belépés / regisztráció
2020. december 3. csütörtök
Aktuális lapszám

A fejlődés és a változások követése nagyon fontos a mai világban

„2013. május 2. meghatározó időpont volt a számodra, hiszen ekkor alakult meg a CLH Klímaszerviz Kft., ahol ügyvezető igazgató lettél. Bár előtte már 14 évet eltöltöttél a CLH Kft. vevőszolgálatának irányításával, így nem ért meglepetésként a kinevezés.” – kezdem a beszélgetést Udvarhelyi Csabával, a Klímaszerviz Kft. vezetőjével.

 

Elég távolról indítjuk a beszélgetést, de talán így könnyebb visszagondolni és megérteni, hogy mi is történt az elmúlt három év alatt. Összefoglalnád az eseményeket?

A pályafutásom 1999-ben kezdődött a CLH-nál, egy kicsi, 12 fős csapattal a vevőszolgálaton. A vevők kiszolgálása, a karbantartási feladatok, javítások voltak a fő feladataink, e köré építettem fel azt a teamet, akik szakmailag, emberileg alkalmasak voltak erre a munkára. Mindig is fontosnak tartottam a jó csapatmunkát, a jó együttműködést. 2013-ra gyakorlatilag elértük azt a nagyságot, ami önjáróvá tette ezt a vevőszolgálati részleget és a tulajdonosi kör úgy látta, hogy ez a tevékenység a CLH Hűtés- és Klímatechnika Kft. főprofiljától már leválhat. Ekkor a vevőszolgálat már 70-72 fős állományából alakítottuk meg a CLH Klímaszerviz Kft.-t. Ezt azért lehetett megvalósítani, mert a vevői bizalom megmaradt, sőt, növekedett! A berendezéseket, amelyeket a CLH telepített, karbantartásra is sikerült megnyernünk. Fontos az a szempont, hogy a vevőinkkel hosszú távra tervezünk és dolgozunk együtt. Fontos továbbá a bizalom, mert nem 1-2 évet kell együttműködnünk egymással, hanem évtizedeket.

Szerinted milyen vezetői tulajdonságok kellenek egy ilyen nagy cég irányításához?

Én azt gondolom, hogy szerencsés vagyok, mert a múltamból fakadóan végigjártam a teljes szakmai ranglétrát. Bár az alapvégzettségem szerint gépészmérnök, gyártástechnológus vagyok és van egy informatikai diplomám is, ez a kettő nem passzolt a klímás szakmához, ezért egyszerű klímaszerelőként kezdtem és szépen az összes telepítő, beüzemelő mérnök, később szervizvezető helyettes státuszokon át jutottam el a CLH-hoz, amikor is Prokop Miklós megkeresett, hogy legyek a CLH-nál szervizvezető. Itt azt a szakmai vonalat próbáltam kiépíteni, amelyről úgy gondoltam, hogy hosszú távon működik, vagyis sikerült összeállítani egy olyan szakmailag összetartó, emberileg egymást kiegészítő kollegiális csoportot, amely minden problémát, mint csapat tud megoldani. Abban nem hiszek, hogy egy ember mindenre alkalmas, de abban igen, hogy egy csapat a problémák 99%-át meg tudja oldani. A maradék 1%-ot pedig a szerencse, ami néha kell.

A gépészeti rendszerek gyors fejlődése, a megrendelő oldal elvárásai jelentős kihívást jelentenek a berendezések karbantartását illetően. Te miként vélekedsz erről?

Szerintem a fejlődés és a változások követése nagyon fontos a mai világban. A berendezések változatossága, a különböző technikai megoldások ismerete az, ami szükséges ahhoz, hogy ezeket a berendezéseket javítani, karbantartani lehessen. Az állandó és folyamatos fejlődés pedig szerintem kulcsszó egy ilyen területen. Ennek persze megvannak a költségei, amire oda kell figyelni, de nem szabad sohasem abba hagyni. Az a tudás, ami az idősebb korosztályban, illetve a tapasztaltabb szerelőben megvan, azt tovább kell „gördíteni” a fiatalok felé. Általában végzős fiatalokkal kezdjük el a nevelést és szinte az alapoktól újra oktatjuk nekik a műszaki, gépész és hűtéstechnikai ismereteket, hogy úgy lássák el a feladataikat, ahogyan a mi szakmánkban ez elvárható. Néha éveket fektetünk egy ember tudástárába, mire „önjáró” szerelőként bevételt termel a cégnek. De ha nincs befektetés, akkor abból nincs nyereség sem. Van egy nagyon jól kiépített, élő kapcsolattartási, támogatói rendszerünk is a gyárakkal. Oda-vissza kommunikálunk az általunk észrevett problémákról, illetve ők is az összes olyan műszaki információt átadják nekünk, ami csak lehetséges.

Az akkori vevőszolgálat átültetése egy szervizcsoportba nem okozott problémákat számotokra? Most hány fővel üzemeltek?

Most már 96-an vagyunk. A vevőszolgálat, mint önálló szervezeti egység működött a CLH Hűtés- és Klímatechnika Kft.-n belül, tehát már évek óta önelszámolók voltunk, ezért ez semmilyen változást nem hozott magával.

Sőt, öröm és büszkeség volt, hogy mindenki átjött velünk ebbe az új cégbe, tehát megmutatkozott a munkatársak lojalitása a cég felé.

Annak a rendszernek, amit mi kiépítettünk, része volt az a bizalmi tőke, amit csak stabil emberekkel és csapattal lehet megvalósítani. Nem véletlenül van nálunk egy vezető szerelői rendszer a csoportokban, akik a kapcsolattartást, mint külön szakmát gyakorolják, amit persze fejlesztünk is. Ezen a kommunikációs csatornán keresztül nagyon sok információ jön vissza, ami akár a hibáinkat, vagy az előnyeinket, akár az elvárásokat jól megfogalmazza felénk, és mi mindig arrafelé igazítjuk a vevőszolgálat működését, amit a piac elvár. Minél inkább tudunk segíteni a partnereknek, annál inkább ragaszkodnak hozzánk.

Egy szerviz tevékenységét hogyan mérik, miként értékelik az anyavállalatnál?

Az anyavállalat többféleképpen teszi ezt. Egyrészt méri a cég gazdasági tevékenységét, nyereségességét és működésének költségeit. Másrészt a kommunikációt, hogy milyen visszajelzéseket adunk akár a kivitelezésnek, a tervezőknek, vagy a gyáraknak. Nézik, hogy mit veszünk észre, mint probléma vagy milyen ötleteket adunk, milyen javaslatokat teszünk. Hála az égnek az anyavállalat figyelembe is veszi a visszajelzéseinket, javaslatainkat, hiszen ha mi olyasmit tapasztalunk, hogy valami hosszú távon nem éri meg, vagy nem jó ötlet, szakmailag nem tartható, akkor abban módosítanak a következő eladásoknál, tervezéseknél. Tehát nem csak gazdasági szempontból mérik egy vevőszolgálat, szerviz tevékenységét, hanem az is fontos, hogy milyen műszaki, szakmai hátteret tud adni az eladásokhoz, a tervezésekhez. A CLH egyik fő erőssége – azon kívül, hogy remek tervezői gárdával rendelkezik –, hogy van egy olyan háttércsapata is, amelyik az összes gyakorlati kérdésben tud információt, visszacsatolást adni, ez aztán fontos nem csak a CLH-nak, hanem a vevőnek is. És a piacon azt gondolom, hogy így lehet a leginkább előnyöket elérni.

Milyen paraméterek alapján ítélik meg a te személyes tevékenységedet?

Alapvetően műszaki pályáról jövök mérnök emberként, tehát az egyik elvárás velem szemben az, hogy szakmailag tudjam azt a színvonalat képviselni, amit a szerelői állomány, a műszaki előkészítőink, ajánlat adóink, alkatrész megrendelőink elvárnak. Tehát az egész szervezetnek, mint műszaki csapatnak a működését kell tudnom irányítani és kell szakmai döntéseket hoznom. A másik oldal pedig a vezetői képességek: mindent összetartani, az emberi, humán erőforrás kérdéseket megoldani, csapatépítést vezetni és mindezt gazdaságos keretek közé terelni. Mind a két elvárás nagyon fontos, de én azt látom, hogy leginkább a CLH Klímaszerviz Kft. megítélése a piacon az egyik legfontosabb visszacsatolás a tulajdonosok, az anyavállalat számára, hiszen ebből látszik, hogy mi mennyire vagyunk erősek. Azért az egyértelmű, hogy ekkora létszámmal a miénk az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb szerviz és vevőszolgálat a hűtés- és klímatechnika terén. Figyeljük persze a többi cég tevékenységét is, de azt gondolom, hogy már mi is tudunk diktálni bizonyos trendeket, magatartásokat. Ez pedig felelősséggel is jár, mert szakmailag is és kapcsolatkezelésben is példát kell mutatnunk. Tehát nem csak meglökni nehéz egy ilyen hajót, de mozgásban tartani sem könnyű.

Én amúgy egy nyugodtabb típus vagyok, szeretek az emberek értelmére hatni, inkább megbeszélés-párti vagyok. De nálam is vannak olyan határok, amelyeket nem illik átlépni, úgyhogy van egyfajta szigorúság is, pontosan azért, mert egy ekkora szervezetet már nem lehet fegyelmezetlenül irányítani, mert akkor nagyon nagy káosz lesz belőle.

Rólad, mint magánemberről, nagyon keveset tudunk. Hogyan él és mit tesz a szabadidejében egy szervizvezető? Otthon minden garanciális javítás idejében és jó minőségben van elvégezve?

Ez nagyjából igaz, mert mint műszaki ember, az otthoni készülékeket is rendben tartom, de nem vagyok annyira „megbolondulva”, hogy minden a műszaki témák körül forogjon az életemben. Szeretem az irodalmat, a művészeteket is. Szabadidőmben elég sokat sportolok, általában nekem ez stresszoldás és jól kikapcsol. Triatlonozok, futok, kerékpározok annak függvényében, hogy mit enged meg az időjárás. A sportolás az egészségnek is jót tesz és kikapcsolja azt a napi problématömeget, ami adott esetben ránk telepszik. Két fiam van, a nagyobbik 22, a kisebbik 16 éves és ők is társaim a sportolásban, bár a kisebbik fiamat inkább a küzdősportok érdeklik.

Egy ilyen beszélgetés a szaklapunk oldalain mindig lehetőséget kínál, hogy a gondolataidat üzenet formájában az olvasóinkhoz eljuttasd. Nos, mit üzennél a kollégáidnak?

Nekik első sorban köszönöm a munkájukat, hiszen a csapat 100%-osan nyújtotta egyrészről szakmailag azt, ami a tudástárában benne volt, másrészről pedig emberileg azt az összetartást és lojalitást, amit ez a társaság a legjobban tud. De az is biztos, hogy ennél gyengébbek nem lehetünk, vagyis igenis tanulni, fejlődni kell, hiszen egy generációs váltás, megújulás előtt állunk.

Ha jövőre ismét lehetőségünk lesz egy beszélgetésre, akkor mit mondanál? Mi az, amire büszke lennél, hogy ez is a te nevedhez fűződik?

Azt gondolom, hogy az én feladatom inkább a stratégia és nem a taktika. Én hosszú távon, 4-5 évre szoktam tervezni. Rövidebb távra viszont olyan fejlesztési vágyaim vannak, mint pl. az új modern informatikai rendszerhez való illeszkedésünk, a korszerű és innovatív eszközök alkalmazása a szakmai munkánkban. Tehát újabb, modernebb eszközök használatát szeretnénk bevezetni. Ha ez meg tudna valósulni, pozitív lenne a vevői visszacsatolás és a mi kollégáink is el tudnák ezt fogadni, meg tudnák érteni, hogy a következő évtizedekben ez lesz az útirány, ez lesz a jövőképünk, akkor megint egy olyan lépést tudnánk tenni, ami hosszú távon is kamatozhatna és nekünk ismét piaci előnyt hozhatna. De mindennél sokkal fontosabb, hogy ez a csapat maradjon egyben, növekedjen, és néha tudjunk egymással is foglalkozni, jusson egymásra is egy kis idő. Jó lenne akár év végén, akár jövő év elején egy kisebb csapatépítési tréning is, amire az utóbbi időkben elég kevés időnk volt.

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam