belépés / regisztráció
2020. december 2. szerda
Aktuális lapszám

A Halászléfőző Verseny jó buli, szeretjük a hangulatát

Ha azt mondom, Balaton, akkor mindenkinek a kellemes meleg víz, a szép időjárás, a pihenés, kikapcsolódás jut az eszébe. Legnagyobb meglepetésemre a BME egyik épületgépész oktatóját, dr. Szánthó Zoltánt egy fakanállal a kezében, Balatonszepezden, egy bogrács mögött állva találtuk.

 

Nem kellene neked a vízben lenni?

Szerintem a Balaton mellett nem csak a víz a fontos, hanem a gyönyörű táj, a fantasztikusan jó programok és a remek borok. Most itt nyaralunk Szepezden, kedves ismerőseinknél, akik egy helyi programnak, a Balatonszepezdi Halászléfőző Versenynek a szervezői. Ezt a társadalmi eseményt idén már kilencedik alkalommal rendezik meg, és amióta mi itt nyaralunk, minden évben benevezünk erre a versenyre. Két éve már főzünk is, idén pedig másodikak lettünk.

Gratulálok! Akkor te biztosan tudod, hogy mi a titka a jó halászlé készítésének? Számos versenyző közül a második helyezést értétek el, ez nyilván nem a véletlen műve!

Tíz, vagy tizenegy versenyző vetélkedett, bár tavaly tizenhatan is voltunk, most csak ennyien gyűltünk össze és valóban amatőrként olyan nagy mestereket utasítottunk a hátunk mögé, mint pl. kedves barátunkat, Csikós Andrást, aki tavaly nyert, vagy a tavalyelőtt győztes házigazdánkat. Győzni természetesen jó érzés, de ennek az egész halászléfőzésnek az a lényege, hogy jó a buli, sok az ismerős, és ha nem nyerünk semmit, akkor is nagyon jól érezzük magunkat.

A foglalkozásodat tekintve egyetemi oktató vagy, hol tanultál meg halászlét készíteni?

Nem tanultam én ezt különösebben. Láttam másokat, hogy hogy csinálják, belevittem egy kis kreativitást, merészséget, és nagyon bíztam abban, hogy nem lehet elrontani a halászlevet.

Azért térjünk vissza egy korábbi kérdésemre: ezt a díjnyertes halászlét hogyan készítetted?

Ez egy „botmixer” technológiával készült halászlé. Van ugye a tiszai halászlé, aminek az a lényege, hogy a kevésbé értékes halakat felfőzik, abból készül egy alaplé és azt általában passzírozzák, vagyis egy szűrőn át préselik a hal lefőtt darabjait, ami átmegy, az hasznosul, ami nem, az szemét. De mi nem szeretnénk, hogy a rengeteg értékes anyag veszendőbe menjen, ezért megfőzzük ezt az alaplevet, utána leszűrjük, és ami nagyobb csont, vagy szálka, ami nem való a levesbe, azokat kivesszük, de a maradékot botmixerrel főzelékszerű péppé dolgozzuk össze, és abban főzzük meg a halszeleteket. Majd sót és paprikát adunk hozzá. Semmi mást!

Van jelentősége annak, hogy milyen minőségű paprikát használsz fel?

Biztosan van jelentősége, de én annyira nem értek ehhez. Vettünk a boltban pirospaprikát, finom volt, jó íze lett a levesben.

A családod tagjai mennyiben segítettek téged ehhez a győzelemhez?

Maximálisan. A feleségem rendkívül ügyesen tartotta a szűrőt, amikor a halszálkákat szedtük ki. Azt azért tudni kell, hogy Ági jól főz, nagyon kreatívan, de ezt a halászlevet inkább én csináltam. A halászléfőzés egyébként egyszerű technológia. Ha belegondolsz, hogy korábban kik főzték: halászok, szegényes körülmények között, egyszerű eszközökkel, kevés fűszerrel, olyan időben, amikor nagy volt a szegénység, nem lehetett pazarolni, kidobálni azokat a dolgokat, amelyek a főzés melléktermékei voltak. Én mindig elképzelem, hogy egy ilyen halászlét, egy 19. századi halász a Tiszán is főzhette, valószínűleg nem voltak ott nagyon komplikált műveletek, technológiák, viszont biztosan jó levest főzött.

Az egyetemi kollégáid tudják, hogy te ilyen jó halászlé-főző vagy?

Egyelőre még nem tudják. De azt azért meg kell említenem, hogy mi most két tanszék összevonásával létezünk, mint Épületgépészeti és Gépészeti Eljárás Tanszék és mivel a karon kaptunk olyan kritikát, hogy nem egységes a tanszék, miközben nagyon jó kollegiális viszony van a két volt tanszék munkatársai között, kitaláltuk, hogy csapatépítő tréningeket szervezünk. Így minden félévben legalább kétszer, de inkább háromszor összejövünk, be van osztva, hogy mikor kinek kell főznie, így tehát van egy tanszéki bulink, amikor ketten, hárman összeállunk, és együtt főzünk valamit. Tehát lesz alkalmam bizonyítani! Augusztus 20. után már mindenképpen találkozom a kollégákkal, mert akkor indul az üzem, de nem fogok eldicsekedni nekik ezzel a győzelemmel, mert úgyis olvasni fogják a Magyar Installateur szaklap oldalain.

Miközben Zoli barátommal beszélgettünk, a kondér gyakorlatilag ki is ürült, ami azt jelenti, hogy a halászlé valóban jól sikerült. Itt áll mellettem Szánthóné Érdi Ágnes, Zoli felesége és őt kérdezem, hogy szerinte is sikerült az együtt készített leves?

Az érdem Zolié, ő a főkolompos, főleg ő csinálta! Én olyan családban nőttem fel, ahol nem készítettünk halat, és én vagyok az első, aki megeszi azt, úgyhogy Zoli a fő halászlé-főző, otthon is ő szokta csinálni. Talán ez az első alkalom, amikor segítettem (kezeltem a botmixert, felvágtam a zöldségeket stb.), hasznosítottam magam, ugyanis nem volt itt az a barátunk, aki tavaly segítette az ő munkáját.

Ha jól tudom, jövőre megcéloztátok az első helyet, ami azt jelenti, hogy trenírozni kell, de neked is!

Igen, csakis az első hely lehet a cél! Most már egyre jobban szeretem a halászlevet, úgyhogy elhatároztam, otthon is főzni fogom, de azért biztatom Zolit, hogy segítsen. Amúgy tényleg végtelenül egyszerű az elkészítése, a legjobb, hogy nem ég le, mert rögtön a vízben van, és nem kell a hagymát sem lepirítani.

A zsűri hogyan értékelt? Fűzött valamilyen kommentárt hozzá?

Nem, semmit. Csak megkóstolták, majd kihirdették a győztest.

Azért a halászlé főzése jár némi izzadtsággal. Nem gondolod, hogy jobb időtöltés lenne a Balaton hűs vizében megfürödni?

Nem, nagyon élveztem ezt az egészet. Tavaly nem értünk el semmilyen helyezést és akkor is nagyon jó volt, nem ez számít. A társaság, a beszélgetések a fontosak. Most már 7-8 éve vagyunk Balatonszepezden, már kialakult a baráti körünk, otthon érezzük magunkat. Jövőre is jövünk!

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam