belépés / regisztráció
2020. december 5. szombat
Aktuális lapszám

...az épületgépészet szeretnivaló szakma, élvezem a kihívásokat, azok megoldása örömöt okoz...

"Nagyon fiatalon jelentős pozíciót értél el, és éppen akkor, amikor sok társaság a pénzügyi, gazdasági válság hatására a létéért küzd. A ranglétrán történő gyors előrejutás sok fiatalember álma." - indítom beszélgetésünk fonalát Flink Jánossal, a Buderus értékesítési vezetőjével

 

Hol és mikor végeztél?
  Pécsett végeztem a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán 1999-ben és utána Baumann Mihály tanár úr közvetítésével kerültem a Buderus Fűtéstechnikai Kft.-hez, gyakorlatilag első munkahelyként. Korábban főleg nyári gyakorlatok ideje alatt ugyan már szereztem tapasztalatot, többek között nálatok is voltam anno, amikor a Wirsbo ügyvezetője voltál. Tehát 1999-ben diplomáztam, de hosszú úton jutottam el a főiskolára, mivel először szakmunkás tanulónak mentem. Ez köszönhető a szülői háttérnek is, hiszen édesapám központi fűtésszerelő és lakatos végzettséggel rendelkezett, gyakran mondta is nekem, hogy „fiam legyen egy jó szakmád!" Ezért mentem központi fűtésszerelőnek. Budapesti vagyok. Jól sikerült az iskola, úgyhogy tovább tanultam, a Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskolát választottam. A szakközépiskolát a második évfolyamon kezdtem egy különbözeti vizsga segítségével. Az is jól sikerült és mivel volt bennem ambíció, illetve tanáraim is biztatattak, felvételiztem a pécsi műszaki főiskolára. A középiskolai tanáraim javasolták ezt az intézményt, ugyanis a főiskolai tanári gárdát jónak találták. Ez igaznak is bizonyult, bár szakmai tapasztalatot sokkal inkább a szakmunkás, illetve a szakközépiskolában sikerült szereznem, hiszen abban az időben a képzés úgy nézett ki, hogy egy hét elmélet, egy hét gyakorlat volt. Az egy hét gyakorlat alatt pedig valóban egy épületgépész kivitelező cégnél dolgoztam.
 
Emlékszel még az első felvételi beszélgetésre a Buderusnál?
 

Részleteire nem, de azért arra emlékszem, hogy egy ilyen első felvételi beszélgetésre az ember gombóccal a gyomrában megy. Főleg azért, mert Oláh Ferencnek neve volt a szakmában, nekem is volt egy kis gyomorgörcsöm.

De felvettek és budapesti területiképviselői, mérnök-üzletkötői feladatokkal bíztak meg.

Kezdetben természetesen voltak nehézségek, amivel meg kellett küzdenem, hiszen új volt számomra ez a munka. De Oláh Ferenc bizalmat szavazott nekem, olyan embernek tekintett, akiben fantáziát látott és én igyekeztem is élni az általa nyújtott lehetőséggel.

Üzletkötőként 2008-ig tevékenykedtem, ez idő tájt már kettős ügyvezetés is volt a cégnél, gyakran változtak a beosztások. Volt, amikor egységesen foglalkoztam kereskedelmi, kivitelező partnerekkel, projektekkel, majd csak a kereskedelmi partnerekkel tartottam a kapcsolatot. Azután ez átalakult egy budapesti értékesítési pozícióvá, majd később kiemelt ügyfélkapcsolati termékmenedzserré léptem elő, és a feladatkörömbe tartozott, hogy olyan projektekkel foglalkozzam elsődlegesen, amelyek az üzletkötők számára nem a mindennapos rutin feladatokat jelentik. Itt támogatást, segítséget kellett nyújtani számukra. Illetve a nagy kivitelező cégekkel is én tartottam a közvetlen kapcsolatot, de megmaradtak az ún. „hagyományos" feladataim is: tervezői kapcsolattartás, oktatások, képzések megtartása, mind belsős, mind külsős kollégák részére.

Értékesítési vezető 2011. október óta vagyok.

 
Hogy érzed, mi volt az oka annak, hogy rád esett a választás?
 

Termékmenedzserként, illetve a nagy rendszerek (LSS) támogatójaként korábban is nyújtottam az üzletkötők felé egyfajta támogatást. Ebben a pozícióban már megmutatkozott és érezhető volt, hogy elfogadnak, kíváncsiak a véleményemre, bizalommal fogadnak. Innen kezdve gondolom, adódott is a lehetőség az előreléptetésre.

Amikor az új pozícióra kineveztek, nyilván leültek veled beszélgetni, elmondták, hogy mit várnak tőled. Milyen feladatokat kaptál? El is tudod végezni azokat? Maga a kinevezés is plusz feladatokat jelentett. Igazából eddig is azt gondoltam, hogy semmire nincs időm, de mióta ezt a pozíciót betöltöm, rájöttem, hogy a korábbi tevékenységem nem is jelentett olyan nagymértékű leterheltséget.

Ez részben annak is köszönhető, hogy bár az irány megvan, az iránymutatást megkaptam a felső vezetés részéről, hogy melyek azok a célok, amiket el kell érni, mik azok a feladatok, amiket el kell végezni, de mégis van egy betanulási időszak, amíg az embernek egyfajta rutinná válnak az elvégzendő munkák. Ezért bizonyos többletenergia, többletidő befektetésére van szükségem. Részemről az ambíció megvan, ezért bízom benne, hogy ezeket a feladatokat el tudom végezni, és el is végzem!

 
Milyen a kapcsolatod a partnerekkel?
 

Igen, ez egy fontos feladat, mert az értékesítési vezetőnek nem elég az, hogy a cégen belül a kollegáival jó viszonyt ápoljon és egyfajta vezetőként jelenjen meg a kollegák előtt, hanem azt is elvárják, hogy a kapcsolati rendszerén keresztül segítse és támogassa őket.

Különösen abban az esetben, amikor ők nehezebben, vagy nem találják meg a partnerrel az együttműködéshez vezető utat, akkor bíznak a közvetlen vezetőjük, vagy az ügyvezetőjük kapcsolati tőkéjében.

Ez a hosszú év, amit ebben a pozícióban már eltöltöttem és köszönhetően annak, hogy nemcsak üzletkötőként, hanem az LSS-rendszerek termékmenedzsereként dolgoztam, valamint az előadások, oktatások tartása, a tervezői kapcsolattartás, azaz, hogy nagyon sok emberrel tartom a kapcsolatot, jelenti azt, hogy az üzletkötőink számíthatnak rám.

 
Hogy állsz a konkurenciával?
 

Több konkurenssel is jó kapcsolatot ápolok, illetve ismerjük egymást, hiszen a kiállítások és egyéb rendezvények mindig lehetőséget adnak a kommunikációra. Szerintem fontos az, hogy az ember jó kapcsolatban legyen a hasonló területen dolgozókkal és attól, hogy a piacon versenytársakként lépünk fel, még nem vagyunk ellenségek!

Számomra a korrektség mindig is egy nagyon fontos szempont volt. A piac szűkülése magával hozza azt, hogy erősebb verseny alakul ki, de azért az emberiességet meg lehet tartani az erős verseny ellenére is!

 
Hogy látod a gazdasági válságot? Túl vagyunk a mélyponton vagy az még vár ránk?
  Nem hiszek abban, hogy ez az év számottevően jobb lenne, mint az előző. Sőt, még ha el is indulna valamilyenfajta fellendülés, mikor tudjuk elérni a 2008-as év szintjét? No, ez egy nagy kérdés számomra. Ebből a szempontból egyébként azt gondolom, hogy tényleg nem a legkönnyebb időszakban kaptam a kinevezésemet, hiszen ebben a nehéz gazdasági helyzetben kell megfelelni! Vannak azért olyan elképzeléseim, amelyek alapján úgy gondolom, hogy meg tudjuk tartani az elért piaci pozíciónkat, ahogyan tavaly is. Sőt úgy érzem, hogy azoknak az új termékeknek és koncepcióknak a sikeres bevezetésével - amelyekben támogatást is élvezek a vezetés részéről -, akár egyfajta növekedést is el tudunk érni.
 
Akkor most új termékekről, szolgáltatásokról, kedvezőbb árakról beszélünk? Mi az, amit fontosabbnak tartasz a siker érdekében?
  A piacot is két területre lehet bontani: egy lakossági és egy ipari szegmensre. Ha az ipari részt nézem, ahol a mi termékpalettánkról elsősorban a nagy teljesítményű gázkészülékek, vagy fűtőberendezések kerülnének szóba, ez a piac nagyon beszűkült. Hiszen például van egy plázastop, a korábban még nagy lendülettel megindult ipari parkok létesítése is lényegében megszűnt és ez a terület nekünk igen fontos volt. Új társasházat sem építenek már és ez igaz az irodaépületekre is, mivel a jelenleg meglévő irodaépületek 60%-a eladatlanul áll, így nem sok értelme lenne új irodaházat építeni. Azt is tudjuk, hogy a kiadott építési engedélyek száma nagyon nagymértékben lecsökkent. Jobb időkben ez 40-50 ezres számot ért el, most 8-10 ezerről beszélnek. Viszont a lakossági szegmensben elindult egyfajta energiaracionalizálás és most itt igyekszünk erősíteni.
 
Pozitív gondolkodású vagy, sok cégnél el kellene ezt érni! Szereted a szakmádat, jól is érzed magad?
  Számomra mindig fontos volt a szakma szeretete. Nem véletlenül lettem épületgépész! Ez számomra egy nagy becsben álló szakma, szeretem is csinálni, élvezem a kihívásokat, azok megoldása örömöt okoz. Mindezt ma, itt a Buderusnál megtalálom, és ez a más irányba történő „kikacsintást" nagymértékben bekorlátozza. Meggyőződésem, hogy amíg az ember jól érzi magát valahol, addig vannak visszatartó tényezők. Én pillanatnyilag jól érzem magam mind a szakmán, mind a cégen belül.
 
Magánéletedről kérdeznélek, hogyan élsz? Család, hobbi, sport? Mondj valamit magadról!
  Jelenleg 36 éves és egyedülálló vagyok. A munka mellett nagyon fontos számomra a sport, mely egész életemben elkísért, már általános iskolás szinten is állandó délutáni program volt, hogy edzésekre jártam. Szertornával kezdtem, majd kézilabda és foci volt, mely utóbbinál le is ragadtam és a mai napig is űzöm. Budapest harmadosztály szinten, de versenyszerűen. Bár ma már inkább a szórakozásról és a hobbiról szól, de szerintem a foci a további évekre is meg fog maradni nekem sportként.
 
Mit szeretnél elérni a közeli és a távolabbi jövőben?
  Nem tudom még egyelőre. Ahogy mondtam, jól érzem magam, szívesen csinálom és szeretem, amit csinálok. Szerintem itt is el kell, hogy teljen egy kis idő ahhoz, hogy ezt az új helyzetet átlássam, és ha már van egy rálátásom erre a részre, talán onnan kezdve tudok elkezdeni jobban gondolkodni. Ami biztos, először teljesítenem kell itt, aztán majd meglátjuk, merre, hogyan tovább!

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam