belépés / regisztráció
2020. november 26. csütörtök
Aktuális lapszám

Az utolsó három hónapban már kétszámjegyű a növekedés

„Ma már több mint két éve vagy az Uponor Épületgépészeti Kft. ügyvezetője, annak a cégnek az élén állsz, amelyik az érkezésed előtti években sok olyan változást is elszenvedett, amelyek következményei jelentősen befolyásolták sikeres működését. Ezért tettem fel azt a kérdést még legutóbb is, hogy „Nem vakmerőség egy olyan cég vezetését átvenni, ahol a személyi állomány és a forgalom is visszaesett?” emlegetem a múltat Pölcz Csaba ügyvezető igazgatónak.

 

Ma – két év távlatában –, hogyan értékeled a helyzetet? Miként jellemeznéd a hazai Uponor leányvállalatot?

Köszönöm a kérdésedet, immár harmadszor is, minden évben egyre biztosabb választ tudok adni: először a bizalom és a hit beszélt belőlem, másodszor már tényekkel tudtam alátámasztani hitemet, most viszont már múlt időben is tudok beszélni az elért eredményekről. Az első évben a költségek csökkentése kapott hangsúlyt: telephelyet cseréltünk, létszámot csökkentettünk és megpróbáltuk az aktuális gazdasági környezethez igazítani a működésünket. A második év már az értékesítésről szólt, újraszerveztük magunkat, változtak az értékesítési területek, elkezdtük mérni a teljesítményeket, személyes terveket határoztunk meg, heti és havi rendszerességgel értékeltük az elért eredményeket. Ha valamilyen folyamat nem megfelelően ment, akkor azonnal, egy hónapon belül be lehetett avatkozni. Most a harmadik közös évet kezdjük, az eddig elvégzett munkánk első komoly eredményei jelenleg aktualizálódnak, aratási és újravetési időszak következik.

A tulajdonosok és te elégedettek vagytok az átalakítás által elért eredményekkel?

A jó vezető ugyan sohasem elégedett, de ebben az évben erőn felül teljesítettünk. Az utolsó 3 hónap az Uponor életében egy trendfordulót jelentett, mindhárom hónapban kétszámjegyű növekedést tudtunk elérni az előző év azonos időszakához viszonyítva és ez a tendencia folytatódni is látszik, tehát abszolút optimista vagyok a cég jövőjét illetően.

Kellemes, szívmelengető információkat hallottunk tőled! Ezek szerint ti már nem érzitek a gazdasági válság hatását? Vagy már hozzászoktatok?

Én inkább a második változatot választanám, mivel gazdasági válság volt és van, de ezt már nem válságnak nevezném, hanem egy állapotnak, amelyhez alkalmazkodni kell, és együtt élni vele, ebben a környezetben kell tudnunk fejlődni. A kezdeti válságnak vége, egy másik korszak következett és ehhez valaki vagy tud igazodni, vagy nem. Ma ebben a környezetben kell megtalálni a fejlődésünkhöz szükséges megoldásokat. Az Uponor már túl van az átszervezésen, működésünk a jelenhez van igazítva és legfőképpen a jövővel foglalkozunk, míg sokakat látok a piacon, akiknél ez a feladat még megoldásra vár.

Kicsit az előző kérdést folytatva, az új helyzethez, új személyzet dukál! Hogyan álltok e tekintetben? Korábban 26 munkatárssal dolgoztatok és most?

Amikor én jöttem, már csak 11 fő volt a létszám, a korábbi nagyobb létszámú csapathoz több ország is tartozott. Jelenleg az Uponor csak Magyarországért felelős és ezt ma 8 fővel is el tudjuk látni. Véleményem szerint egy márka vezetését mindig a helyi emberek tudják megfelelően képviselni, nem pedig egy idegen országbeli, legyen bármennyire jó szakember. Teljesen elégedett vagyok azzal, hogy „csak” egy ország tartozik hozzám, mert nehezen tudnék vezetni más országokat, hiszen a helyi kulturális és üzleti viszonyokat nem ismerem. Jelenleg a hazai csapat stabil, mindenki egy emberként, egy irányba húzza a szekeret és ennek látszódnak most már az első eredményei. A titok tehát a kitartó csapatmunka.

Nevetek több hazai oktatási intézmény támogatásakor is felmerült! Ez egy új stratégia a részetekről? A támogatások költsége egyébként – jelen piaci körülmények között – megtérül, azaz jó üzlet ez?

Szerintem a jövő, a jövőbe való beruházás mindig jó üzlet. Ennek a mértéke az adott gazdasági helyzettől erőteljesen függ, ezért ma a támogatás többnyire nem pénzben, hanem inkább aktivitásban jelenik meg, mert a büdzsé nagyon szűkre szabott. Próbálunk minden olyan helyszínen jelen lenni, ahol a jövő generációja tanulja a szakmát, a tervezést, a kivitelezést vagy akár a fővállalkozást. Segítjük őket a különböző, általunk képviselt technológiák elsajátításában, diplomamunkák készítésében, gyakornokok alkalmazásában. Ez folyamatos kapcsolattartást jelent, mindig a lehetőségek szerint választjuk meg a támogatás módját, de kérdésedre válaszolva, ez valóban egy kiemelt stratégiai irány.

Apropó! Milyen évet fogtok zárni? Mondanál néhány kiemelkedő projektet, ahol a ti termékeiteket építették be, és amire igazán büszkék vagytok?

Szokásomhoz híven most sem panaszkodom, eredményes évet zárunk minden tekintetben, forgalmunk is nőtt az előző évhez képest, hosszú idő után először. Kevés az igazán jelentős projekt. Az a néhány, ami van, olyan nagy reflektorfényben áll, hogy nehéz bekerülni, nagyon erős az árverseny. Mivel az Uponor a felsőkategóriás és nem a legolcsóbb termékek közé tartozik, ezért nehéz nagy projektet említeni. Ha mégis ki kellene emelnem egyet-kettőt, akkor elsősorban a speciális technológiát igénylő munkák azok, ahol sikeresek voltunk. A kecskeméti jégpályát hamarosan átadják, folyamatosan szállítunk a demjéni fürdőbővítéshez, illetve szintén kiemelt projekt a felcsúti labdarúgó stadion építése, ahol a vízellátási, a fűtési, valamint a gyepfűtési rendszert is nekünk sikerült beszállítani. Az Uponor nagyon erős a sportlétesítmények komfort igényeinek kielégítésében, lengőpadlók fűtésében, ami nagy segítségünkre lehet további sportberuházások megnyerésében.

Lakásépítési kategóriában az ócsai szociális bérlakás projektre vagyunk a legbüszkébbek, mivel ez is bizonyítja, hogy az Uponor igenis versenyképes termék a szűk anyagi lehetőségekkel bíró beruházások esetén is.

Lakossági területen, vízellátás területén a sikeres többrétegű csőrendszerünk mellett a PE-Xa rendszerünk is folyamatosan tért hódít, kiemelkedő minősége, gyors szerelhetősége, valamint kedvező szerszám költségei miatt is egyre kedveltebb a szerelők körében.

Miként vélekedsz, a hazai csőpiac helyzetéről? Milyen stratégiát választva szeretnétek piaci pozíciótokat növelni? Egyáltalán lehet ezt erősíteni? Vannak olyan jelentős új termékeitek, amelyekkel akár piacvezetők is lehettek?

A csőpiac helyzete már eléggé kialakult és nehezen változik, kevés mozgást látok. Annyi talán érezhető, hogy a jobb minőségű és jobb szolgáltatással rendelkező cégek azért ezekben az években is erősödnek, megfigyelhető egy piaci tisztulási folyamat, még ha el is marad az elvárásaimtól.

Lehet manapság is a piaci pozíciót erősíteni, természetesen más nagyságrendekkel, mint korábban. A jó minőségű termékek között közép- és hoszszútávon a szolgáltatás minősége fogja meghatározni az erősorrendet. Mi ebben az évben az ajánlatkészítések gyorsaságára összpontosítottunk, ma az egyszerű ajánlatok három óra alatt, míg a rendszerszintű ajánlatok átlagosan két munkanap alatt készülnek el. Másokkal ellentétben mi megemeltük a magyarországi raktárkészletünk értékét, hogy gyorsabb kiszolgálást tudjunk biztosítani.

Hogy miben vagyunk piacvezetők? Nehéz kérdés, nem is tudok rá válaszolni. Azt tudom, hogy erősek vagyunk a műanyag alapanyagú előszigetelt távvezetékek esetében, vagy a speciális technológiát igénylő felületfűtés/hűtés rendszerekben, és a lakossági vízellátásban. Számunkra azonban elsősorban nem a piaci erősorrend a legfontosabb, hanem hogy korszerű, energiatakarékos, biztonságos, fenntartható rendszereket tudjunk értékesíteni, mindezt úgy, hogy üzletileg is megérje.

Milyen elképzelésekkel, rövid és hosszú távú tervekkel készültök a következő évre?

Nagyon sok minden történik most az Uponor táján. Először is talán a legfontosabbnak nevezném, hogy január 1-jétől megváltoznak a listaáraink, ez átlagosan 20%-os listaár csökkentést jelent. Célja a kedvező ár/teljesítmény viszony elérése. A változás minden közvetett vagy közvetlen ügyfelünket egyaránt érinti, új kondíciókat vezetünk be akár a szerelők, akár a nagykereskedők tekintetében.

Fontos változás még az új ügyfélkapcsolati szoftver bevezetése, jövőre elkészül a tervezőknek szánt katalógusunk, januártól új nyomtatott árlistával jelentkezünk, valamint az év elején megújítjuk a honlapunkat is.

Tovább erősítjük a többrétegű, nagyméretű, moduláris rendszerű alap-, és felszálló vezeték rendszerünket, amelynek nagy előnye, hogy nagyon kevés idom kell hozzá, egyszerűen, gyorsan szerelhető, a préseléseket nem kell a magasban elvégezni.

Új termékbevezetéssel is készülünk, egy gipszkartonba integrált felületfűtési rendszerrel, amely elsősorban a felújításokhoz alkalmazható. Előnye, hogy gyorsan szerelhető, akár egy radiátoros fűtési rendszerhez – utólag is – csatlakoztatható és kedvező árszintű.

Kicsit más területre térve, milyen változások történtek a magánéletedben? Milyen évet zár a Pölcz család 2013-ban?

Az élet zajlik, a kihívások folyamatosak, de hál’ Istennek panaszra nincs okom. Két lányom már középiskolába jár, több nyelven beszélnek. Jelenleg egy német cserediák is a családunk tagját képezi, ebből adódóan, jelenleg otthon három nyelven kommunikálunk attól függően, hogy ki, miben erős. Ez időnként zavart okoz, de nyelvtanulás szempontjából mindenkinek hasznos. A program keretében korábban egy távol-keleti diák is volt nálunk, a nagyobbik lányom pedig a tavalyi évet Norvégiában töltötte.

Kedveljük ezt a programot, életen át tartó kapcsolatokat hoz létre, sokat tanulunk más kultúrákról és kinyitják, tágítják a világot számunkra.

Zárszóul a céges és családi vágyaidról kérdeznélek.

Folyamatos tervezés az életünk, ez egyaránt igaz rövid és hosszú távon is. Ebben az évben a privát tervem annyi volt, hogy nyelvi készségemet tovább fejlesszem. Ezt a pontot már teljesítettem, szeptemberben sikeres középfokú nyelvvizsgát tettem, de ezzel még nincs vége a tanulásnak, folytatom a felsőfok irányába.

Továbbra is kiemelt feladat a család és munka közötti egyensúly megtartása, ami sajnos nem egyszerű. Meggyőződésem, hogy a rendszeres tanulás a siker egyik alapkövetelménye. Az Uponor célja továbbra is a folyamatos képzés, kitűzött, közös céljaink elérése, a személyes és csapatszintű fejlődés.

Összefoglalva: nem csak az aratás, hanem a magok folyamatos újravetése a cél. Az Uponor erejéhez és minőségéhez mérten Magyarországon még nincs abban a pozícióban, ahol lennie kellene. Mi azon leszünk, hogy rövid időn belül ott legyen!

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam