belépés / regisztráció
2019. december 13. péntek
Aktuális lapszám

A Budai Vár rejtelmei X.

Az 1958-ban megalakult Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat többek közt azzal a céllal jött létre, hogy elérje a Várbarlang újbóli megnyitását. Annak ellenére, hogy a Teherelosztó szigorúan titkos volt, földalatti részlegeikben 1958-ban a Siemens (német nemzetiségű) képviselői is jártak lent. 1958-62 között a Sziklakórházat ismét bővítették, modernizálták. Akkor már 200 fekvőbeteg befogadására volt alkalmas.

 

1960-ban a Budapest Történeti Múzeum a barlangászok kitartásának köszönhetően a Szentháromság tér 2. épületben kis Barlangmúzeumot rendezett be, de a párás levegő és a tároló szekrények károsodása miatt ez néhány év után bezárt.

A várfalaknak a 60-as években végzett kiszabadítása, illetve láthatóvá tétele során az Uri utca 72. épület mögötti várfalszakaszban alakítottak ki légbeszívó nyílásokat a Teherelosztó számára, ezek ma is láthatók. A régi, „transzformátorháznak” álcázott légbeszívót elbontva, a falba réseket vágtak, amiket azután téglaoszlopokkal megtámasztottak. Így kialakult egy több hosszúkás cellából álló szabad felület. Ez egy nagy átmérőjű aknába torkollott, amelyet a -15 m-es szintről induló vészkijárati folyosó mellett vezettek le és kötöttek be a járatok rendszerébe. A szellőztető rendszer a teljesen frisslevegőstől az esetleges támadás esetén elrendelhető elzárkózáskor szükséges, teljesen a visszaszívott levegővel történő szellőztetésig mindenféle változatot lehetővé tett. A gépházban elhelyezett szellőztető berendezés három ventilátorral működött. A fő szellőztető ventilátor nyomta be a „friss” levegőt a helyiségekbe, ahonnan aztán egy második, visszaszívó ventilátor juttatta vissza a gépházba, onnan pedig vagy visszakeringtetésre vagy „kidobásra” került. A fő ventilátor előtt egy nagy keverő és regeneráló szekrény volt. Ennek a csappantyúkkal teljesen szabályozható bemenetéhez csatlakoztak a szabadból beszívott, illetve a helyiségekből visszaszívott levegő vezetékei. A ventilátor előtti levegőkezelő szekrényben történt a porszűrés, szükség esetén a levegő nedvességtartalmának kifagyasztása vagy pótlása, és télen a villamos energiával történő fűtése. A hatvanas évek közepén sikerült néhány amerikai, Chrysler gyártmányú helyi klímaberendezést beszerezni. Ezek a vezénylőterembe, a távközlő helyiségekbe és az alsó irodasorra kerültek, és főleg nyaranta jelentősen javították az itt dolgozók komfortérzetét. Vizes hűtésűek voltak, a hűtővizet a vízhálózatból kapták és a felmelegedett víz a csatornahálózatba folyt el. A vízvisszahűtés csak terjedelmes csőrendszer kiépítésével lett volna lehetséges. A szennyezett levegőt a harmadik, „kidobó” ventilátor szívta el a WC-kből, zuhanyozókból, a melegítőkonyhából és a gépházból. Ez a levegő az alsó liftaknában, valamint a -15-ös szinti folyosók alatt elhelyezett csatornákon át jutott el a ház udvarára felvezető, már említett függőleges kivezető aknához. A visszaszívott levegő rendszerében CO2-eltávolító és oxigénpótló berendezés nem volt, ami korlátozta volna az esetleges elzárkózás lehetséges időtartamát (1. ábra).

A Teherelosztó saját energiaszükségletét négy betáplálás biztosította, de ezek nem voltak függetlenek egymástól. Egy a Bugát utcából, egy az Elmű, Uri utcai pinceállomási trafójától, kettő az Állami Nyomdától érkezett, amelyek közül az egyik 380 V-os erősáramú kábel volt. Ehhez később még egy másik 380 V-os betáplálást is kiépítettek. Ezek kimaradásának esetére 2 db dízelgenerátor is készenlétben állt, ezenkívül az üzemirányítás létfontosságú berendezéseit nagy kapacitású akkumulátor telepekről is lehetett működtetni. Tehát hétszeres biztosítással üzemelt a létesítmény. A -15-ös szinten elhelyezett telepek nyitott üvegedényű, savas akkumulátorok voltak. Az üzem, illetve a töltés során felszabaduló savgőzöket külön elszívó berendezés távolította el és a ház tetőzete felett végződő, saválló eternit-csővezetéken át nyomta ki a légkörbe (2. ábra).

A létesítmény világítása 220 V-os váltakozó feszültségről üzemelt. A világítótestek a munkahelyiségekben fénycsövek, a folyosókon izzólámpák voltak. A fontosabb helyiségekben volt kis teljesítményű, az eligazodást segítő 110 V egyenfeszültségű, az egyik akkumulátortelepről táplált vészvilágítás is. A létesítmény vízellátása a Vízművek hálózatáról történt. A keletkezett szennyvíz a létesítmény legmélyebb pontján lévő tartályban gyűlt össze, onnan automatikus működésű szivattyú nyomta át a gépházba, az ott elhelyezett szennyvízszivattyú pedig az Uri utcai közcsatornába emelte át.

A legelső időkben az üzem-előkészítés és az elszámolás eszközei egyszerű sématáblák és tekerős kis számológépek voltak. Az akkori „számítástechnika” nem volt alkalmas a villamosenergia-rendszer különböző üzemállapotainak gyors elemzésére. Nagy előrelépés volt, amikor a ’60-as évek elején a nagy trezorteremben létrehozták az ún. kismintát. Ennek a lényege, hogy az országos villamosenergia-rendszer kis modelljét felépítve azon vizsgálhatták a teljesítményt. A kismintát a 60-as évek közepéig használták, amikor a számítástechnika új eszközei lehetővé tették a villamosenergia-rendszer működésének számítógépen történő vizsgálatát. Ehhez kapcsolódóan a kis trezorteremben helyezték el a lyukszalagos számítógépet, amely olyan hangos volt, hogy az egész szobát hangszigetelni kellett. Ebben az időben még a Nehézipari Minisztériumban egy Eliot 803 lyukszalagos számítógép is volt, amelyen 30 percig futott a terheléselosztási program. Ez ma már néhány másodperc. Ebben az időben a Nehézipari Minisztérium ügyeletese is folyamatosan jelen volt a létesítményben. Ugyancsak a ’60-as évek elején jelent meg hasonló külföldi műszerek alapján, az ún. tolóléces menetrend szerkesztő, amely a gazdaságos teherelosztás számítására, az erőművek másnapi menetrendjének tervezésére szolgált. Az erőművekre jellemző, hogy a megtermelt energia költsége attól is függ, milyen teljesítménnyel működik az erőmű. Az erőművek úgynevezett növekményköltség görbéinek alapján meghatározható, hogy az együttműködő erőművek között hogyan kell elosztani a terhelést, hogy a megtermelt villany összességében a legolcsóbb legyen. A dr. Potecz Béla által tervezett analóg készülék ezt a számítást egyszerűsítette le mind az üzem-előkészítés, mind a diszpécserek számára (3. ábra).

1961. április 30-án a Hazafias Népfront I. kerületi bizottságának segítségével a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat ismét megnyitotta az átalakított, de ugyanott létesített Barlangtani Múzeumot. A Barátosi József által összefogott igen lelkes barlangkutató gárda szép sikere volt ez az esemény, amelynek során valóban poraiból kellett feltámasztani az egykori közkedvelt múzeumot. A kiállítás része volt a helyiségeket kölcsönző Budapesti Történeti Múzeumnak, és a látogatók annak megtekintésével együtt jutottak le a barlangtani részleghez. 1962-ben további 400 méteres szakaszt csatoltak a már megnyitottakhoz, ezeket 1963 második félévében már több mint ezren látogatták. A Budai Vár alatt húzódó öt kilométeres szakasz jelentős részét is sikerült az érdeklődő nagyközönség számára hozzáférhetővé tenni.

Az Uri utca 72. ingatlan a Magyar Nemzeti Bank tulajdonából hivatalosan mindössze 1963-ban került át a Magyar Állam kezébe, az Erőmű Tröszt kezelésében. A 60-as évek elején már csak egy portásnő ült a földszinti, utcai ablakos helyiségben, szigorúan őrizve a bejáratot. Bent viszont családias volt a hangulat. Többen a házban laktak, de a föld alatt dolgozók is szerették ezt a munkahelyet. Szerettek lent dolgozni, mivel nyugalom volt, ide sosem tévedt váratlanul látogató főnök, hiszen mire leért, már azt látta, amit szabály szerint kellett. A valaha lent szolgálatot teljesítők elmondásai alapján jó volt reggelente, vagy ebédszünetben végre kijönni a napfényre. A ház udvarán asztaliteniszezésre volt lehetőség, a pihenőket többen itt töltötték. A ház földszintjéről az emeletre vezető lépcső alatt volt az étkezde bejárata. Szűkössége miatt csak három asztal fért el benne, így csak tíz ember tudott egyszerre ebédelni.

Sokan emlékezhetnek arra, hogy az MTV „Riporter kerestetik” című vetélkedőjének döntőjében a televízió nézői is szavazhattak: a nekik legjobban tetsző jelöltnél a játékvezető felszólítására fölkapcsolták a villanyt, bekapcsolták a rezsót, bedugták a vasalót. A zsűri a fogyasztás növekedéséből állapította meg, melyik játékosra szavaztak többen. Ezeket a méréseket itt, a Teherelosztóban végezték és ez alapján született meg a győztes. (A fogyasztást persze akkor sem lehetett közvetlenül mérni, de az importált elektromos áram mennyiségének változása megfelelően jelezte ezt.)

A létesítményben a -15-ös szinten lévő lifthez vezető íves folyosó falain folyamatosan vízszivárgás nyomai voltak láthatók. Számtalanszor, különböző technológiákkal próbálták a víz útját állni, kevés sikerrel. A kritikus helyeken már ólomlemezes szigeteléssel is próbálkoztak (!), ami az egyik legmegbízhatóbb és leghosszabb élettartamú szigetelések közé tartozik, mivel nem korrodál, könnyen alakítható, de a nedvesedés a kijavított területeket megkerülte és mindig előtört valahol. A visszaemlékezések szerint a szivárgás akkor szűnt meg, amikor a Vízművek egyik dolgozója megízlelve a csöpögő vizet felkiáltott: „Hiszen ez a mi vizünk!” és ezután megtalálták a ház előtt elrepedt nyomócsövet.

Ha jó hangulatban folyt is a munka a föld alatt, a Teherelosztó nem volt egy szanatórium. Az ott dolgozók 20 %-os egészségügyi pótlékot kaptak. Szórványosan fordultak elő huzat- és szembántalmak, a szűk folyosókat, az ablaktalan irodákat nehezen viselték, éveken keresztül klausztrofóbiára vagy hipochondriára voltak hajlamosak. A mindennapos folyamatos tartózkodásra a földalatti körülmények hosszú távon nem feleltek meg.

A Budai Vár többi részén lévő barlangpincékben 1964-ben befejeződtek a világítás kiépítésének munkálatai, de azok sajnos hamarosan tönkrementek.

Ebben az időben a korszerű hadászati céloknak a barlangpince-rendszer már nem felelt meg, és egyre kevesebb pénz jutott a karbantartására. Ekkoriban kalandvágyó fiatalok, csavargók, nem egy esetben bűnözők járták csak a járatait.

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm Benda Judit, Csányi Erika, Eipl András, Hajnal Géza, Kalapács Zsolt, Kuczogi Zsuzsanna, Leel–Őssy Szabolcs, Salem Georges Nehme, Steyer Ferenc, Tatai Gábor, Török Ákos, Zádor Judit és Viemann Zsolt önzetlen segítségét.

Irodalomjegyzék

Arányi Lajos: Általános jelentés a pestmegyei pilisi és váczi járások egyes községeiben kutatott műemléki (nemkülönben egyéb régészeti) adatok dolgában. Archaeologiai Közlemények, 1877. XI. kötet 2. szám. 5.

Arányi Lajos: Monográfia Budáról, melyben a földalatti Várral is részletesen foglalkozott (1877 körül írt, kiadatlan, elveszett kézirat) (A Mai Nap 1927. 03.18. számában Dőry Pál a Budai Vár titkai című írásban is tesz róla említést).

Benda Judit: A kereskedelem épületei a középkori Budán I. Kalmárboltok, Budapest régiségei (Budrég) 42-43., 2009-2010.

Bertalan Vilmosné - H. Gyürky Katalin: Középkori útrendszer kutatása a budai várnegyed területén. Budapest Régiségei (Budrég) 21., 1964.

Bertalan Vilmosné: Országház utca 16. szám. Budapest Régiségei (Budrég) 19., 1959. 306.

B. Benkhard Lilla – Mentényi Klára: A Kőszeg Rajnis utca 3. lakóház kutatása, Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére. Budapest, 2004. 109-132.

Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig, Akadémiai kiadó, 1978.

Borsos Béla – Zádor Mihály – Sódor Lajos: Budapest építészettörténete, városképei és műemlékei, Budapest 1959. Műszaki Könyvkiadó

Burken: Készítette a Budavári Önkormányzat és a Duna-Ipoly Nemzeti Park megbízásából a Burken Kft. 2011-ben. (Hozzáférhető: www.dinpi.hu/_user/browser/File/budai_var_barlang/A Budai Vár-barlang áttekintő térképe.pdf.)

Czagány István, Holl Imre (É.M. Középülettervező Vállalat): I ker. Tárnok utca 5. tudományos dokumentációja, 1955-1957 (őrzési helye: Budapesti Történeti Múzeum (BTM), Középkori Osztály, Rajztár).

Czagány István: A budavári Uri utca 31. sz. gótikus palota tudományos vizsgálata és rekonstrukciós helyreállítása. Budapest régiségei (Budrég) 19., 1959. 380.

F. Dózsa Katalin: Az utolsó magyar királykoronázás képei, BTM 1996.

Evlia Cselebi: Magyarországi utazásai 1660-1664. MTA Budapest, 1904. 244.

Farkas Dávid – Hajnal Géza – Havasi Attila – Leél Őssy Szabolcs – Szabó Balázs – Török Zsolt – Zádor Judit 2011: A Budai Vár-barlangra vonatkozó tudományos és történeti ismeretek összegzése. Budapest, 2011. 111. (hozzáférhető: www.dinpi.hu/_user/browser/File/budai_var_barlang/A Budai Vár-barlangra vonatkozó tudományos és történeti ismeretek összegzése.pdf).

Georgius Agricola: Tizenkét könyv a bányászatról és a kohászatról, 1556. 125-126.

Gerevich: Gótikus házak Budán. Budapest Régiségei (Budrég) 15., 1950. 164.

Gerő Győző: Budapest, I. Vár, Fortuna utca 12. sz. ház feltárásának dokumentációs anyaga. BTM, 1957. (Őrzési helye: BTM, Középkori Osztály, Rajztár.)

Gerő Győző: Úri utca 4. Budapest Régiségei (Budrég) 20., 1963. 507.

Gerő Győző: A budai Vár házainak 1959. évi műemléki kutatásai, Uri utca 26-28. Budapest régiségei (Budrég) 20., 1963. 514- 519.

B. Horváth Alice: Budapest, I. Országház utca 16. tudományos dokumentációja, 1983. 11. (Őrzési helye: BTM Középkori Osztály Rajztár.)

Hajnal Géza: A budai Várhegy hidrogeológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 18.

Havasi Attila: A Budai Vár-barlangot ábrázoló térképek összehasonlító elemzése (diplomamunka) ELTE, 2012.

Kadić Ottorkár: Beszámoló a várbeli pincebarlangok kutatásáról. Barlangvilág, 3. kötet, 1 füzet 1933.

Kadić Ottorkár: A Várhegyi-barlang feltárásának története. Természettudományi Közlöny, 71. kötet, 8. sz. 1939. VIII. 482.

Kadić Ottorkár: Várhegyi barlangpincék. Magyar Építőművészet, 1941.04. 92-93.

Kadić Ottorkár: A Budavári barlangpincék, A várhegyi barlang és a barlangtani gyűjtemény ismertetése. Budapest, 1942. 15.

Kadić Ottokár: A Kárpáti Medence barlangjai. Budapest, 1952. (Publikálatlan kézirat, őrzési helye: Magyar Földtani Intézet.)

Kopecskó Katalin: Építőmérnöki kémia (egyetemi jegyzet) http://www.doksi.hu/get.php?lid=9358 (letöltve: 2013. október 9.)

Cs. Lengyel Beatrix: Budapest ostroma. Széchenyi Viktor gróf feljegyzései, 1944. december 24.-1945. február 12. Tanulmányok Budapest Múltjából (TBM) 24. 1991. 175-231.

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma (1848-1945) Tanulmányok Budapest Múltjából (TBM) 31. 1988. 197-224.

Lócsy Erzsébet: Középkori telekviszonyok a budai várnegyedben I. Budapest régiségei (Budrég) 21., 1964. 191-206. és Lócsy Erzsébet: XIII. századi város és XIV. századi városrendezés nyomai a budai várnegyedben. Településtudományi Közlemények 106-113.

Lukács: Kőszeg, Rajnis utca 5. lakóház. Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai) 9. Budapest, 1984. 546.

Schafarzik Ferenc: A budai Várhegyben talált pisolith-telepről. Földtani Értesítő, 1882.

Dr. Pataki Vidor: A budai Vár középkori helyrajza, Budapest Régiségei (Budrég) 15. Budapest, 1950. Fővárosi Múzeum Kiadása 248.

Schafarzik Ferenc: A budai Várhegyben talált pisolith-telepről. Földtani Értesítő, 1882.

Szabó Balázs: „Budai Vár és várlejtők fejlesztési koncepcióvázlata” című tervezési munkából (megbízó a Közti Zrt.) Teljes terjedelmében hozzáférhető: http://epiteszforum.hu/node/20116. Készült többek között Kadić leírásai és a Bene - Kovács - Megnyánszky: Város a Vár alatt (Budapest, 1998.) alapján.

Szabó Balázs: A budai Vár barlangpincéinek kialakulása, kialakítása és vizsgálata a 13. századi (első) telekosztás tükrében. Budapest Régiségei (Budrég) XLV. 2012. 195-240.

Szabó Balázs: A budavári barlangpincék kialakításának oka és eddigi funkcióinak vizsgálata a 13. századi (első) telekosztás tükrében Mérnökgeológia-Kőzetmechanika 2013. (konferencia kiadvány) 241-276.

Szontágh Tamás: A budai várhegyi Alagút hidrogeológia viszonyai – Jelentés a Várhegyi Alagút vizesedésének okairól. Budapest, 1908.

Szontágh Tamás: A budai várhegyi Alagút vízmentesítése és gyökeres helyreállítása (második jelentés) Budapest, 1909.

VÁTI: A budai Vár pincei és földszinti alaprajzai 1984 alapján (megbízó: Fővárosi Tanács VB. Műemlék fel., őrzési helye: Budapesti Fővárosi Levéltár (3-84-1548) (Törzsszám: 6359).)

Végh András: Buda város középkori helyrajza I. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2006. 27.

Végh András: Buda város középkori helyrajza II. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2006.

Végh András: Buda város középkori helyrajza, telekosztás és térszervezés egy alapított városban. Urbs 4, 2009. 35–49.

Weidinger György - Horler Ferenc: A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai. Tanulmányok Budapest Múltjából (TBM) 11., 1956. 29-32. és térképmellékletek a kötet végén.

Zádor Judit: Pince veszélyelhárítás a budai Várban az 1880-1890-es években. Levéltári kutatás, 1994 (kézirat).

Zádor Judit: Pincekutatás az Országház utcában. Budapest Régiségei (Budrég) 32., 1998

Zolnay László: Az elátkozott Buda - Buda aranykora. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982. 52-53.

***

1. ábra. A Teherelosztó szellőző gépházának felső szintje
2. ábra. Az Uri utca 72. egyik kapcsolószekrénye
3. ábra. A tolóléc az Országos vezénylőteremből

Szabó Balázs
okl. építőmérnök, statikus,
okl. mérnöktanár, egyetemi óraadó

A szerzõ egyéb cikkei:

  A Budai Vár rejtelmei IX.
  A Budai Vár rejtelmei VIII.
  Domotika képzésfejlesztési megelőző kutatások
  A Budai Vár rejtelmei VII.
  A Budai Vár rejtelmei VI.
  A Budai Vár rejtelmei V.

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam