belépés / regisztráció
2018. október 19. péntek
Aktuális lapszám

A szabvány szerepe a kéménytechnikában I.

Azt már tudjuk, hogy milyen szerepe volt annak a folyamatnak, amelynek során – az elmúlt 13 évben – kialakult egy korrekt szabályozás és szabványsor az égéstermék-elvezetés (kéménytechnika) területén. Rendeződtek a tervezési, kivitelezési és ellenőrzési kérdések a napi gyakorlatban. De ma már azt is tudjuk, hogy a megelőző több évtized rendezetlensége milyen, még ma is tapasztalható súlyos problémákkal állítja szembe az e területen tevékenykedő szakembereket.

 

Mi is a szabvány?

„A szabvány egy elismert szervezet által alkotott, vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb.” (1995. évi XXVIII. tv)

Visszatekintés

A 60-as évek végén Budapesten 1,1 millió, országosan kb. 4,5 millió kémény (beleértve ebbe az egycsatornás gyűjtőkéményeket és az ún. tartalék kéményeket is) állt rendelkezésre, a jellemzően szilárd tüzelésű berendezések égéstermékének (füstgázának) elvezetésére.

Részint terjedt az olajtüzelés (a háztartásokban is), de egyre intenzívebbé vált a gáz energiahordozó felhasználásának terjedése.

A kéményállományt gyakorlatilag szinte (a gyűjtőkémények kivételével) teljes egészében a téglából falazott, kőműves technológiával kivitelezett épületszerkezetek alkották, amelyek nagyobb része mind a mai napig meglévő épületek tartozéka.

A kb. százezer darab gyűjtőkémény is része az állománynak, és ezek még ma is csak problémát okoznak. E gyűjtőkémény állomány szinte teljes egészében az egycsatornás változat, amelyet az 1930-as években állítottak hadrendbe külföldről (jellemzően Németország és Csehország területéről), de kizárólag szilárd tüzelés – cserépkályhák, fürdőkályhák, vaskályhák, stb. – füstgázának elvezetésére. Eredetileg ezek voltak a hőszigetelt, kettősfalú, ún. thermophor gyűjtőkémények, amelyek praktikusan szolgálták a lakás alapterület- takarékosságot.

Majd a 60-as évek elején bevezették Magyarországon e kéménycsalád ún. egyesített falú változatát (könnyűbeton elemekből), belső hőszigetelés nélkül.

Szabályozás is született erre (IME 60-63), amely egy ideiglenes műszaki előírás.

Ez már lehetővé tette, hogy gáztüzelés esetén is beköthetők legyenek a tüzelőberendezések, de senki nem foglalkozott a hő- és áramlástechnika kérdéseivel. Mindezt a gáztüzelés egyre szélesebb körű terjeszthetőségének érdekében.

Ez a meggondolatlan lépés mind a mai napig érezteti hatását a gyakorlatban, nem kis fejfájást okozva az üzemeltetőknek, lakosoknak, szakembereknek, és nem csupán a szénmonoxid-mérgezések miatt.

Meg kell jegyeznem, hogy a hebehurgya döntések tudatosulása miatt ez az IME szabályozás soha nem vált véglegessé.

A falazott kéményállomány, amely kiválóan teljesített szilárd tüzelés esetén (megfelelő állagmegóvó karbantartás mellett), képtelen volt korrekt módon eleget tenni a mind erőteljesebb gázenergia-felhasználás követelményeinek. A nagy cél érdekében elfeledkeztek arról, hogy a falazott szerkezet képtelen megfelelően elvezetni a megváltozott paraméterekkel rendelkező gáz-égésterméket.

Ez a probléma különösen a gáztüzelésűvé átalakított cserépkályhák vonatkozásában mutatkozott meg, amiből rengeteg volt az országban (százezres a nagyságrendben).

A keletkezett hígítatlan égéstermék a kéményfalazaton lecsapódott, kémiai reakciók alakultak ki, amelyek a fal átnedvesedéséhez, a kémény korábbi szilárd tüzelésű voltára tekintettel, korom, kátrány átdiffundálásához vezettek, a téglák közötti habarcs – a keletkezett szénsav hatására – elveszítette szilárdságát, ún. „kéménykorrózió” jelenség alakult ki, lakhatatlanná téve a lakásokat (1. ábra).

Számos esetben kéménybeomlás keletkezett, a járatok közötti válaszfalak átszakadtak, a kéményseprő korom helyett homokot és brochnit söpört.

Az 1970-es évben, csak Budapesten, az ebből adódó kéménykár milliárdos nagyságrendű volt.

Ekkor és ilyen állapotok mellett az illetékesek még mindig nem tettek semmit annak érdekében, hogy e kedvezőtlen folyamatnak gátat szabjanak.

A kémények tervezését, kivitelezését összesen egy elavult OÉSZ (Országos Építésügyi Szabályzat) és az 1/1963. BM rendelet (tűzvédelmi vonatkozásban) szabályozta, kizárólag falazott téglakémények és gyűjtőkémények vonatkozásában.

De komolyabb, az energiahordozó struktúra változásának megfelelő szabályozás még mindig nem volt.

A problémát sokan felismerték, sőt mindenki tudott róla, mégis újratermelődött. Az új építkezéseknél leginkább a vitatható minőségű – de gázra egyáltalán nem alkalmas – falazott téglakéményt építették be.

Már akkor tapasztalható volt e területen a kb. 20 éves lemaradás Nyugat- Európához képest. Ott felismerték az olaj és gáztüzelés intenzív károsító hatását, amely a hagyományos falazatokat érintette és már javában folyt a korszerű kéményrendszerek fejlesztése, forgalmazása, jellemzően samott béléscsöves, illetve szerelt kéményszerkezetek alkalmazásával. Tehát a problémát nem termelték újra, elébe mentek! A meglévő kéményszabványaikat folyamatosan korszerűsítették!

A 70-es évek elején a Lajtán túl már nem újdonság a kéményfej-ventilátor sem!

Mindeközben a Budapesti Műszaki Egyetemen kísérletek folytak, hogyan lehetne a meglévő kéményállományt megvédeni a további intenzív állagromlástól. Minisztériumi vizsgálócsoport alakult, hogyan hat a szovjet földgáz (gondolva a kéntartalmára) a magyar kéményekre.

Az áttörést az jelentette, hogy a FŰTŐBER cég ún. kéménybéléscsövet, majd gyártósort is hozott be nyugatról az országba. A gyártási anyag az alumínium, illetve a saválló acél volt (2. ábra).

Megindult a javítás, és a kémények megelőző felújítása, előkészítése a gáz tüzelőanyag égéstermékének fogadására. Természetesen számos gyermekbetegséggel küszködve és még mindig műszaki szabályozás nélkül.

(Meg kell jegyezni, hogy más településekhez képest jobb helyzetbe kerültek azok a térségek, ahol csak a 90-es években került sor a földgázellátásra.)

Első magyar kéményszabvány

Mivel a helyzet tarthatatlanná vált, 1979-ben végre napvilágot látott a kéményekkel foglalkozó első magyar kéményszabvány, az MSZ 04-82/79, ágazati szabvány.

Ez már nagy előrelépés volt annak ellenére, hogy jellemzően a német DIN szabvány részleges átvételét jelentette, de mégis tartalmazott már szabályokat, útmutatásokat az egyedi, a gyűjtő és a központi kémények vonatkozásában.

Számos vitatható kérdés vetődött fel, számos tisztázatlanságot tartalmazott!

Néhány év és a gáz tüzelőanyag felhasználás (a földgáz) széleskörű terjedése kellett ahhoz, hogy az illetékesek rádöbbenjenek a szabvány korszerűsítésének szükségességére.

Így 1985-ben kiadták az MSZ 04-82/85. ágazati szabványt az előzőhöz képest bővített és korszerűsített változatban, és ez tartotta magát mintegy 25 éven át, dacolva a technika fejlődésével.

Meg kell említenem, hogy e szabványkorszerűsítéssel egy időben sikerült elérni, hogy a klasszikus egycsatornás gyűjtőkémények tervezését és kivitelezését leállítsák. Ettől függetlenül, mind a mai napig lakások százezrei függenek e kémények jóindulatától. Különösen hangsúlyozni kell ezt az energiatakarékossággal összefüggésben terjedő, fokozottan légzáró nyílászárók beépítése kapcsán.

Hányszor próbálkoztak azzal még 10-15 évvel ezelőtt is, hogy a rengeteg energiatakarékossági elképzeléssel túlfűtött, túlbuzgó lakástulajdonos ne legyen saját vagy éppen családtagja halálának okozója. Ne építsenek be minden szaktanács kikérése nélkül fokozott légzárású nyílászárókat! Mindhiába. Az illetékesek elzárkóztak, a szükséges szabályozás nem született meg! A szén-monoxid-mérgezéses esetek a mai napig is a levegő utánpótlásának hiánya miatt következtek be.

Korszerű tüzelőberendezések, kémények

Az 1990-es évek elején a kereskedelem liberalizációja kapcsán megjelentek a korszerű, zárt égésterű, kondenzációs stb. berendezések a hazai piacon is.

A jellemzően túlnyomás alatt távozó égéstermékhez egy másfajta égéstermék- elvezetés igény társult.

Ebben az időszakban nagyon sok tervezési és kivitelezési hiba történt.

Sokan vitatták, szükséges e tisztítani, egyáltalán ellenőrizni ezeket az égéstermék elvezetőket, vitatták a nyomáspróba szükségességét, vagy szakszerűbben: a szivárgási érték vizsgálatát. És ezt sajnos gyakran épületgépész kollégák tették nem törődve azzal, hogy ebben a berendezésben nem víz, levegő, szennyvíz stb., hanem szén-monoxidban dús égéstermék áramlik. Az alapvetés az volt, hogy itt lerakódás, anyagkárosodás, lecsapódás úgysem lesz, mivel ez már igazán korszerű tüzelési mód. A gyakorlat bizonyította ennek ellenkezőjét.

Csak egy példa: előfordult egy Andrássy úti palotánál, hogy a régi falazott téglából épült központi kéménybe a korábbi szilárd tüzelésű kazánok helyett 5-6 db kisebb teljesítményű kondenzációs falikazánt kötöttek be, minden előzetes felkészítés nélkül. Csodálkoztak, hogy később bokáig jártak a kondenzvízben a kazánházban. (Az már csak hab a tortán, hogy a csatornatönköt korábban minden elvezetés nélkül, csak úgy belenyomták a betonba.)

(Folytatjuk)

***

1. ábra.
2. ábra.

KOCSIS ATTILA
a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének tiszteletbeli elnöke

A szerzõ egyéb cikkei:

  A szabvány szerepe a kéménytechnikában II.
  Miért beteg a pesti kémény?

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam