belépés / regisztráció
2020. december 4. péntek
Aktuális lapszám

Bemutatkoznak a gépész verseny győztesei

A Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézményének épületgépész technikus diákjai a 2012/13-as iskolai tanévben az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar által szervezett gépész versenyen vettek részt.

 

A felkészítő Pappné Pap Szilvia okleveles gépészmérnök, mérnöktanár volt. A csapat tagjai:
Albert Arnold, Albert Dániel, Erdős Csaba Róbert, Miklós Péter, Rózsa Tibor és Tompa Dániel.

A verseny két részből állt, online fordulókból és az egyetemen megrendezett döntőből. Az online fordulók feladatait a csapatnak két hét alatt kellett megoldania, minden harmadik héten új feladatsorral nézhettek szembe, három fordulón keresztül. A versenyfeladatok a matematika, fizika, elektrotechnika, mechanika, anyagismeret és műszaki ábrázolás témaköreiből kerültek ki. A munkát a csapat egymás között felosztotta, mindenki kivette a részét a feladatok elkészítéséből. A siker egyik kulcsa volt, hogy az egyes feladatokat úgy sikerült elosztani, hogy mindenki a hozzá legközelebb álló témát dolgozza ki, amelyben a legmélyebb és a legbiztosabb a tudása. A szervezettségnek, illetve a csapattagok és a felkészítő tanárnő fáradhatatlan munkájának köszönhetően ez a csapat érte el az első helyezést az online fordulók során.

A kihívás azonban még nem ért véget, mivel elérkezett a döntő. Az eddig elért pontszámok itt nullázódtak és minden döntős egyforma eséllyel folytatta a versenyt. Itt mutatkozott meg igazán a csapatszellem és az összetartás. Sokkal kevesebb idő állt rendelkezésre a feladatok megoldására, az eddig megszerzett tudásra alapozva kellett szembenézni a megmérettetéssel. A feladatok gyakorlati és elméleti részből tevődtek össze. Időrendben először került sor a mérési vizsgálatok elvégzésére, amely a következő részekből állt:

  • felületi érdesség vizsgálat,
  • biztonságtechnikai feladat és
  • robottechnikai programozás.

A gyakorlati feladatok után kellett bemutatni az előre kidolgozott három témakörön alapuló prezentációk egyikét, amelyet a helyszínen határozott meg a bizottság. A címek és témakörök az alábbiak voltak:

  • 150 éve született Henry Ford a legendás autógyáros. Mutassa be Henry Ford életét, térjen ki a vállalatánál dolgozó magyarokra!
  • 100 éves a szalagszerű gyártás. Hol alkalmazták először? Melyik gyárban, kik tervezték az első szalagsort?
  • Rejtő Sándor 160 éve született. Mutassa be a legendás gépészmérnök munkásságát! Milyen mérések kapcsolhatók a nevéhez?

A csapatnak a harmadik – Rejtő Sándor munkásságáról szóló – előadást kellett bemutatnia. A prezentációk után még egy utolsó feladat következett, egy, az online fordulók mintáján alapuló elméleti feladatsort kellett megoldani.

Végül az ünnepélyes eredményhirdetésen részt vettek az egyetem részéről a feladatsorok kidolgozásában szerepet vállaló tanárok, illetve dr. Horváth Sándor dékán úr is. Izgatottan várta a csapat, hogy a sok befektetett munka, tanulás milyen eredményt hoz. Egyre fogyatkoztak a csapatnevek, ezzel együtt nőtt a feszültség, hogy hányadik helyet sikerült megszerezni. A SZISZSZI 1-es csoport név hangzott el utoljára, ami azt jelentette, hogy az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar által szervezett országos szintű gépész versenyen az első helyezést sikerült elérni. Az öröm nagy volt, hiszen az iskola hírnevét öregbíthettük egy színvonalas egyetemi versenyen. A sok felkészülés, munka meghozta a várt eredményt (fotó. A győztes SZISZSZI 1. csapat).

Épületgépész technikusokként elmondhatjuk, hogy jó lenne, ha más egyetemek is rendeznének hasonló jellegű versenyeket épületgépész szakmacsoportban. A következő megmérettetés áprilisban lesz a Szakma Sztár Fesztiválon, amelyen a csapat négy tagja vesz részt.

A beszámoló zárásaként szeretnénk az egész csapat nevében megköszönni felkészítő tanárnőnk Pappné Pap Szilvia munkáját, illetve iskolánk támogatását, mellyel hozzájárultak közös sikerünk eléréséhez.

Erdős Csaba Róbert
gépészmérnök hallgató

A szerzõ egyéb cikkei:

  Az Épületgépészeti Múzeum kiállítása Szegeden

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam