belépés / regisztráció
2020. november 30. hétfő
Aktuális lapszám

A Construma-Reneo 2014 tükrében a megújuló energiákról

2014. április 2-6. között rendezte meg a Hungexpo a Construma-Reneo 2014 kiállítást és konferencia sorozatot, mint az ország egyik legnagyobb építőipari és energetikai szakkiállítását.

 

Már a rendezvény előkészítésében is nagy szerepet kapott az energiahatékonyság és a megújuló energiák alkalmazásának képviselete. Számos szaktekintéllyel együtt választották ki a szervezők a konferenciák témaköreit. Ezek között szerepelt (a teljesség igénye nélkül): „A településenergetika lehetőségei”, „Öko-City Konferencia”, a „Magyar Mérnöki Kamara Szakmai Továbbképzése” és a „Megújuló energia hazai körkép 2014”. A konferenciákról elmondható, hogy a témák kiválasztása, az előadók felkészültsége méltó volt a kiemelt rendezvényhez, hiszen magas színvonalon mutatták be az aktualitásokat.

Ugyanakkor a szakmai napokon a szakemberek érdeklődése, és a hétvégén a lakossági látogatók megjelenése messze elmaradt még a korábbi évek szintjétől is.

Ezt már lehetett sejteni, amikor kiállítóként körülnéztünk a nyitáskor az „A” és „D” pavilonokban.

Az építőipar, az épületgépészet és megújuló energiapiac meghatározó, korábban piacvezető cégei is hiányoztak a kiállítók közül. A még kitartó néhány kiállítóval beszélgetve megfogalmazódott bennünk, hogy sokan talán a drága kiállítás, és az 5 nap komoly munka helyett inkább internetes kedvezmény-akciókkal próbálják a piaci jelenlétüket, forgalmukat biztosítani.

Szomorú látvány volt továbbá, hogy a nyitó nap konferencia előadásain 10-15 fő volt a hallgatóság és ez is folyamatosan cserélődött. Ezek alapján már örülhettünk, hogy április 4-én a Reneo konferencián a hallgatóság száma elérte a 40 főt. Megpróbáltuk a megújuló energia technológiák széles skáláját értékelni, a jelenlegi hazai helyzet technológiai fejlettsége, gazdasági viszonyai alapján.

Összességében elmondható, hogy a megújuló energiák technológiai fejlesztésében és a fajlagos költségek csökkentésében komoly előrelépések történtek. Ez utóbbi gazdasági tényezőt árnyalják a „rezsicsökkentés” intézkedései. Ezzel a fosszilis energiához viszonyított, és az annak kiváltásához szükséges megújuló energia alkalmazás beruházásának megtérülési ideje 20-30%-kal megnövekedett.

Ennek tükrében fontos, hogy a megújuló energia alkalmazásának legyen egy kiszámítható, egyenletes állami támogatása, akár egy alacsony kamatozású hitel konstrukcióval. E nélkül ugyanis irreális azt elvárni, hogy 2020-ra a korábbi NCST tervek a solar, geotermia, földhő tekintetében megvalósuljanak. A kiállításon is érzékelhető volt, hogy a társadalomban van elkötelezettség a megújuló energia alkalmazására, de a jelenlegi anyagi körülményeik alapján csak állami támogatás mellett gondolhatnak a korszerű, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő megújuló energiás technológiákra.

A helyzetet nem javítja pl. az sem, hogy a Magyar Energetika 2014. áprilisi számában, éppen a Construmára megjelent egy cikk, amelynek már a címe is kifogásolható: „Paksi bővítés vagy megújulók?”. Véleményünk szerint nem lehet szakmai alapon szembe állítani a két szakterületet és ezért a „vagy” helyett csak az „és” szerepelhet a címben és a köztudatban. A cikkben a megújuló technológiák értékeléséről olvashatunk sok általánosítással, konkrét projekt tapasztalatok nélkül, olyan energetikai szaktekintélytől, aki gyakorlatát a fosszilis energiák területén szerezte, de a megújuló energiák alkalmazásában projekt tapasztalata nincsen. Összefoglalva 2014 tavaszának kiállítási tapasztalatait, csak remélni tudjuk, hogy különösen az EU 2014- 2020 költségvetési időszak hazai gazdaságfejlesztési programjában az elmúlt évekhez képest nagyobb hangsúlyt és támogatást kap az energiahatékonyság és a megújuló energiák alkalmazása. Az ehhez szükséges szakmai irányelvek, szabványok elkészültek, a piac nyitott a megvalósításra.

DR. ÁDáM BéLA
ügyvezető, HGD Kft
alapító elnök, Mahősz

A szerzõ egyéb cikkei:

  Aktualitások a magyar hőszivattyús szakterületen
  Hőszivattyús szakmai konferencia 2016
  Hőszivattyús helyzetkép 2016 októberében
  Megújuló energia alkalmazásának helyzete 2015 elején
  A hőszivattyús technológia hazai alkalmazásának „eredményei” 2012-ben

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam