belépés / regisztráció
2021. március 6. szombat
Aktuális lapszám

31. HKVSZ Szervizkonferencia

Nagy készülődés előzte meg a 31. Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének Szervizkonferenciáját november végén Velencén, ugyanis miután ezen a rendezvényen már nem lehetett F-gáz kreditpontot gyűjteni, többen azt várták, hogy vissza fog esni a részvételi szám.

 

A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság ugyanis teljes mértékben átalakította a szakmai továbbképzés és monitorozás rendszerét, és megszüntette ezen a rendezvényen is a kreditpontok megszerzésének lehetőségét. „Sokan úgy vélték, hogy ennek hiányában a Szervizkonferencia népszerűsége nagyságrendekkel fog csökkeni. A mostani rendezvényünk közel 250 fős látogatói száma szerencsére csattanós választ adott a kétkedőknek, és ezzel a HKVSZ bebizonyította, hogy nívós, érdekes előadások szervezésével, a kiállító partnerek által biztosított szakmai, baráti, üzleti megbeszélések lehetőségével igenis számítani lehet a tagság érdeklődésére.” – reagált a történtekre bevezetőjében Marton Károly, a szövetség elnöke.

A konferencia három napján hat nagy szakmai témakört dolgoztak fel a konferenciára látogatók. A szervezők arra is törekedtek, hogy a rendkívül gazdag szakmai programok mellett a résztvevők a Velence Resort & Spa Hotel által nyújtott kényelmi, wellness szolgáltatásait is igénybe vehessék.


Berzy Judit,
marketing szervező

Mennyire vagy elégedett a rendezvénnyel?

Teljes mértékben. A létszám minden képzeletet felülmúlt, összességében már a 250 főnél tartunk. Ez azért nagyon jó, mert a tavalyi volt a jubileumi 30. alkalom és még azon sem voltak ennyien.

Hogyan alakult az elmúlt évekhez képest a HKVSZ taglétszáma?

A létszám pozitív és negatív irányban is alakult. Nagyon sok új belépőnk lett, és sajnos több tagunk is kilépett a vállalkozásuk megszűnése miatt. Viszont az új belépőkkel együtt a létszám lényegesen nem változott, jelenleg kb. 290-300 tagunk van.

Nagyon érdekes témaköröket válogattatok össze. Ki volt a felelős a programokért?

Minden egyes szekciót egy-egy elnökségi tag, vagy regionális vezető fogott össze szakmailag. Az előadás koordinációt pedig lényegében együtt végeztük, tehát összességében minden csapatmunka volt.

 

Várkonyi Nándor,
főtitkár

Milyen tematikával van felépítve a mai rendezvény?

Az első napi fórum általános jellegű problémákat elemző előadásain kívül a csütörtöki és pénteki párhuzamos szekciókban a telepített hűtőberendezések, légtechnika, a járműklíma szakosztály is tart szekciót. Majd következik az alternatív energiaforrásokat használó hűtőberendezések szekciója, illetve a háztartási hűtőberendezéseké. Tehát gyakorlatilag lefedjük a teljes HKVSZ palettát.

Most a sikeres rendezvény után jöhet a pihenés?

Sohasem lehet hátra dőlni, ugyanis a háttérben olyan rendeletmódosítások vannak, amelyek igen érzékenyen érintik a szakmát. Most pl. egy nyilatkozatot, egy kiáltványt fogalmaztunk meg, amit itt írtunk alá.

Év végével lehet egy gyors számadást készíteni. Az egész évi szövetségi tevékenységgel elégedett vagy?

Nem. Azért nem, mert a körülmények folyamatosan változtak, állandóan tüzet kellett oltani, egy bizonytalan jogszabályi környezetben kellett eligazítást, segítséget nyújtanunk. Amit tudtunk, megtettünk, de sokkal jobb lett volna, ha mindezt egy átgondoltabb, jobban előkészített rendeletalkotás után, egy tiszta helyzetben tehettük volna.

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam