belépés / regisztráció
2020. december 5. szombat
Aktuális lapszám

Az épületgépészek nagy ünnepére készülünk

Lassan vége az évnek, ezért belátjuk, hogy amit eddig elérni nem tudtunk, azt várhatóan ebben az évben már nem is tehetjük meg. A beletörődés lassan megnyugtat minket, ez pedig segít bennünket az elmúlt időszak értékelésében, a velünk történt események számbavételében, azok helyrerakásában.

Az év vége előtti „megtisztulás” nyugalma segít bennünket felkészülni szakmánk legnagyobb ünnepére, testben, lélekben, gondolatainkban. Tapasztalatból mondom, hogy erre igen nagy szükség van, hiszen az év folyamán az üzleti életben soksok összeütközés, súrlódás, nézeteltérés keletkezik és ezek feloldása annak érdekében, hogy egymásban ne ellenséget, hanem a munkáját végző kollégát lássunk, nagyon fontos. Egymás elfogadása, a megértés, a megbocsátás, a számunkra nem kedvező dolgok feletti napirendre térés képességét gyakorolni legalább egy évben egyszer ajánlatos és igen fontos! Most, amikor a nagy ünnepünkre készülünk, nyugodtan mondhatjuk, hogy itt az ideje, már csak azért is, hogy egymás szemébe nézhessünk, megszoríthassuk a másik üdvözlésre nyújtott kezét, őszintén érdeklődhessünk a velünk szemben álló kollégánk hogyléte felől. Nos, mindezekre lehetőséget nyújt a Magyar Épületgépészek Napja rendezvény, hogy ott „megtisztuljunk”, feltöltődjünk, ezért is fontos, hogy elmenjünk, adjunk alkalmat magunknak, másoknak, hogy mindez megtörténhessen. Higgyék el nekem, megéri!

Gyakran találkozom azzal a véleménnyel, hogy ez a rendezvény is csak olyan, mint bármelyik másik. Ezt el is fogadhatnánk azoktól, akik nem az épületgépészek nagy közösségéhez tartoznak, de számunkra ez családi ünnep, ahol ott kell lennünk! Büszkék vagyunk, hogy mi ide tartozunk, fiatalok, idősebbek, és hogy kiben mekkora energia leledzik, az ezúttal a táncparketten dől majd el és nem a bosszantó, parttalan, napi vitákban. Nos, az elmondottak értelmében, lelkileg megtisztulva legyünk jelen a családi ünnepünkön!

Én ott leszek Kedves Olvasó, kinyújtott kézzel, hogy minél több kollégát, barátot üdvözölhessek. És Ön? Találkozunk? Várom Önöket!

Mivel ez a lapszámunk az utolsó ebben az évben, ezért minden Kedves Olvasónak és kollégának nagyon boldog karácsonyi ünnepeket és egy még sikeresebb új esztendőt kívánunk!

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam