belépés / regisztráció
2020. december 5. szombat
Aktuális lapszám

Az Épületgépészeti Múzeum állandó kiállításának felavatása

November 14-én kedves meghívást kaptunk a múzeum vezetőségétől azzal a régen várt hírrel, hogy tárlata állandó kiállítási helyet kapott a Kamleithner Kft. székhelyén, a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc utca 189. szám alatt.

 

A meghívottakat dr. Chappon Miklós, az Épületgépészeti Múzeum alapító igazgatója, a kiállítóhely tulajdonosa az alábbi gondolatokkal üdvözölte: „Ez életünk egy nagyon komoly pillanata, mert ezt megelőzően olyan kiállításunk, ami folyamatosan, a nagyközönség számára is látogatható, még nem volt. Feltett szándékunk, hogy az egész gyűjteményünk leltárkészletét kutathatóvá tesszük, ezért a Kamleithner Kft. irodaházának tetőterében egy 60 m2-es területet felajánlottunk a múzeumnak, hogy ott állandó tárlatot üzemeltessen. Nem volt könnyű a kiállítást összeállítani, mert az irodalmi gyűjteményünkkel már 10.500 darab felett vagyunk, a fizikálisan megfogható darabok száma is több mint 5.500 darab. Ebből összeválogatni valamit, ami ekkora területen mutat is, tanulságos is, szép feladat volt. Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy Dr. Jelinek István volt az az épületgépész szakember, akinek először pattant ki a fejéből a gondolat, hogy Magyarországon kellene egy ilyen épületgépészeti gyűjtemény. Nem egészen 10 év alatt sikerült is elég jó kis anyagot összehozni, ami sajnos „szőrén-szálán” eltűnt. Amikor az „építkezést” újra kezdtük egy új gyűjteménnyel és új múzeumi vezetőséggel, két kérdés vetődött fel: hol fogjuk kiállítani a tárgyakat és honnan lesz erre pénz?

A terveinkről röviden: a különböző szakiskolákkal szeretnénk felvenni a kapcsolatot, ahol ki kell alakítanunk egy épületgépészeti múzeumi sarkot, vagy termet. A Szegedi Móra Ferenc és a Szily Kálmán Szakközépiskolákkal már megtettük ezt. A tárgyak rendbehozataláról pedig a műhely napjaikon a diákoknak kellene gondoskodniuk.”

Ezt követően a meghívott – közel harminc –, épületgépész szakember örömmel és tapssal ünnepelte a múzeum állandó kiállításának ünnepélyes felavatását és szalagátvágását.

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam