  • higiénés biztonság a fürdőkben,
  • a medencék hűlésének és a medenceterek páramentesítésének energetikai kérdései.

A rövid elnöki megnyitót követően az elnök tartott előadást a szakosztály aktív közreműködésével kidolgozott MSZ 15236:2013 Uszodák és fürdők vízkezelése. Szűrők új magyar szabványról, megfogalmazva a fürdővíz kezelésének arany szabályát: először is végy egy jó szűrőt!

A következő előadásban dr. Ákoshegyi György a szűrők üzemeltetéséről, a sajnos rendszeresen elkövetett hibákról beszélt.

A szűrő blokk harmadik előadója Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Termálfürdő igazgatója, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke volt, aki a magyarországi fürdőkben még alig alkalmazott új szűrési technológiáról, az ultraszűrésről beszélt.

Nagy érdeklődést váltott ki dr. Vargha Márta, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetőjének „Legionella, veszély és valóság a fürdőkben” című előadása, amely segített a hallgatóságnak megérteni ennek a sajnos halálos kimenetelű fertőzéseket is okozó kórokozónak a természetét.

A nap második felében az energetikai kérdések voltak a fókuszban.

Először az elnök, Staniszewski Witold beszélt a párolgás-számítás módszereiről, összehasonlítva azokat egymással, és a valósággal, majd előadása második részében felvetette annak szükségességét, hogy az épületgépész szakma készítsen el egy tervezési előírást, majd egy szabványt a medenceterek páramentesítéséről, a medenceterekben alkalmazandó klímaparaméterekről, összhangban a jövőben szigorodó, illetve az uszodák esetében mindenképpen szigorítandó épületszerkezeti követelményekkel. Ehhez bemutatott egy passzívház – uszoda létesítmény esetén elérhető megtakarítási potenciált is, német példa alapján.

Takács Gábor, az „Uszodai páramentesítés műszaki megoldásainak kiválasztása és energetikai kérdései” című tartalmas előadásában részletekbe menően szólt a lehetséges műszaki megoldásokról, kitérve az egyszerű szellőztetéstől a hőszivattyús és a különböző hővisszanyerős megoldásokra, azok hatásfokaira, valamint különböző méretű és terhelésű uszodákhoz alkalmas berendezések kiválasztási szempontjaira.

A nap végére maradt Borbély Tibor figyelemfelhívó előadása a „Fürdők biztonsági követelményei tervezői szemmel” címmel és Sallai Zoltán érdekes beszámolója „Fürdőtervezés a gyakorlatban, tipikus problémák, tanulságos esetek” címmel.

A szerencsére alig fáradó hallgatóság kitartott a 7 órás szakmai nap legvégéig és megérdemelten kaphatta meg a részvételért járó 2,5 kreditpontot.

A szakosztály tervei szerint a következő szakmai nap 2014. február végén lesz, várjuk.

Staniszewski Witold
elnök
MMK ÉgT FUL Szakosztály

A szerzõ egyéb cikkei:

  Az MMK ÉgT Fürdő és Uszoda Létesítmények (FUL) Szakosztály szakmai napja

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam