belépés / regisztráció
2020. december 5. szombat
Aktuális lapszám

A Budai Várhegyi Alagút története IV.

A Budai Várhegyi Alagút történetét kezdtük az alagút tervezésével, megépítésével, illetve megtudhattuk, hogyan rekonstruálták, alakították át a két világháború után. Szinte a kezdetektől gondot jelentett a vizesedés, amit csak igazán az 1960-as, 1970-es években próbáltak megoldani, hiszen a feladat nem volt egyszerű. További nagy problémát okozott a légszennyezettség is, amelyet, ahogy az a későbbi, utolsó részből is ki fog derülni, sajnos a mai napig nem sikerült megoldani.

 

Felújítás a ’60-as évek végén

1965-től erősödött az Alagút átnedvesedése, ezért feltárták és kibővítették a korábbi víztelenítő táróhálózatot. Ezek javítottak a vizesedési problémákon, de az alagútban az 5 cm vastag cementrabic sok helyen csúnyán foltosodott, majd levelesen levált, ami balesetveszélyt jelentett.

1967-től a víztelenítő vágatokat átépítették, felújították, sőt az alagút boltozata mellett és felett újabb, nagyobb tereket alakítottak ki, több helyen fekete szigeteléssel látták el a boltozatot a kőzet felől, és az ezek által összegyűjtött vizet a boltozatokon levezették.

1967 és 1970 között épült az alsó víztelenítő vágatból a felsőbe vezető lépcső felső lépcsőkarja. Ekkor épült a felső vízvágatból induló két harántvágat meghosszabbítása és keresztmetszetük felbővítése. Továbbá a felső víztelenítő vágat keresztmetszetének bővítése is ekkor készült (1. ábra).

1969-ben felújították a hídmesteri irodát és szociális helyiségeket.

1970-ben felmerült az Alagút teljes átépítése, kibővítése. Szóba került a meglévő boltozat védelmében (a forgalom zavartalan fenntartása mellett) új, nagyobb méretű, három vagy négy sávos alagút építése és az alagúttól északra új kétsávos alagút építése is.

Határozat született arról, hogy az elkövetkezendő években az Alagutat teljes körűen felújítják.

1970 szeptemberében a Bányászati Tervező Intézet (BÁTI) az alsó és felső víztelenítő vágatot összekötő akna falát és kőzetanyagát megvizsgálta és szakvélemény formájában rögzítette. A munkálatok során 12 darab akna kibélelését határozták el, tehát a továbbiakban a szálban álló kőzet nem lett látható.

1970 szeptemberében a BÁTI átfogó és részletes elemzést végzett az alagút állékonyságával és teherbírásával kapcsolatban. Innen és a pontos geodéziai felmérésekből tudjuk, hogy az alagút falvastagsága 73 és 125 cm között változik.

A környező márgából mintát vettek és meghatározták a talajmechanikai paramétereit. A novemberben elkészült részjelentés szerint a falazat 6x14x28-as méretű téglákból készült és a habarcs minősége jó volt, a tégla szilárdságát közelítette meg. A szerkesztés és számítás eredménye az volt, hogy az erő sehol sem okoz húzást a szelvényben. Majd 1967-70 között a BÁTI megbízást kapott a széleskörű vizsgálatokra, ami nem csak a vizesedés problémájára tért ki, hanem az állékonyságra is. Ugyanis a vizek fizikai és kémiai hatására az alagút falának szilárdsága csökkenni kezdett. Az elvégzett vizsgálatok szerint, bár az idők folyamán kiépített vízelvezető vágatok a boltozat támaszkodási lehetőségeit lecsökkentették, a falazatban húzófeszültség nem keletkezett. A szélső szálban a maximális húzófeszültség 29,2 kp/cm2, a téglák átlagos legkisebb folyási feszültsége pedig 115 kp/m2 volt, így a falazat a terheket a rugalmas tartományban közel négyszeres biztonsággal hordja. Tervezői javaslatra a falazat mögött, az északi oldalon lévő talptárókat biztosították, illetve a feleslegesnek ítélt üregeket tömedékelték.

1970/71-ben vizesedési vizsgálatokat végeztek. A BÁTI vizsgálatai szerint a vizek mélységi juvenilis jellegűek, ami többekben kétségeket ébresztett, hiszen ellentétes volt Szontagh Tamás korábbi megállapításaival.

1971 nyarán a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat a víztelenítő vágatokról víz és tektonikai adatokat gyűjtött a helyszínen, amelyet egy terven egyesítettek. E terv szerint számtalan helyen vizesedett az alagút 1967-ben, és a felméréskor (1970-ben) is. Több repedés is látható volt az Alagút falazatán és a kőzet dőlésirányát is számtalan helyen meghatározták. Komolyabb nedvesedéseket és elváltozásokat az alagút két bejáratának környezetében, a várfalak függőleges vetületéig észleltek. A

1972/73-ban készült teljes felújítás a Bányászati Aknamélyítő fővállalkozásában osztrák cég bevonásával, az alagút fél éves lezárásával tudott megvalósulni. A munkák 1973. január 8-án kezdődtek el. A nagy rekonstrukció során az Alagút belsejét vízzáró burkolattal látták el. Ennek során elsőnek a régi cementrabicot és az alagút falazatán belül az iránytörések korrigálására szolgáló kb. 15 cm vastag tégla falazatot levésték, majd műanyag gégecsőből karácsonyfa rendszerű szivárgó hálózatot építettek ki. E hálózat a téglafalazaton átszivárgó vizeket összegyűjtötte és a járdában végigmenő csőbe vezette. Az elhelyezett szivárgó hálózatra először 3 cm vastag torkréthabarcs réteget hordtak fel két lépcsőben Aliva 400, illetve 600 nagyteljesítményű géppel, majd erre ugyancsak két rétegben összesen 6 cm vastag rabichálóval erősített torkrétbeton került. Belső burkolatként 20/20 mm négyzetes fehér színű cseh gyártmányú üveg mozaik készült, az alagút teljes felületén a jobb esztétikai hatás és a tisztíthatóság miatt 12% kékszínű mozaikkal keverve. Az alagutat a fővárosiak elnevezték az ország legnagyobb fürdőszobájának.

Az 1973-as felújítás során a „Rákosi” címert az akkor hatályos népköztársasági címerre cserélték ki (2. ábra). Az 1973-as felújítás kitért a közvilágításra is. A középvonalban az eredetileg 35 db lámpával szemben 180 db. 500 W-os Novelectric „Opdral” típusú nátrium gőz lámpát helyeztek el átmenetes kiosztásban, nappal nagyobb, éjszaka kisebb teljesítménynyel, továbbra is külön nappali és éjszakai kapcsolásban. A megvilágítás a bejáratoknál 800 lux, míg belül 100 lux fényerejű lett. Üzemzavar esetén is legalább 50 lux áll rendelkezésre a kétirányú betáplálás miatt.

A felújítás és teljes lezárás során csillesín és 9 db mozgóállvány volt az alagútban. 6,5 hónapos lezárás után a felújítási munkálatok 1973. június 15-ére készültek el.

Minthogy a megnövekedett járműforgalom hatására erősen szennyeződött az alagút, az 1973. évi felújítást megelőzően az alagút levegőminőségének javítására is új terv készült. (A hetvenes évek elején már naponta 1500 autó közlekedett át rajta.) A terv kialakítását részletes elemzés és vizsgálat előzte meg, amelyben részt vett a Bányászati Kutató Intézet, a BME Áramlástani Tanszéke, majd a paraméterek meghatározásában a Budapesti Levegőtisztasági Bizottság Titkárság. Újból felmerült az alagút bővítésének az ötlete és a gyalogosok részére egy új, kisebb szelvényű alagút létesítésének lehetősége is. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a CO koncentráció elviselhető szinten tartása érdekében a légsebesség nem csökkenhet 2,0 m/másodperc alá. Ennek érdekében egy második szellőző gépház telepítésére került sor, a meglévőtől mintegy 74 m-re (a 225,09-es szelvény környezetébe) nyugati irányban (3. ábra). Ebben is két gép kapott helyet. Az új gépek tartalék jelleggel készültek, hogy ha a fő gép már nem képes a CO-értéket 100 ppm alatt tartani, akkor a 2600 m3/perc teljesítményű tartalék gép megfelelő irányú működtetésével növelni lehet a légsebességet és így csökkenteni az alagút levegőjének megtisztulási idejét. A levegő minőségét öt helyen CO-érzékelővel, a levegő mozgását két ponton Ventor légsebesség mérővel mérték, a kapcsolás ezek adatai alapján automatikusan történt. A nagyteljesítményű ventilátorok az alagút zajszintjét mindössze 2-3 dB értékkel növelték.

Az alsó víztelenítő vágat meghoszszabbítása az 1972/73-as felújítások során történt. Ekkor tervezett a BÁTI új díszrácsot az alsó víztelenítő vágat Clark Ádám téri és Alagút utcai kijáratához. Az előbbi egyszárnyú lett, míg utóbbi kétszárnyú. Ekkor épült meg a két víztelenítő vágat között a lépcső második (felső) karja.

Az 1976 májusában a BÁTI által készített terveken már látható az alsó vízvágat meghosszabbítása, jóval az Alagút nyugati kapuján túl. A folyosó egy merőleges iránytöréssel délnek fordul és az ott lévő támfalban végződik. Ma is látható kétszárnyú bejárati ajtaja. Ezen a terven már a 151-es szelvényben látható a ventilátorház, amely az alagút szellőztetése érdekében épült.

Mivel 1979. június 25-én délután egy díszítőkő leszakadt a keleti bejáratról és az útpályára zuhant, a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat sürgősen megbízta a Budapesti Műszaki Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszékét a kapuzatok kőelemeinek vizsgálatával és azokról szakvélemény készítésével. Ekkor a veszélyes köveket eltávolították, valamint részletes mérések készültek.

Az irodalomjegyzéket az utolsó rész végén tesszük közzé.


1. ábra. A felső víztelenítő vágat kijárata az Ellipse sétánynál napjainkban
2. ábra. Az Alagút Clark Ádám téri bejárata a ’70-es évek közepén
3. ábra. Régi ventilátor a szellőző gépházban 1973-ban (fent) Tartalék ventilátor kifúvó nyílásának építése 1973-ban (lent)

Szabó Balázs
okl. építőmérnök, statikus,
okl. mérnöktanár, egyetemi óraadó

A szerzõ egyéb cikkei:

  A Budai Vár rejtelmei X.
  A Budai Vár rejtelmei IX.
  A Budai Vár rejtelmei VIII.
  Domotika képzésfejlesztési megelőző kutatások
  A Budai Vár rejtelmei VII.
  A Budai Vár rejtelmei VI.

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam