belépés / regisztráció
2017. november 17. péntek
Aktuális lapszám

Ismét eltelt egy nyár

Még jól emlékezem arra, hogy a nyár elején mennyire vágytam, kívántam, hogy szabadságra mehessek, hogy jó időben, kellemes körülmények között eltölthessek néhány nyugodt hetet valahol egy vízparton. Igen, mert az igazi pihenést nyáron a víz, a fürdőzés, a jó ételek, a csend, a nyugalom jelentik. Úgy adódik, ogy erre az időszakra esik a születésnapom és a névnapom is, ezért itt szeretnék külön köszönetet mondani mindazoknak, akik még a nyári szabadságuk alatt is energiát nem kímélve rám gondoltak, levelet írtak, vagy egyszerűen felhívtak. Mindez nem volt egyszerű, mert történetesen olyan helyen töltöttem a szabadságomat, ahol a XXI. század kihívásai: az internet, a telefonkapcsolat néha csak vágyálom, ezért most szeretnék mindazoknak köszönetet mondani, akiknek a jókívánságait akkor megköszönni nem tudtam.

Tisztában vagyok azzal is, hogy a köszöntés alapja a Magyar Installateur szaklap, melynek ismertsége, elfogadottsága késztette olvasóink egy részét a köszöntésre. Igyekezünk is mindezt megszolgálni, mert bár a mi házunk táján is előfordult számos kellemetlenség, gond és bánat, soha nem feledjük a legfőbb célkitűzésünket, azaz, hogy a mi szerény média eszközeinkkel is segítsük, támogassuk szeretet szakmánk, az épületgépészet sikerét, az ott szereplő, az ott tevékenykedő szakemberek munkáját.

Most – úgy tűnik tartósan –, olyan időket élünk, amikor „dübörög” az építőipar, annyi az építkezés, hogy annak korlátot igazán csak a szakemberek száma szab. Most jó igazán épületgépésznek is lenni, mert a tervezőknek számos megbízásuk van és főleg olyanok, amelyeket záros határidőn belül meg is valósítanak. Sokkal szabadabb kezet kapnak az épületek komfortjának megvalósításában, a modern technikai eszközök használatában. Remélhetőleg talán ezért is felértékelődik a szakmai média szerepe, hiszen mi más, ha nem egy szakújság lehet minden újdonság szócsöve. Talán ismét érvényes lesz a korábban gyakran hangoztatott megfogalmazás, hogy „aki nincs benne, az kimarad, aki kimarad, az lemarad”.

Ígérem kedves Olvasó, hogy rajtunk, a Magyar Installateur szaklapon nem múlik a szakma sikere a jövőben sem, mi készséggel, nyitott kapukkal várjuk mindazok megjelenését, akiknek új és érdekes ötlete, terméke, megoldása van. Mi megjelentetjük, szakmai berkekben közzé tesszük azokat, így segítjük elő az új, innovatív termékek ismeretét, elfogadottságát, és talán a sikerét is! Bízzunk benne és egymásban is!

Pongrácz Lajos
főszerkesztő

A szerző egyéb cikkei:

  Szakmunkáshiány saját jogon
  Mikor öröm a munka?
  Az egész világ a piacunk
  A szövetség célja: nyitni a világra az épületgépészet jövőjéért
  Vélemények az ISH-ról
  Kiállítások tapasztalata

A szerző összes korábbi cikke >>

Eseménynaptár

Hirdetés
Kiadja a Magyar Installateur Szakkiadó Kft.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
H-1112 Budapest, Oltvány u. 43. I/2.
Telefon: +36 (1) 780 7180
Fax: +36 (1) 780 7158
Előfizetésben terjeszti a MédiaLOG Zrt. www.media-log.hu
Előfizetés és reklamáció: +36 (80) 106 000, +36 (40) 106 000
E-mail:
 
 
elfelejtettem a jelszavam