belépés / regisztráció
2020. december 5. szombat
Aktuális lapszám

A Budai Vár rejtelmei VII.

A Budai Vár alatt a háború közeledtével az építkezések először kis intenzitással és lassan, majd egyre nagyobb területet érintve, egyre gyorsabban folytak. Volumenük a háború kitörésével ugrott meg jelentősen. Az idegenforgalom számára kitakarított járatok összekötése, megerősítése végső soron polgári védelmi és honvédelmi célokat szolgált, és azokkal egy időben teljesen mesterséges szakaszokat is építettek.

 

Később, a háború során teljesen megszüntették az idegenforgalmat, és az addig turistáknak bemutatott egyes termeket sok esetben teljesen átalakították (pl. szükségkórházat létesítettek bennük).

Már 1935 elején jelentette a hírszerzés (a német hadvezetés lépéseinek ismeretében), hogy valószínűleg háborús helyzet fog kialakulni. Mivel ekkor a Budai Vár volt a kormányzati negyed, itt – vagy a közvetlen közelében – székelt minden vezetési funkciót ellátó intézmény. Felismerve a barlangok légvédelmi jelentőségét Kadić felhívta a figyelmet az üregek földtani, légvédelmi és idegenforgalmi jelentőségére. Megállapította azonban, hogy a várbeli „török pincék” leginkább barlangtani szempontból érdekesek.

1935-ben Kadić Ottokárt bízták meg a barlangpincék légvédelmi szempontból való feltárásával és kiépítésével. A Honvédelmi Minisztérium emellett a vár (azaz a kormányzói negyed) alatt járatok építését és óvóhellyé való kialakítását rendelte el. Ilyen módon tehát, az idegenforgalmi kiépítéssel párhuzamosan megkezdődött a barlangpincék légvédelmi célú rendezése is. Az addig különálló üregeket az utcák alatt egybenyitották, bővítették, falakkal erősítették meg, aljzatukat lebetonozták, csatornarendszert építettek ki konyhákkal, zuhanyzókkal, WC-csoportokkal. Minden intézmény megközelíthetővé vált a föld alatt. A vár alatti barlangpincékben az építkezés 1937-ben kezdődött, amikor a barlangokat összekapcsolták az Országház utca alatt sorakozó kitakarított barlangpincékkel, a Belügyminisztériumtól a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumon és Pénzügyminisztériumon keresztül a bejárható rendszerek összterülete kb. 15.000 m2–re bővült, hosszuk megközelítette a 4 kilométert.

1935-36-ban a honvédelmi miniszter rendelete értelmében elkezdődött egy nemrég a nagyközönség számára is ismertté vált, valaha szigorúan titkos, nagyméretű, teljesen mesterséges, speciális erődítési létesítmény kiépítése a várhegy déli része, a Palota alá benyúlva. Ez nem érintette a várbarlangot, sokkal mélyebbre épült, mint ahol természetes üregek voltak. Szervesen kapcsolódott a Budavári Alagúthoz, annak oldaltárnáját és a Szent György térre felvezető aknáját felhasználva épült ki. Ez az objektum a Dísz tértől, illetve a Budavári Alagúttól is délre helyezkedik el, a felszínhez képest általában nagy mélységben. Összesen 173 munkahelyet (asztalt) alakítottak ki ekkor a létesítményben. A kormányzati, minisztériumi szervek használták a II. világháború alatt.

Ugyancsak a világháború előtti fegyverkezési időszakban, 1936 végén több titkos építkezés is zajlott a várban. Többek között a Magyar Nemzeti Bank is utasítást kapott, hogy a várban kell védett létesítményt kialakítania, hogy háborús események között is működőképes legyen, vezetősége és családtagjaik védelmet kapjanak, le tudja bonyolítani bankjegyforgalmát és értékeinek egy részét itt helyezhesse el. Ehhez megfelelő épületet kellett keresnie. Kadić Ottokárt kérték fel a megfelelő épület (és alatta átalakításra alkalmas barlangpince) megtalálására. Ő a vár északi részén, az Uri utca utolsó házát (72. sz.) javasolta. Az épület alatt igen nagyméretű, kb. 326 m2 kiterjedésű sziklapince helyezkedett el 5 kürtővel (1. ábra).

1936-ban Báró Zichy Erzsébettől az igen tekintélyes méretű, az Uri utca, a Nándor (ma Kapisztrán) tér és a gróf Bethlen István bástyasétány (ma Tóth Árpád sétány) által határolt 781 négyzetméteren fekvő, XVIII. század végén épült értékes házat a bank az épületet teljes titoktartás mellett (az igazgatóhelyettes nevére íratva) meg is vette.

A természetes barlangokban és azok alatt egy óvóhely kiépítését el is kezdték, ezt teljes titoktartás mellett a Bank Műszaki Hivatalának vezetője, báró Reichlin Meldegg Tibor és Kadić irányította. A titkosítás miatt még a járandóságokat is ők vették fel a bank pénztárából és fizették ki személyesen a munkásoknak. A földalatti objektumban helyet kapott az ország aranytartaléka és a Szent Korona elhelyezésére két terem is. Ezek egyben értéktárolók is voltak. Itt helyezték el a pénz-, deviza- és nemesfémtartalékokat. A felsőbb szinteket a barlangokból alakították ki, míg az alsókat mesterségesen márgába.

A kivitelezés éjjel-nappal, három műszakban folyt. Általában 15-20 munkás dolgozott egyszerre. A munkák a földszinten kezdődtek meg. Az egyik földszinti helyiséget átalakították és a felső lift induló állomását oda helyezték, ami a 15 méteres mélységbe szállította az utasokat és a terheket (2. ábra). A több száz éves, pincéből induló, barlangba vezető lépcsőt átépítették, felújították. A barlangpincékbe vasbeton szerkezeteket (dobozokat) építettek. A korabeli térképen jól látható öt függőleges légaknát és kutat eltömedékelték, lefalazták. A zökkenőmentes ki- és bejárásra és a teherforgalom lebonyolítására egy garázsbejárót nyitottak az épület északi homlokzatán. Ezt az építkezés után eredeti állapotára visszaállították. A tervezők igyekeztek a földalatti építkezéseket minél inkább az épület alá koncentrálni. A barlangszintről (ez 15 méterrel a felszín alatt helyezkedett el) indult a második lift, ami a 30 méter mélységben lévő szintre járt. A 15 m-es szinten lévő folyosó végén épült egy vészkijárat a várfalon kívül húzódó Lovas útra. Ez a ki- és bejárat szolgált a légbeszívásra is, amelyet kívülről álcáztak. Az óvóhely ivóvízellátásának egyik bekötése is a folyosó betonburkolatában nyert elhelyezést és a mai napig is működőképes, nyomás alatt van. A vészfolyosóból nyílóan – a Tóth Árpád sétány alatt – építettek még egy nagyméretű, patkó alakú, ugyancsak szűk folyosót, amely a várfal tövéből egy ún. szárazkútból szívta be gázveszély esetén a belső túlnyomás fenntartásához szükséges levegőtöbbletet. A biztonság maximális kielégítése érdekében az óvóhelynek nem csak egy vészkijáratot terveztek, hanem egy másik, veszély esetén használható kijáratot is. A Belügyminisztérium épületéhez (ma MTA székház) vezetett és így az ún. Nagy Labirintust is meg lehetett közelíteni egy, a boltozatos folyosó végén található csigalépcső segítségével. Ez a csigalépcső közvetlenül a Belügyminisztérium óvóhelyéhez (a háború után az I. kerületi, föld alatt elhelyezkedő polgári védelem vezetési pontjához) csatlakozott. Kadić Ottokár lelkes és kitartó munkájának gyümölcseként fontos felfedezést tehetett itt: 1,5 m vastag kavicsos rétegben olyan márgába bevágódott őspatak medret, őskori elefánt és orrszarvú csontvázakat és kezdetlegesen megmunkált emberi szerszámokat talált, amelyek a paleolit korból származhatnak. Ezeket a leleteket Vértes László az általa felfedezett vértesszőlősi előemberrel egykorúnak azonosította. Tehát az Uri utca alatti felfedezés a világ egyik legrégebbi – közel félmillió éves – emberi lelőhelyei közé sorolható.

A 15 m-es szint befejezése előtt már szóba került, hogy e helyiségek nem lesznek elegendőek a teljes apparátusnak, és a különböző forrásokból kapott hírek szerint a modern fegyverek ellen az óvóhely védőképessége sem teljesen megfelelő. Ezért a bank vezetősége 1940-ben úgy döntött, hogy mélyebben egy nagy befogadóképességű háromszintes termet alakíttat ki. A 19 méteren fekvő (a régi Belügyminisztériumhoz vezető vészkijárati) folyosóból egy lépcsőházat építettek, amely az alsó nagy teremhez vezetett. Nem tévedés: van egy 5 szintes 19 méteres mélységből 33 méter mélyre vezető lépcsőház éppen a Magdolna torony alatt.

Ezután a kivitelezés egy fontos állomásához érkezett. Megkezdődött a 30 m-es szintek építése az érintetlen anyaföldbe, azaz budai márgába, amely önmagában állékony, de bolygatás, levegő és víz hatására az eredetileg kékesszürke színe sárgára változik és szilárdsága felére, harmadára csökken, mállani kezd. Ez a folyamat gyorsan lejátszódik, és bekövetkezhet a legrosszabb. Igen sok kisebb-nagyobb omlás okozott gondot a munkában.

A legalsó szintek talajmechanikai, statikai számításait a Műegyetemen készítették el. A számítások maximálisan 10 méteres fesztávolságot engedtek és ugyanekkora magasságot, amelyből a szerkezeti vastagság és a szellőzőcsatornák teret foglalnak el. A teremnek ellenboltozatot is terveztek az alulról érkező nyomások miatt. Az eredmények nem meglepőek: a budavári nagy közúti alagút méretei is kísértetiesen hasonlóak.

A kivitelezés robbantásos technológiával folyt és a terem végleges formájában 8,64 méter széles és 43 méter hosszú lett. Reichlin fia – aki gyermekkorában végignézte az építkezést, és ott is lakott a házban családjával – elmondta, hogy ő még látta a felállványozott termet, amely misztikus látvány volt az akkori modern kis elektromos lámpásokkal kivilágítva. A kialakult nagy termet két vasbeton födémmel három 2,7 méter belmagasságú (a legfelső szintnél boltozatosan) szintre osztották. Így a legalsó szint éppen 33 méter mélyre került az utcaszint alá.

Ennél is néhány deciméterrel mélyebbre, kicsit odébb helyezték el – a várfal felé, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületének sarka alá – a gépház alsó szintjét (3. ábra). A gépház kétszintes lett, és galériásan van építve. Ide, a legnagyobb biztonságot nyújtó helyekre kerültek a szellőztető berendezések, a fűtő és hűtőberendezések és a dízelgenerátorok. A dízelmotorok akkor még nagy lendkerekes, egyhengeres motorok voltak, amelyek üzemanyag ellátására több hétre elegendő gázolajtartalékot halmoztak fel a legalsó szinten – egy fallal a gépházból elválasztott helyiségben – két emelet magas acéltartályokban. A motorok égéstermék elvezetése az épület fedélszékén keresztül történt. Ez, és az üzemanyag feltöltő nyílás a mai napig is látható az épület északi homlokzatának közepén, a volt gépkocsibejáró helyén, derékmagasságban. Az összes közműkábelt és csövet a védelem miatt a falakba süllyesztve, beépítve alakították ki.

Az igen nagy problémát jelentő, feltűnés nélküli törmelékelszállítás orvoslására úgy döntöttek, hogy a szomszéd ház pincéjébe áttörve helyezik el a törmelék egy részét. Akkor még a 70-es szám pincéje eredeti formájában (mészkőpaplan padlózattal, téglafalakkal és téglaboltozattal) volt.

Végül 1941 szeptemberére kialakult egy 1534 m2 alapterületű, majd 450 m hosszú folyosó és óvóhelyrendszer az épület alatt, amit több mint három év alatt sikerült kivitelezni.

A bank a befejezés után úgy döntött, hogy az ingatlant a nevére íratja.

A forráslistát és a köszönetnyilvánítást az utolsó rész végén tesszük közzé.

(Folytatjuk)

***

1. ábra. Az Uri utca 72. szám alatti barlangokból kialakított egyik tér
2. ábra. A felső lift alsó állomásához vezető folyosó
3. ábra. A gépház a létesítmény legalsó részén
Az Uri utca 72. szám előtt, az utca alatt húzódó eredeti barlangok

Szabó Balázs
okl. építőmérnök, statikus,
okl. mérnöktanár, egyetemi óraadó

A szerzõ egyéb cikkei:

  A Budai Vár rejtelmei X.
  A Budai Vár rejtelmei IX.
  A Budai Vár rejtelmei VIII.
  Domotika képzésfejlesztési megelőző kutatások
  A Budai Vár rejtelmei VI.
  A Budai Vár rejtelmei V.

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam