belépés / regisztráció
2019. december 5. csütörtök
Aktuális lapszám

25 éve az Épületgépészet szolgálatában

A tavalyi év utolsó lapszámában arra buzdítottam a Kedves Olvasóinkat, hogy vegyenek részt az épületgépészek nagy seregszemléjén, a Magyar Épületgépészek Napja rendezvényen, és úgy tűnik, hogy hallgattak rám, mert nagyon sokan voltak! Nem tudom, ki jött el a mi felhívásunkra és ki az, aki egyébként is megtette volna, ezért mindenkinek köszönöm, aki ott volt, hogy megtisztelte az ünnepségünket, ami az általános vélemények szerint igen jól sikerült, kellemesen búcsúztattuk az óévet.

Az idő viszont halad, ezért ezzel a januári lapszámunkkal szeretném az új esztendőt és természetesen mindazokat, akik a Magyar Installateur szaklap létrehozásában segédkeznek – akár anyagi támogatásukkal, akár írásaikkal, segítőkész gondolataikkal, vagy azzal, hogy kézbe veszik és olvassák –, hivatalosan is köszönteni és az évet, bízva annak sikerében, eredményében, elindítani.

Nagyon fontos számunkra ez az év, mert szaklapunk most ünnepeli alapításának negyed évszázados évfordulóját, de erről a következő oldalakon részletesen is írok majd. Ami viszont úgy érzem, hogy mégis ide tartozik talán, hogy egy ilyen háttérrel rendelkező szaklapnak az alapításakor meghatározott fő célok (szakmaiság formálása, a tájékoztatás, a termékek, újdonságok bemutatása stb.) mellett további kötelezettségei is vannak pl. a hirdetői partnerek felé. Ezek teljesítése jelentősen hat a szaklap külső megítélésére, így pl.: a szerződéseink megkötésénél tett ígéreteket minden körülmények között be kell tartanunk, hiszen ha elvállalunk egy szolgáltatást, akár úgymond „apró pénzért” is, akkor is teljes bevetéssel kell dolgozni. Ha hibázunk, mert mi is „emberből” vagyunk, vállalnunk kell a felelősséget. Alapszabály, hogy mindig az ügyfélnek van igaza!

Mindezt csak azért írom le, hogy megvilágítsam az egyik okát annak, hogy miért vagyunk még mindig a szaklapok piacán, hogy az elmúlt negyed évszázad alatt miért fogadott el bennünket az épületgépész szakma.

Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben is, immár a 25 év összes tapasztalatával a hátunk mögött szolgáljuk, segítsük Önöket, Partnereinket, Olvasóinkat.

Az év elején kinyújtom a kezem és remélem, hogy sokan elfogadják, mert társat látnak bennünk!

Megtisztelő válaszukat várom!

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerzõ egyéb cikkei:

  Lezártunk egy esztendőt, elkezdtünk egy újat
  Magyarország földrajzilag jó helyen van, az itt dolgozó munkaerő jól képzett, megállja a helyét
  Munka és sport nélkül nem lehet élni
  Figyelmeztető karácsonyi gondolatok
  Sohasem másolunk, csak újat alkotunk
  Számomra a Mart az élet

A szerzõ összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam