belépés / regisztráció
2018. február 19. hétfő
Aktuális lapszám

WorldSkills 2017 Abu Dhabi

 "alcím: Plumbing and Heating"

2017. október 15-18. között rendezték meg a 44.WorldSkills versenyt, a Szakmák Olimpiáját Abu Dhabiban. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében országunkat 19 versenyszámban képviselték a magyar fiatalok, és szakértőik, többek között víz-, csatorna- és fűtéstechnikai szakirányban is. Hazai színekben Miklós Ádám indulhatott, aki a nemzeti válogatót 2017. tavaszán megnyerte, akkor még éppen végzős épületgépész technikusként.

 

A jelen cikk szerzőjét az a megtiszteltetés érte, hogy a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum felkérte a felkészítésre és a szakértésre. A versenyt egy intenzív, 5 hónapos felkészítési szakasz előzte meg, amikor igyekeztünk minél szélesebb körű technológiai ismereteket átadni Ádámnak, hogy a versenyen a konkrét Test Project kivitelezésével méltó ellenfele lehessen a nemzetközi válogatottnak. A Test Project megvalósításakor a mai kornak megfelelő szereléstechnológiai megoldásokat kellett alkalmazniuk a fiataloknak, és számot kellett adniuk tudásukról az önálló, átgondolt feladatmegoldásokkal kapcsolatosan is.

A helyszínen már a szakértő, mint felkészítő feladata megszűnik, onnantól a verseny lefolytatásában és értékelésében veszünk részt a méltányosság és az átláthatóság jegyében. Elmondható, hogy ez mind Ádámnak, mind a szakmánknak óriási kihívás volt, hiszen ebben a versenyszámban idén először indítottunk magyar versenyzőt. Ádám tisztességesen helytállt a nemzetközi tornasorban, minden nehézség és újdonság ellenére. Célunk az volt, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk a jövő évben Budapesten megrendezésre kerülő EuroSkills versenyre, ami sikerült is.

A hazaérkezés óta ugyan valóban csak néhány nap telt el, de munkakedvünk nem lankad, és egyre nagyobb lendülettel tervezzük közösen a következő felkészülési szakaszt.

SZIGETVÁRI CSILLA
okl. gépészmérnök

A szerző egyéb cikkei:

  A Worldskills nemzeti válogatója egy szakmai szakértő szemével
  Passzív/alternatív gépészeti megoldások
  Felületfűtés? Jaj, ne!
  Hagyatkozzunk bátran a szakember tanácsaira!
  Komfortos lakás (fűtési rendszer tekintetében)
  Szikra karácsony

A szerző összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Média az épületgépészetért Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 614 5688
E-mail: kiado@magyarinstallateur.hu

 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazg.
Előfizetés és reklamáció: +36 (1) 767-8262
E-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
 
 
elfelejtettem a jelszavam